Idén már elindult egy hasonló fejlesztés tehenekkel is.
Napjaink tán legnépszerűbb énekesnője a demokrata jelöltek támogatására szólított fel saját államában.
A szerencsétlenül járt állatot egy autó ütötte el, a balesetet pedig egy sisakkamera rögzítette.
Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete új jelentése minden korábbinál sötétebb képet mutat: már 2040-re sokkal rosszabb lehet a helyzet a Földön, mint eddig vártuk.
Frusztrációból születő elektronikus popzené és egyszálgitáros égbekiáltások ébredés mellé: Marcello Baptiste a Hangoverben.
Itt az év tudományos átverése: három kutató képtelen kamutanulmányokat írt, hogy megmutassák, mi a baj a túltolt identitáspolitikára épített tudománnyal. És többet lehoztak ismert folyóiratok.
A svéd edzőt egy év után küldték el a kézilabdacsapattól.
Az örmény családból származó francia énekes pályafutása alatt több mint 180 millió lemezt adott el. 94 évesen halt meg, még pár hónappal ezelőtt is turnézott.
Sokan halhattak meg azért Indonéziában, mert rosszul mérte fel a rendszer, hogy mekkora hullámok jönnek a földrengés után.
A chemnitzi férfiak a vádak szerint fegyvert akartak szerezni, és külföldiekre támadni.
Ez lehet a GDPR első igazán éles tesztje.
Ez is felmerült forgatókönyvként az emissziós értékek javításához.
A pedofil férfi egy 10 és egy 12 éves lányt is megerőszakolt. Az ítélet nem jogerős.
James P. Allison és Hondzso Taszuku a két díjazott.
A francia kulturális menedzser, Jean-Claude Arnault zaklatási és korrupciós ügyei tavaly kerültek napvilágra, de felesége a Svéd Akadémia tagja maradhatott.
Az RB Leipzig 25 éves, kétszeres német U21-es válogatottja a Nemzetek ligája októberi meccsein mutatkozhat be magyar színekben.
Mert a hatóságok nem tudnak eredményt felmutatni a Milosevicset is védő híres ügyvéd meggyilkolásának ügyében.
És ha nem tesznek ennek eleget, akkor büntetést kapnak.
A Lehet, hogy rólad álmodtam című albumot itt meg is hallgathatod.
Salvini belügyminiszter kinevezettje oltásellenes szövegek mellett arról is írt korábban, hogy Hillary Clinton egy sátánista vacsorán vett részt.
A kormányszóvivő arra panaszkodott, hogy a kormánynak egy aszimmetrikus médiatérben kell dolgoznia.
Mivel az argentin foci összes bajáért mindenki Messit hibáztatja, Maradona szerint ideje lenne otthagynia az egészet.
Az MTVA vezetését hagyta ott az Echo Tv-ért.
A keresztényüldözéssel foglalkozó S4C.news közel 30 milliót kap az Asbej Tristan vezette államtitkárságtól.
A KPMG nemzetközi könyvvizsgáló erre az ügyre hivatkozva nem írta alá az állami energetikai cég éves beszámolóját.
Pszichedelikus rock a King Gizzard & The Lizard Wizardtól az Iceage-ig: Lazy Girls Club a Hangoverben.
A 8. Lakásmenetben a Zeneakadémia elől kb. 1500 ember vonult át a Szabadság térre, hogy felhívják a figyelmet a magyarországi lakhatási válságra.
Az Emmi államtitkára beszélt arról is, hogy egy nemzet csak bizonyos számú negatív embert bír el.
Ezért a jövő héten Jean-Claude Junckerhez fordul ezügyben.
Az Eurostat adatai szerint a magyarok negyede szív- és keringési betegségekbe hal bele.
A hackerek olyan külső oldalakhoz és szolgáltatásokhoz is hozzáférhettek, melyekhez valaki a Facebook-fiókjával jelentkezett be.
Hiába a közhiedelem, valójában a színfalak mögött létezik egy hallgatólagos urbánus ragadozó-rágcsáló paktum.
Most a Toyota brit vezetője figyelmeztetett, hogy nagy baj lehet, ha az ország megállapodás nélkül zuhan ki az EU-ból.
Kosztya Proletárszkij 2009-ben halt meg Szentpéterváron, most kockáról kockára rajzolt film hívja fel a figyelmet arra, hogy a bebörtönzés nem megoldás a drogproblémákra.
Nagyot futottak a magyar versenyzők Athén és Spárta közötti 246 kilométeres ultramaratonon.
Garázdaság elkövetése miatt indul ellene eljárás.
A fiatal belga politikus utólag nem bánja a történteket, mert a Facebook tiltása jelentős ismeretséget hozott neki.
A streamszolgáltató levélben kér meg embereket, hogy GPS-koordinátákkal igazolják, hogy tényleg egy helyen laknak.
Vezetésével a Hertha 2009 után tudta ismét legyőzni a Bayern Münchent a német bajnokságban.
A populista kormány a vártnál nagyobb tervezett deficitet jelentett be a következő három évre, azonnal megugrortt az olasz államkötvények hozama.
Celebesz szigetén két rengés, majd egy szökőár pusztított. A hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma még nőni fog.
A 100 millió dollár értékű amerikai vadászbombázó Dél-Karolinában tört össze, személyi sérülés nem történt.
Miután az a pletyka terjedt el a városban, hogy gyerekrablók készülnek lecsapni.
A hippikorszak legendás zenekarának énekes-gitárosa 76 éves volt.
Múlt szombat óta nem tudni, hogy hol van Klaj István.
Az FBI ügynökei egy hetet kaptak, hogy kiderítsék, igazak-e Brett Kavanaugh fiatalkori szexuális visszaéléseiről szóló vádak.
Az eset 2009-ben történt, és a német lap információi szerint a portugál focista 375 ezer dollárt fizetett a nő hallgatásáért.