Ez már tényleg az a pont, ahol csak Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár vagy a lidlös papírról eltávolított keresztért is kiálló Németh Szilárd segíthetne, ha végre megszólalna…
Szergej Furgal 70 százalékkal győzte le a kormánypárti jelöltet. Aztán gyilkosság vádjával letartóztatták, és az államfői bizalom elvesztése címén le is váltották.
A Családi Kör hetilap és a Szabad Magyar Szó újság kiadója aggodalmát és felháborodását fejezi ki amiatt, hogy a hatalom újabbnál újabb független médiaszervezetet tesz lehetetlenné vagy sajátít ki.
„Kit érdekel, hogy az értékek és a hozzáértés helyét átveszi a szervilizmus, a szeretet helyét a rosszhiszeműség? Úgy tűnik, senkit.”
Liszóban és Surdon víz alá kerültek az alacsonyabban fekvő házak, öt családot ki kell telepíteni. Somogy és Zala megyében több helyen szünetel a vasúti közlekedés.
Rasszista gyűlöletkeltésnek nincs helye a platformjaikon – közölték.
A nyelvész elmagyarázta, hogy amikor a miniszterelnök azt a szót használta, megmutatta, kikkel azonosul.
Kína az amerikai kormány utasítása alapján bezárta a houstoni főkonzulátusát, válaszlépésként bezáratták a csengtui amerikai konzulátust.
Nincs újabb halott, így az elhunytak száma változatlanul 596 fő.
2 nap alatt 7000 hektár égett le.
Mindenhol lehet majd kártyával fizetni, ahol online pénztárgépet működtetnek.
Az úszónadrágjukból a mosás sem hozta ki a zöld színt.
A floridai Victoria Price köszönetet mondott, azt írta, annyira elfoglalt volt, hogy magától csak későn vette volna észre a daganatot a nyakán.
Szóval vigyázzatok!
Igen, a járvány alatt. A keretszerződés miatt csak egy szűk kör foglalkozhat az állami kommunikációval.
És te mit tettél le az asztalra péntek délelőtt?
Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár vagy a Lidl joghurtos papírjáról leszedetett kereszt miatt kiálló Németh Szilárd ezt már bizonyosan nem fogja szó nélkül hagyni…
A szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre 91 460-an adtak be jelentkezési lapot.
A Kínában fejlesztés alatt álló vakcina a közjót fogja szolgálni, minél szélesebb körben hozzáférhetővé kell tenni – mondta Vang Ji kínai külügyminiszter.
Aljakszandr Lukasenka azt mondta, foglalkozzanak inkább mással, „menjenek ki a termőföldekre, ahol az igazi küzdelem zajlik a termésért”.
Azt kérik a bíróságtól, hogy szólítsa fel a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, hogy tegyen eleget a jogerős bírsági ítéletnek, és adja át a tao-pénzek felhasználásáról szóló dokumentumokat.
Az országban két napon belül ez a második túszejtés.
Az a céljuk, hogy a vitorláskikötők maradjanak köztulajdonban, és a szabadstrandok is maradjanak meg.
De csak olyanok mehetnek el, akik az ajtónál negatív koronavírus-tesztet mutatnak be.
A madarat az állatmentők egy ott lévő férfival együtt fogták be.
Az Avalon Center Kft. közölte: 5000 négyzetméterrel kisebb lesz a szálloda, egyetlen fát sem vágnak ki, és megegyeznek a civilekkel, de lesz mélygarázs.
A terrorista többek között azt követelte az elnöktől, hogy szólítson fel mindenkit a 2005-os, Földakók című amerikai dokumentumfilm megnézésére.
A szervezők alternatív eseményeket ígérnek helyette.
Minden elfogadhatatlan, amit a térségben csinálnak – mondta a francia külügyminiszter.
Az orosz parlament alsóháza megszavazta a törvénymódosítást, ami megtiltja a Szövetségi Biztonsági Szolgálat szerveiről szóló anyagok közlését és terjesztését a testület vezetésének engedélye nélkül.
A koronavírus-járvány miatt félnek megtartani az ünnepséget.
Az édességeket kis haszonnal eladó, hajdúhadházi férfit vascsövekkel verték agyon, majd kirabolták a mozgáskorlátozott özvegyet.
Az 1901-es lemezen az Osztrák-Magyar Monarchia gyalogezredének katonazenekara játssza a zeneszerző Jetz geht's los című katonaindulóját, valószínűleg ő is vezényel.
13:13-kor a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kecskeméti, Batthyány utcai épületének egyik 5. emeleti ablakán kiugrott egy 50 éves férfi, aki a zuhanás után a helyszínen meghalt – írja a police.hu, ami szerint a férfi nem állt kényszerintézkedés alatt, idézésre, kihallgatáson jelent meg a rendőrségen.
A Rossz Makszimként bemutatkozó férfi, akit korábban elmezavarral kezeltek, és 10 évet töltött börtönben, két lövést adott le a rendfenntartókra, és egy gránátot is kihajított a buszból, de az nem robbant fel. Elégedetlen a rendszerrel.
Cseh és amerikai kutatók szerint ezt az észak-déli irányú futkározás bizonyíthatja.
A Magyar Antidopping Csoport márciusi ellenőrzésén kiderült, hogy az Ukrajnából honosított magyar válogatott Olejnik Pavlo és Asarin Roman is doppingvétséget követett el.
Az előző, júniusi ülésen is 15 bázisponttal 0,75 százalékra csökkentették az alapkamatot, ami 2016. május 25. óta állt 0,90 százalékon.
A Nissan nem állt meg jó ideig, a sofőr végül 93 büntetőpontot szedett össze.
Mintha nem lenne elég felület, ahol a miniszterelnök üzengethetne.
Orbán Viktor kommunista módszereket emlegetve védi Olaszországot az EU-s költségvetési vitában. Pedig a jogállamisági vita eltörpül a helyreállítási csomag méretét és formáját érintő vitához képest.
Paróczai Anikó megtalálta a kispesti vagyonkezelőt vezető Kránitz Krisztián volt önkormányzati képviselő spanyolországi medencés villáját, erre becsületsértésért feljelentették.
Gulyás Gergely az alkoholfogyasztással magyarázta a különbséget, holott a focimeccseken is lehet inni.
A kő kétszer olyan nehéz, mint az eddigi rekorder. Már 1989-ben megtalálta a kertjében a tulajdonosa, mégis érintetlenül maradt a telken 31 éven át.
Tízezres tüntetések indultak az ellenzéki Szergej Furgal mellett, aki meglepetésre nyert a választáson.
134 nyomozás csalás, 134 rémhírterjesztés, 29 közveszéllyel fenyegetés, 28 járványügyi szabályszegés miatt indult, eddig összesen 85 gyanúsítottat hallgattak ki. (police.hu)
Így a gyerekeknek mindennap 1 km-t kell gyalogolniuk, hogy ebédet kapjanak.
A kutatók azt írják, 2000 és 2017 között olyan pályára került a metánkibocsátás (aminek több mint a fele emberi tevékenységből származik), hogy a klímamodellek szerint a század vége előtt 3-4 fokos felmelegedéshez fog vezetni.