2-5 évet kaphat az, aki nem szándékosan fertőz meg mást, ha pedig ez többször is előfordult, 10 évet is kaphat, ahogy az is, aki direkt fertőzött a Covid-19-cel.
De bírósághoz fordultak.
Akár az is lehet, hogy a legrosszabb már mögöttünk van. Vagy nem.
Az egyedül maradt fióka tegnap este és az éjszaka többször elázott, hajnalra erősen legyengült, és elpusztult.
Vera Jourová ezt egy dezinformációról szóló sajtótájékoztatón válaszolta ezt.
Erről törvényjavaslatot nyújtottak be. Az a cél, hogy a győri kettős gyerekgyilkossághoz hasonló tragédia ne fordulhasson elő újra.
Arról írt, hogy „inkább Szibériát választaná”, miután elé került egy 10 hónapos videó egy szélsőséges amerikai szervezetről.
Nem kell negatív koronavírus-teszt, és karanténra sincs szükség.
A halál okát az orvosszakértői vizsgálat után lehet megtudni.
A férfi rendőri intézkedés közben történt megölése miatt újra ‘68-as szelek fújnak Amerikában.
Jön a választás, felkészülnek a külföldi kormányok manipulációira.
Hát azért nem mind.
A jelentés szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség nemrég lemondott elnöke autokratikus, tekintélyelvű szervezetet épített fel, a félelem kultúráját és totális kontrollt alakított ki a szervezetben.
„Akasszátok fel az összes királyt, akasszátok fel az összes komcsit, égessétek el az összes papot, öljétek meg az összes férfit!” – szól a refrén.
Több embert őrizetbe vettek.
Panasszal élt a gyanúsítással szemben.
Ahogy Andrej Babis cseh kormányfő mondta, „mindenféle engedélyek és karanténok nélkül”.
Az eljárás 40 gyanúsított ellen folyik 12 tartományban.
24 óra alatt 238 embert diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel.
Familiar Faces: Without You Watching Over Us
1990. június 4-én Orbán Viktorék azért tiltakoztak, mert a kormány nem egyeztetett velük az egyperces felállásról. Harminc évvel később ők zárják ki az ellenzéket a megemlékezésből.
Vitáztak a Parlamentben Kósa Lajos és Novák Katalin törvényjavaslatáról, ami a testvérek között is eltörli az illetékfizetést. De az MSZP-s Szakács László szerint ennek a pátoszos vitának semmi értelme.
Több évtizedre lesz szüksége a sarkvidéki Ambarnajának, mire kiheveri azt az ökológiai katasztrófát.
Baranyi Krisztina közölte, hogy a Magyar Narancs alapítója nyert a 21 pályázó közül.
Azt mondta, ha pozitív lesz a tesztje, perel. A kórház szerint minden szabályszerű volt, a nőt a kórteremben megfelelő távolságra fektették a többiektől, és minden betegnek sebészi maszkot kellett viselnie.
Azért, mert 2010-ben az akkor még nem is létező Párbeszéd a kormány szerint nem támogatta a kettős állampolgárságot.
Egy szlovén lap szerint Vida József fideszes tévéje ajánlatot tett a szlovén Planet TV megvásárlására.
Néhol nagyobb méretű jéggel, erősebb (akár 80-100 km/órás) széllel, esetleg felhőszakadással járhatnak.
„Az elnök tegnap feltartotta a Bibliát a Szent János templomnál. Azt szeretném, bárcsak egyszer kinyitná” – mondta a demokrata elnökjelölt Philadelphiában.
Igen, az amerikai elnök megköszönte magának, hogy a rendőrség fellépett a tüntetőkkel szemben.
A Magyar Telekom volt, Krisztina körúti székházának aulájában pedig egy 30 méteres, ezüstszínű felhőből 9 óriási aranyszínű oroszlán ugrik majd ki.
Szijjártó Péter hivatalos Magyarországi látogatásra hívta Igor Matovic miniszterelnököt.
A Braunau am Inn-i szülőházat „semlegesítik”, vagyis a homlokzatáról eltávolítanak minden változtatást, amit a nácik eszközöltek rajta.
De a május 22-ig tartó héten feljegyzett angliai és walesi halálesetek teljes számának így is a 21,1 százaléka kötődhetett a járványhoz.
A kormánymédia kedvenc trollja kommentálja az amerikai eseményeket. Korábban arról panaszkodott, hogy rasszistának nevezik.
A júliustól kifizetett havi összeg mellett a művészek egy egyösszegű, legfeljebb 6000 eurós támogatást is kaphatnak.
A jászapáti fideszes képviselő ezúttal tényleg egy vidámnak, ironikusnak szánt felvételt osztott meg arról, hogy két alpakával bővült az állatparkjuk.
A társait is letartóztatták, illetve bűnügyi felügyelet alá helyezték.
Vannak a fiúk meg vannak a férfiak. És van a miniszterelnök, aki annyira fickós, hogy kovászos uborkát visz a kormányülésre, és kora reggel összeszerel egy szekrényt a disznóvágáson.
A Balatoni Limnológiai Intézet szerint nagyon kis mennyiségben vannak csak jelen. Eltérés van a nyári, legnépszerűbb strandok közelében vett, és a szezonon kívüli vízmintákban.
Az egyetem szerint Palkó Juditnak hála „a korai diagnózissal az egyetem és tágabb értelemben Magyarország is időben kezdhette meg a járvány elleni védekezést, így hazánk lépéselőnybe került”.
A kanca egy közeli tanyára tartott egy csődörhöz, a kutya pedig mindenhová elkíséri.
De további lépéseket nem tesznek az ügyben.
Amikor a kocsi elindult, egy ember leesett a motorháztetőről, és elájult.
Júniustól pedig elindulnak a kertmozik.
„Mészáros egyik cége brutálisan szennyez, erre a vele egy területen levő másik cége 5 milliót befizet, miközben a szennyező meg vitatja, hogy neki bármit is változtatnia kell — és, kérdezem én, a következő szennyezés esetén mi lesz?” – írja Szél Bernadett.
Barátsággal.
A petrezselymet, a salátát, a pak-choit, a krumplit, a borsót is lelegelte a héten Borbás Marcsi kertjében egy szarvas, ami nem először hatolt már be a területre.
A köztévé műsorvezetője a videóban azt mondta, teljesen kétségbe van esve, és nem tudja, „van-e értelme”. Az állatról azt mondta, nem tudja, honnan és hogyan jut be a kertbe.
Ma emég annyit tett hozzá kommentben, hogy: „A falu közepén lakunk, ezer éve lakott területen. ( akkor még Budapest is a vadaké volt!!!!!) A telek két-három méteres kerítéssel be van kerítve, van öt db vadriasztónk!! A faluban gazdálkodó emberek élnek, már nem tudnak gazdálkodni! Így a piacokon és a boltokban sem lesz zöldség!!!!!”
Az N1 Tv sztárja bekapcsolta a tévéjét Kisorosziban.