Rétvári Bence és az Origó is új rekordot futott a CEU elleni támadásokkal, miközben épp azt mutatták meg, miért szenvedne el az egész hazai tudományos élet súlyos károkat az egyetem elüldözésével.
Először ítélték oda a legismertebb tudományos folyóirat díját, amivel az innovatív és inspiráló projekteket tüntetik ki.
Az országban élő irániak ellen tervezhettek merényletet.
Niels Högel egyetlen igennel felelt a bűnösségét firtató kérdésre.
A vallási kisebbségekről szóló nagyívű európai kutatásból derült ki, milyen különbségek húzódnak Nyugat- és Közép-Kelet-Európa társadalmai között.
Andreu Subies korábban a katalán szövetséget is vezette.
A két, ötvenes éveikben járó orosz férfi több mint féléve volt már összezárva a sarkvidéki kutatóállomáson.
Kontrát Károly szerint a kormány „nem enged a zsarolásnak, szemét nem marad elszállítatlanul, és fenntartjuk a rezsicsökkentést is”.
Az előző negyedévhez képest semmit nem nőtt a gazdaság, ez a hír tovább élezheti Róma és Brüsszel vitáját az olasz költségvetés sorsáról.
A főpolgármester szerint ezzel a lépéssel a budapesti színházak működése is veszélybe kerülhetne.
Kiszivárgott ENSZ-dokumentumok alapján derült ki, milyen feltételekkel adtak pénzt a szúadiak.
Ezzel épp az Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó nehézcirkálót javították.
És ez tartósan így is maradhat, ha nem emelkedik 9,4 százalék fölött jövőre a magyar minimálbér.
A pittsburghi muszlim központ vezetője is üzent a helyi zsidó közösségnek: ha bármiben segítségre van szükségük, szóljanak és már mennek is.
A WWF friss jelentése szerint emlősök, halak, madarak és hüllők is áldozatai annak, ahogy ezen a bolygón élünk.
A magyar turisták a 2535 méter magas Negoj-csúcs közelében tértek le a kijelölt útvonalról.
Az egyetem kancellárja ugyanakkor azt állítja, hogy ugyanannyi diák tanulhat majd ingyen náluk, mint eddig.
Soha nem volt még ennyire magas ez a szám.
Egy jótékonysági koncertre készülve, a hazai indie-színtér alkotói válogatták ki kedvenc akusztikus számaikat.
Elvileg idén év végén eltörölték volna ezt a bónuszt, a rendőröknél tömeges leszereléstől lehetett tartani.
Trump közben a mainstream média hazugságait okolja az emberek dühéért.
Ritkán jelennek meg bálnák a belga partoknál.
A privacy-szakértőnek felkért Ann Cavoukian nem volt elégedett azzal, amit a Torontóba tervezett hightech-város előkészületeiből látott.
A Szaharov-díjjal kitüntetett férfi jelenleg húsz éves börtönbüntetését tölti.
A hidegháború vége óta nem gyakorlatoztak ekkorát. Norvégiát védik meg egy kitalált agresszor támadásától. Oroszországnak nem tetszett a forgatókönyv.
A Vértesacsa melletti apró terület mostantól Arcadia fennhatósága alá tartozik.
A befektetők 450 millió dollárt költöttek el a 190 méter magas óriáskerék felhúzására, de még a duplája kellett volna a befejezéshez. Miután a városvezetés nem szállt be, bedőlt a projekt.
Annyira nagy volt a tiltakozás, hogy a 3000 négyzetméteres ingatlant az amerikai cég inkább humanitárius szervezeteknek adja tovább.
Sőt, a kínaiak el is kezdték megkörnyékezni azokat, akiket gyakran hív az elnök. De a fehérházi források szerint azért nem lehet nagy baj, mert Trump úgysem tud sokat a katonai vagy hírszerzési műveletekről.
Az Európai Parlament lassan készülhet brexittárgyalások hajrájára, Syed Kamall komoly botránnyal segített megalapozni a hangulatot.
A vád szerint az olajipari óriás megvezette saját részvényeseit, amikor a klímaváltozás lehetséges költségeit számolta ki.
A bírósági papírok szerint Spencer a kétéves lányuk előtt is fenyegette a nőt, és visszatérő kijelentése volt, hogy az egyetlen nyelv, amit a nők megértenek, az erőszak.
Vasárnap napközben már csak 10-16 fok között alakul majd a hőmérséklet.
Ha egyetlen játékosnak lenne telitalálata, az új lottórekordot jelentene.
Az Országos Közegészségügyi Intézet szombaton három város levegőjét egészségtelennek minősítette, további városok levegőjét pedig kifogásoltnak.
A holdi meteorit az egyik legnagyobb, amit valaha megtaláltak.
A dél-koreai elnök adta át Kim Dzsongun meghívását.
Három évnyi halasztás után tartanak választást az országban, ahol a szavazókörök harmada ki sem nyitott a tálibok miatt.
Saga Vanecek nem is bánja ezt, amúgy is inkább állatorvos lenne, ha felnő. Vagy színésznő Párizsban.
Persze csak azok, akik nem EU-s országban élnek, azaz alighanem a kárpátaljai és a vajdasági magyarokat célozhatja az ötlet.
A pár ezer ember, akik miatt politikai hisztéria tört ki az Egyesült Államokban, jelenleg Mexikó déli határnál ragadt.
Egy civil szervezet az elmúlt 11 évben október végén 12 órán át olvasta fel a terror áldozatainak nevét a Lubjanka téren. Idén viszont már nem mehetnek oda.
A Blikk szerint az ukrán sportminisztérium a nem hivatalos államok tornáján induló kárpátaljai válogatott tagjait szankcionálta így.
Egészségügyi szakemberek régóta rettegtek attól, ami most a Kongói Demokratikus Köztársaságban épp megtörténhet.
A városvezetés nem akar több millió eurós bírságokat kockáztatni, inkább minden lakó számsort kap a neve helyett.
A Wikileaks alapítóját nemrég arra kötelezték az ecuadori londoni nagykövetségen, hogy gondoskodjon jobban a macskájáról. De nem ezért fordul bírósághoz.
A New York Times értesülései szerint a közepes hatótávolságú rakétákról szóló egyezményt azért fogják otthagyni, hogy új fegyverekkel ellensúlyozhassák Kína növekvő arzenálját.
A szaúdi hivatalos álláspont szerint Hasogdzsi dulakodás után halt meg.