Felelősségteljesen kell beszélni a vírusról, számít, amit és ahogy beszélünk, különösen fontos tanácsok ezek a szenzációhajhász sajtónak, kiemelten az ellenzéki médiumoknak – mondta az államtitkár.
Ez pedig különösen alkalmassá tette ezeket a helyeket a koronavírus terjesztésére.
Az amerikai légitársaság a belföldi járatainak a számát is csökkenti a kereslet visszaesése és az utazási korlátozások miatt.
Tel-Avivban vegyvédelmi ruhában tartóztattak le egy férfit, aki megszegte a szabályokat. (Times of Israel)
Szlovéniában korlátozzák a tömegközlekedést, Mianmar kikéri magának, Indonéziában is van fertőzött miniszter, Kínában pedig eltűnt valaki, aki kritizálta az elnököt a védelem hiányosságai miatt.
A részvénypiac heti forgalma 154 milliárd forint volt, ami majdnem a másfélszerese az előző hetinek, de a vezető részvények mindegyike 10 százaléknál nagyobb mértékben gyengült.
Lettország nem vezet be teljes határzárat, de felfüggeszti a nemzetközi tömegközlekedést.
A krónikus betegségektől szenvedőknek van a legtöbb félnivalójuk. Van megoldás a védelmükre, de az egyben probléma is.
A DK-s politikussal Szarvas Szilveszter beszélgetett egy lépcsőházban feszült hangulatban.
Fejlemények: a Nők Lapja pontosítást adott ki az Eszenyi Enikővel készült interjújához, a Munkáspárt pedig kiállt az igazgatónő mellett.
„Azt álmodta volt betegségében, mintha az egész világ el lett volna ítélve valamely rettentő, sohasem látott és soha nem hallott pestis áldozatául, a mely Ázsia belsejéből jött Európába.”
Egy természetvédelmi őr szállította vissza az állatot az élőhelyére.
A színész-rendező, aki magát többször is halálosan megsebesített 56-os hősnek tartja, arról írt, „amikor gyilkos modon a farizeusok, szinte meggyilkoltak”.
Egy új tanulmány szerint egy ember évi 300 millió poliészter mikroszálat juttathat a környezetébe a ruhái mosásával, és több mint 900 milliót a levegőbe, azzal, hogy hordja a ruhákat.
113-an Rudolf Pétert, 5-en pedig Eszenyi Enikőt támogatták, Csányi Jánosra nem érkezett szavazat.
A fideszes polgármester javaslata értelmében a piac területéről száműznék a zöldséges és húsos standokat, és „gasztronómiai szolgáltatásokat működtetnék magasabb színvonalon és volumenben”.
A Magyar Orvosi Kamata arra kérte a kormányt, tegyen erőfeszítéseket az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni fertőzésvédelmét biztosító eszközök beszerzéséért. Az Emmi szerint ez minősíthetetlen.
A madárszerű állat koponyája 2 centinél kisebb, azaz a lény akkora lehetett, mint egy méhkolibri.
Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatásra a Moldovai Köztársaságba utazott – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Kisinyovi programja során a magyar kormányfő megbeszélést folytat Ion Chicuval, a Moldovai Köztársaság miniszterelnökével, akivel aláírják a két ország közötti stratégiai partnerségi megállapodást, majd mindketten felszólalnak a hivatalos látogatással egy időben zajló magyar-moldovai üzleti fórumon.
Orbán Viktor tárgyalni fog Igor Dodon köztársasági elnökkel és Zinaida Greceanîi parlamenti elnökkel is – közölte Havasi Bertalan. (MTI)
A tilalmat megszegővel szemben 1 milliótól akár 1 milliárd forintig terjedő bírságot szabhatnak ki.
Szakértők hetek óta ezt mondták, most már az Egészségügyi Világszervezet is beletörődött ebbe.
Ezt kéri a miniszterelnök-helyettes koronavírus-járvány idején.
A Wasp-76b egyik oldala folyton a központi csillag felé fordul, és több mint 2400 fokos, a másik oldala ezer fokkal hűvösebb.
A tanár figyelmeztetést akart beírni, és azt mondta, a hiányzások miatt megvonhatják az ösztöndíját.
A bukott amerikai filmproducert nemi erőszakért ítélték el New Yorkban.
A szexuális zaklatások miatt elítélt producer így reagált emailben, amikor 2017-ben egy újságíró egy szexuális zaklatási vádról érdeklődött.
A brit kutatók szerint a karibi korallzátonyok 15 éven belül összeomolhatnak, míg az amazonasi esőerdő fél évszázadon belül odaveszhet.
Cikkünkkel az üzletasszonyt olyan színben tüntettük fel, mintha csak 21 millió forintnyi ékszer lett volna rajta.
A legjobb pillanatok dr. Csides Katalin életvezetési tanácsadótól, aki a Fix tévé kamerái előtt vált a magyar médiatörténet legnagyobb őrjöngőjévé. Mindenkit agyonverne.
Az óvodás gúnyolódás, a pofátlan hazudozás, és az értelmetlen halandzsa lett a nyugati világ legfőbb gazdasági és katonai hatalmát vezető elnök
A fluorklór-szénhidrogének előállítása régóta tiltott, de mivel ezek élettartama 50-100 év, az Északi-sarkvidéken még nem mutatkozik a tilalom hatása.
A Terrorelhárítási Központ a műveleti komplexumára kap pénzt.
Az elájult gyerek életét az utána szaladó osztálytársai menthették meg.
Ahogy 2016 márciusa óta mindig.
A férfi rendszeresen ingázik Milánó és Debrecen között, február 29-én tért vissza repülővel.
Mind köhögnek, a Kálvin térről vitték be őket.
A krónikus betegségekkel küszködő idős ember, aki a fertőződése előtt is rendszeres kórházi kezelésre szorult, Nagy-Britanniában kapta el a fertőzést.
Putyin és Erdogan több mint 6 órán át tárgyalt Moszkvában.
Az egyetem közölte, hogy többször kérték a hallgatókat, ha fertőzött területekre mentek, vagy fertőzött beteggel találkoztak, 14 napig maradjanak távol az egyetemtől.
Az Index úgy tudja, egy résztvevő nyomozta ezt ki, a hatóságok tőle értesültek.
Így a Fidesz a Ráday utcai leégett kollégium újjáépítéséhez is biztosítaná az ingyenes területhasználatot, és ha már befizette a díjat, akkor azt vissza kell utalni.
Az Európai Bizottság elnöke szerint az új esélyegyenlőségi stratégia jelentősebb és gyorsabb eredményekre törekszik.
Úgy tűnik, ennyi volt.
Az első Orbán-kormány agrárminisztériumának politikai államtitkára, a Fidesz és az FKGP koalíciós harcainak központi alakja, az FTC volt alelnöke 72 évet élt.