A pénzt kivették belőle, keresik az elkövetőket.
Az újjáébredő polgári oldal még mindig olyan ellenzéki szerepkörbe kényszerül, amibe egyébként a három kétharmad után nem kellene – véli a fideszes jogász.
A brit címvédő megszerezte a 90. futamgyőzelmét, már csak egyszer kell nyernie, hogy beérje Michael Schumachert.
Hétfőtől pedig orosz katonák lepik el Fehéroroszországot.
A Roger Federer mint vallási élmény című írást eredetileg a New York Times jelentette meg 2006-ban, most magyarul is elolvasható az 1749.hu-n. Az amerikai író főműve, a Végtelen tréfa két éve jelent meg magyarul, akkor a fordítókkal beszélgettünk.
Éppen akkor sikerült, amikor a rendőrök megérkeztek, és megállították a közveszélyes sofőrt.
Az emberek egy 15 perces PCR-teszt után költözhetnek be, akinek pozitív a tesztje, azt karanténsátorban szállásolják el.
Dübörög a második hullám.
„Ha az ország vezetői nem jachtozással töltötték volna a nyarat és nem hazugságokra és propagandára herdálták volna el ezt a közvagyont, nem káosszal indulna a második hullám” – mondta Hajnal Miklós
Az amerikai elnök szerint a demokrata párti riválisa egy mondatból sem tud kikeveredni magától.
A hivatalos adatok szerint világszerte közel 29 millió embert fertőzött meg a vírus.
A V4NA előfizetése kirívóan drága, pedig szinte csak lapszemléket dolgoz föl az elvileg ötven fős szerkesztőség. A hírek többsége arról szól, hogy a Nyugat=káosz.
Miután összetűzés kezdődött a rendőrök és a tüntetők (többségükben nők) között, akik megpróbáltak eltorlaszolni egy utat, hogy megakadályozzák a rendőrök előrenyomulását.
Edward Zammit Lewis nem tagadta, hogy üzeneteket váltott Yorgen Fenech üzletemberrel, akit az újságíró 2017-es meggyilkolásának megrendelésével vádolnak.
Az FSZB kihallgatta többek között a minisztériumhoz tartozó Oroszországi Energetikai Ügynökség vezérigazgató-helyettesét, Igor Kozsuhovszkijt is.
A tervezett szankciók olyan cégeket is sújtanának, amikkel kapcsolatuk van a belépési büntetőlistára került tisztségviselőknek.
Közben meg a tökéletes ellentétét mondja annak, amit 2007-ben mondott az akadémiáról.
A próbaterem-komplexumban, ahol közel 100 zenekar próbál és él közösségi életet, már csak október végéig maradhatnak a bérlők.
Caj Ing-ven szerint a szabályokon alapuló világrend megőrzése és a kínai agresszió elhárítása érdekében lenne erre szükség.
Ez az egyik legrosszabb év a feljegyzések kezdete óta.
„Tehát kiváló alanyai annak, hogy a mindenkori igazságtalanság – bármi is legyen az –, az nekik ellenség legyen.”
Az Index júliusban elbocsátott főszerkesztőjét a sajtószabadság és a független újságírás támogatásáért ismerték el.
M49, vagy ismertebb nevén Pillangó 42 napig volt szabad.
A miniszter azt írta, „látom vannak, akik azt kifogásolják, hogy a Rendőrség (vagyis az állam) helikopterét használom néha, ha az idő szűkössége miatt másként nem tudom elvégezni a munkámat”.
A szülők a lányt több órára magára hagyták a lezárt autóban, felhúzott ablakokkal.
A 61 éves férfi épp kora reggel sétált a Bialowieza-erdőben, amikor az állat megtámadta, mert összetalálkoztak, és a bölény volt a nagyobb.
A művészvilág együtt érez az elfoglalt egyetemmel.
Az egyelőre nem derül ki, milyen feltárt hiányosságokra gondol a fehérorosz államfő, aki elcsalta az elnökválasztást, és továbbra is százezres tömegtüntetéseken követelik a távozását.
Újabb híradó-paródiával jelentkezett Bödőcs Tibor. Ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, melyik bejátszás nem férne el az M1-en!
2,5 órás, teljesen nézhetetlen, értelmetlen, követhetetlen, idegesítő, stílustalan mindfuck. Ez Christopher Nolan új filmje, a Tenet.
A 21 éves celldömölki srác előbb egy fának ütközött, majd onnan az egyetlen ott parkoló autóra pottyant.
„Sosem fogunk tárgyalóasztalhoz ülni, hogy megvitassuk Donald Trump amerikai elnök béketervét, ami a palesztin kérdés felszámolását célozza” – mondta Mahmúd Abbász.
Ander Christensen, a nebraskai hős pontosan és érthetően elmondta, mi a probléma. És tudják mit? Igaza van!
Egy dílerhálózat több mint száz, 2 grammos adag marihuánát szórt szét, sokan az eredeti úti céljukat feladva a csomagok gyűjtésébe kezdtek.
Újabb kiállások a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói és hallgatói mellett Marosvásárhelytől a Katona József Színházig.
Örökítőanyagon végzett elemzések szerint 3300 éve a fehérjetartalmú ital a legtöbb embernél hasi fájdalmakat okozott. De a felnőtt tejivóknak evolúciós előnyük lehetett.
Az SZFE új ura a párbeszéd fontosságát hangsúlyozza egy nyilatkozatban, amit egy fideszes revolverújság hozott le.
A 37 éves férfi 2018 őszén egy éjjel a Jászberényi úton követni kezdte a magyar bajnok futónőt, megtámadta, és szexuálisan bántalmazta.
A történész szerint „ilyen teljesítményre a magyar történelem során eddig csak egy évben lehetett díjat kapni: 1944-ben”. De ma a Fidesz környezetében egyszerre lehet szerepeltetni Köves Slomót és Raffayt.
Enyhítő körülmény volt, hogy büntetlen előéletű, és több kiskorút tart el. Az ítélet nem jogerős.
A cég leveszi az olyan posztokat is, amik azt állítják, elkapod a Covid-19-et, ha elmész szavazni.
A 26 éves férfi a pénzt elköltötte a helyi kocsmában, a csíkos szatyrot pedig eldobta.
A rendőrség 7000 embert hallgatott ki, 5000 emberen végzett DNS-vizsgálatot, és 40 ezer oldalnyi anyagot állított össze. Olof Palme 1986-os meggyilkolása óta nem folyt ekkora nyomozás.
Idén eddig több mint kétszer annyi született, mint tavaly. Nem találtak magyarázatot a babyboomra.