
„Nyilvánosságra hozzuk a Fővárosi Önkormányzat javaslatait, hogy ne hazudhasson róluk többet a kormány. Mert már megint a magánérdekeket helyezték a közérdek elé, már megint megrövidítették a magyarokat, már megint érzéketlenek voltak a válság miatt bajba jutott emberekkel és vállalkozásokkal szemben, már megint fontosabb volt az orosz és a kínai gazdasági érdekek kiszolgálása, mint az európai értékválasztás; már megint nem mondanak igazat sem itthon, sem Brüsszelben” – írja Karácsony Gergely.
A főpolgármester szerint „a kormány mindenféle egyeztetés nélkül lemondott a Magyarországnak járó uniós segítség nagyobbik részéről, csak azért, hogy ne kelljen elszámolnia vele, és egy érdemben senkivel nem egyeztetett, összetákolt országprogramot adott le az EU-nak”. Azt ígéri, a kormányváltás után első dolguk lesz az EU-s támogatás újratárgyalása.
„Az a vád érte a Fővárost, hogy mi csupán egy SMS hosszúságú anyagot küldtünk a kormánynak arról, hogy mire kívánjuk elkölteni az EU által biztosított Helyreállítási Alapból származó forrásokat. Nem tudom, vajon ők milyen hosszú SMS-eket szoktak egymásnak küldözgetni, mindenesetre a képen láthatóak azok a dokumentumok, amelyek a főváros terveit tartalmazzák, és amelyeket átadtunk a kormánynak” – írja Karácsony, aki szerint „bebizonyosodott, hogy a kormánynak esze ágában sincs érdemben konzultálni, egyeztetni”. (A Főváros tervei a honlapján érhetők el.)

Karácsony szerint a kormány inkább lemondott 3000 milliárd forintról, „csak hogy az önkormányzatokkal ne kelljen tárgyalniuk a felhasználásukról, és ne kelljen elszámolniuk vele”. „Miután a kormány mindent megtett, hogy kivéreztesse a fővárost és az önkormányzatokat, és még az uniós források egy részét is megvonta tőlünk, inkább hallgatnék a helyükben és nem kürtölném tele a médiát nyilvánvaló hazugságokkal” – írja.
Karácsony a posztját így zárja:
„A mi terveink egy zöld, élhetőbb, modernebb városról szóltak. Ezzel szemben a kormány betonba és vasba önti a magyarok, köztük a budapestiek pénzét, miközben minden egyes magyar ember zsebéből kivett 350 ezer forintot, amikor lemondott a Helyreállítási Alap nagyon kedvező feltételű támogatásainak nagyobb részéről.”

Jakab Péter, a Jobbik elnöke (és az előválasztáson miniszterelnök-jelöltje) napirend előtt szólalt volna fel a Parlamentben, de minden korábbinál rövidebben beszélhetett, mert Kövér László házelnök megint elvette tőle a szót.
Jakab azt idézte Orbántól, hogy „mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk”, majd rátért arra, hogy a múlt héten Kövér sokadszor vonta meg tőle a szót a Parlamentben. (Jakab akkor ficsúroknak nevezte a fideszeseket, amiért később rekordösszegű, 9,6 milliós büntetést kapott.)
Amikor Jakab erről kezdett volna beszélni, Kövér kikapcsolta a mikrofonját, mondván, a házszabály szerint a képviselők nem kritizálhatják az ülésvezetést, majd rászólt a jobbikosokra, hogy „ne hőbörögjenek”. Azt mondta: „Én azt is megértem frakcióvezető úr, hogy ön a kocsmai kötekedőket akarja bevinni a közösbe apportként”, majd több képviselőnek is mondta, hogy nem óbégathat be: „ez nem a kocsma, ahova ön szeretettel jár, ez az a ház”. Azt mondta, a következő 33 alkalommal is mindig el fogja venni ilyenkor a szót.
Jakab – aki erre azt mondta: „Tiszta MSZMP!” – visszakapta a szót, de csak ennyit mondhatott, mielőtt Kövér elvette tőle a szót: „Elnök úr, akármit is tesz, soha, semmilyen körülmények között nem fog tudni elhallgattatni. Kikacsolhatja a mikrofonomat, büntethet 10…”
Mire Kövér: „Kikapcsoltam. Képviselő úr nem értette meg a mondandómat, továbbmegyünk.”
A jobbikos képviselők felállva kiabáltak Kövérrel – aki erre azt mondta: „Nyugi! Remélem, az urak még nem ittak, tehát még képesek higgadtan viselkedni!” –, aztán kivonultak az ülésteremből. Kövér azt mondta, nem is tehet mást, kénytelen elvenni a szót.

Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,6 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, és a kamatfolyosó sem változott – közölte az MNB. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
A monetáris tanács legutóbb tavaly júliusban változtatott az alapkamaton, akkor 15 bázisponttal csökkentette azt, előtte júniusban szintén 15 bázisponttal mérsékelték a kamatot, ami 2016. május 25. óta állt 0,9 százalékon.
Már márciusban kiszervezték a Manevi Zrt-t egy alapítványnak. A közérdekből határon túli ingatlanokat hotellé alakító cég fociakadémiák környékén vásárol palotákat.
Vannak, akiknek rendszerhibát jelez az oldal egy nappal az adóbevallás leadásának határideje előtt.
Csak saját maga előzi meg. Kenderesi Tamás a harmadik lett a számban az úszó-Eb-n.
Az első házasságtörés vádjával kivégzett angol királyné hóráskönyvét egymásban bízó nők hálózata adta kézről kézre, és csak több száz évvel később került elő.
A kormányülésen az átoltottság: 100 százalék.
170 km hosszú és 25 km széles, nagyobb Mallorcánál.
A csalók azt mondták, magas rangú személyeket fizetnek le, hogy a vállalkozó ellen ne induljon adóhatósági eljárás. Amikor pedig mégis indult, kértek még pénzt.
Egy kis romániai cég beelőzte az elővásárlási joggal rendelkező Szilágy megyei önkormányzatot, és tovább is passzolta a kastélyt a Manevi Zrt-nek. Az RMDSZ közölte: nem is futottak ki a határidőből, ezért bírósághoz fordulnak.
„Még ha a test életben is marad, a gyermek egészséges lelke biztosan meghal” – közölte a Fidesz frakcióvezetője, aki újabb részleteket árult el a pedofilok elleni törvénycsomagról.
Fábián István a Hajdú-Bihar megyei 1-es számú választókerületben indul, és ha győz, a Párbeszéd frakciójába ül be.
A jégtakaró középső és nyugati területeinek destabilizálódása már elkezdődött a növekvő hőmérséklet miatt.
Egy elhagyatott sátoraljaújhelyi ingatlan kútjában találtak rájuk.
A 36 éves Julija Volkova, aki az álleszbikus popduó tagjaként vált világsztárrá, Ivanovóban jelölteti magát.
Ezzel az úszó-Eb-k legeredményesebb magyar úszója lett, leelőzve a 14 aranyérmes Cseh Lászlót.
Aki Budaörsön, Budakeszin vagy a közelben lakik, keresse nyugodtan az államtitkárt, és kap egy sört!
Az év végére a francia cégnek is lehet saját vakcinája.
A képviselő szerint a leggazdagabb magyar Felcsútról 3 óra alatt ért volna le bármelyik Mercedesével, így viszont spórolhatott egy órát.
„Elvtársazni már lehet a fideszes képviselőket, ficsúrnak nevezni azonban nem!” – kommentálta a történteket a Jobbik elnöke.
Évről évre kevesebben élnek a lehetőséggel, milliárdokat hagyva az államnál.
Magyarországon is egyre többen (gyerekek, idősek, betegek, kutyák, lovak, járművek és gépek) járják az új Macarenát. A Jerusalema-gigagyűjtésünknél nincs 2021-ebb.
Az ír MMA-s a whiskey-márkájával lenyomta Ronaldót és Messit is.
Az MLSZ elnöke a foci-Eb legnehezebb csoportjáról azt mondta: „2016-ban is majdnem megvertük a portugálokat, és nem hiszem, hogy ők jobbak lettek.”
Pikó András szerint „elindul egy új rablóprivatizáció, amelynek eredményeképpen végül nyomott áron belvárosi és más értékes lakásokhoz juthat a NER-közeli csókosok hada”.
Azt írják, akár az Emberi Jogok Európai Bíróságára is, mert szerintük a másodfokú ítélet valójában a kommunista önkényuralom jogfosztó intézkedését fejezte be és legitimálta.
Papírvágó késsel esett neki az oltópontnak.
„Jegyezzük meg ezt a napot. A napot, amikor a Fidesz 15 ezer magyar diák megfizethető lakhatásának helyszínét átadja a kínai állampárt egyetemének” – írja a polgármester.
Az államfő alapítványt hozott létre a megsegítésükre.
A Szilágyi Erzsébet fasor egyik buszmegállójában esett neki az ellenőrnek.
A védelem hatásossága és a biztonságosság mellett azt is igazolni kell, hogy erőteljesen a vakcina csökkenti a kórokozó átadásának veszélyét.
A hibát egy túlhajszolt ápolónő követte el, aki oltás előtt elfelejtette felhígítani a hatóanyagot.
Egyre gyomorforgatóbb a kampány: a Párbeszéd frakcióvezetője a csepeli fideszes főztjére válaszul szardíniás, nutellás, mackósajtos, csemegeuborkás, tejszínhabos, mirelitborsós chili con carnét készített.
A Cleveland Clinic 47 ezer alkalmazottat vizsgált meg. A fertőzöttek 99,7 százaléka egyáltalán nem volt beoltva, a maradék 0,3 százalék pedig a teljesen beoltottak közül került ki.
A kísérleti terápiát 50 csecsemőnél és kisgyereknél alkalmazták, 48-nál ki is alakult az egészséges immunrendszer.
Azt írja, mivel a reggeli csúcsidőszakban a BKK utasainak 40 százaléka diák, így elkerülhetnék a tumultust a közösségi közlekedés járatain.
A gyalogosokat és a járművezetőket testkamerával és civil járművekkel is ellenőrzik a csütörtökig tartó „Zebra tervben”.
Ott az is fel lesz tüntetve, hogy a felhasználó mikor kapta meg az első és a második dózist, illetve milyen típusú vakcinával oltották be.
A 2009-ben eltűnt K. Imre földi maradványait tavaly találták meg.
Mert az EU eddig nyolcszor adott ki nyilatkozatot vagy határozatot Kínával kapcsolatban, de egyik sem hozott változást, pozitív előrelépést.
A nemzet színészei közel 1 órás tanácskozás után választották maguk közé a színésznőt, aki már 11 évesen színpadon volt a Szegedi Nemzeti Színházban.
De a magyar kormány szerint nem lesz ideológiai oktatás a Kínai Kommunista Párt elitképző egyetemének budapesti campusán.
Nem megfelelő a lábvédelem, nincs hallásvédelem, nincs arcvédelem, az elektromos vezeték elvezetése nem megfelelő irányba történik, a védősisaknál nincs állszíj – sorolja munkavédelmi technikus olvasónk.
Több gyerek az emeleti ablakokon kiugorva menekült, ketten közülük bele is haltak a zuhanásba. A támadó az automata fegyverére április végén kapta meg az engedélyt.
A Partizán rablópártokról szóló új filmjében szabolcsiak is elmondják, hogyan csúfolják meg a polgármesterek és fideszesek a választásokat, és egyben pumpolják a nyugdíjrendszert ukrán voksturistákkal.
A 34 ezres köztársaságban még négyen vannak lélegeztető-gépen, de már negatívak, házi karanténban 31 ember van.
Az angol rendőrök keresik az „esztelen tréfa” felelősét.