De nem kizárt, hogy az időjárásnak egyszer csak megpördül az R hangzója, és többször is kisüt a nap.
Juncker szerint a nyilatkozat nem maradhat „jámbor kívánságok” megfoghatatlan halmaza, hanem mielőbb akcióterv formáját kell öltenie, az EU a hitelességével játszik, ha nem tartja magát a pillér szellemiségéhez.
Mint a zúgó fergeteg, feltámad és feltör az égre, úgy tör előre a Ferencváros Kelet-Európa szívébe.
Ezzel már ő a második leglájkoltabb magyar híresség.
A név szanksztit eredetű férfinév, az óind mitológiában a napszekér hajtóját hívták így, hajnalt, hajnalpírt, illetve Napot is jelenthet.
Ez ugyanis állatkínzásnak számít.
Nem lenne meglepő, ha a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagjai meggyőződnének a veszélyről, míg az ellenzékiek azt mondanák, nem hangzott el semmi érdemleges.
A cégnél minden munkakörben munkaerőhiány van. Ebből nagy baj lesz.
Nem is olyan a munkahelye, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatalnak ellenőriznie kéne – közölte Pintér Sándor.
A magyar lányt akarata ellenére tartották ott. Telefonon sikerült elérnie a szüleit, ők szóltak a rendőrségnek.
A harmadik Orbán-kormány alatt több mint 90 millió forintért repült a miniszterelnök.
Ez a válasz arra, hogy a bukaresti kormány elfogadta az adótörvény átfogó módosítását.
Kálmán Imre-operettek moszkvai bemutatójáról is megállapodott a kétoldalú kulturális együttműködésben Balog Zoltán és Mihail Svidkoj, Putyin nemzetközi kulturális együttműködési különmegbízottja.
Tarsoly Csaba egykori üzlettársa az építőiparban találta meg a szerencséjét.
Mindenki figyeljen oda, nehogy úgy járjon, mint az a német férfi, aki 1997-ben azt hitte, ellopták a kocsiját.
Az érdi nő rokonai találták meg a kislány maradványait.
A felcsúti tycoon az energetikai bizniszben is beindult.
A gyorsforgalmi hálózatba újonnan becsatlakozó szakaszok használata 2018 január 1-től lesz díjköteles.
Egy járókelő 2016. július 26-án reggel egy angyalföldi parkban súlyosan sérült, megégett sünt talált.
A fejlesztői szerint minden világvallás követőinek tartalmazni fog imákat, hogy ne essenek bűnbe.
A tenyérnyi kép, ami minden idők egyik leghíresebb vadnyugati legendáját őrizte meg, több millió dollárt érhet.

A miniszterelnök az autóipari műanyagalkatrészek gyártásával foglalkozó indiai Samvardhana Motherson Peguform (SMP) kecskeméti gyáravatóján írta alá a tárgyat.
A ZDF szerint a szélsőjobboldali színtér szereplői úgy érzik, a „legfelső szintről” kaptak jelzést arról, hogy „szívesen látják őket”, és Orbán Viktor ugyan rendre kijelenti, hogy fellép a szélsőjobb ellen, „vannak más üzenetek is” a miniszterelnöktől.
A Puskás Akadémia vezetőedzője tényleg ezt mondta az M4 Sportnak. Arról is beszélt, hogy meg kell változnia a lelátói habitusnak, annak ellenére, hogy a csapatának nincs is szurkolótábora.
Semel in anno licet insanire, hiszen variatio delectat. De ne feledjük: Soli Deo gloria!
A gimnázium angol munkaközösségének hála a Bródy Imre Gimnázium tanulói megismerkedhettek a brit kultúrával.
Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Orbán körei szisztematikusan felzabálták a magyar sajtó nagyját. Szerinte „Magyarországon nincs gond a médiaszabadsággal”.
Azt már korábban is kimondták, hogy a tao közpénz, most konkrétan a Puskás Akadémia ügyében is döntöttek.
A magyar gógyi ezúttal Pest megyében szökkent szárba.
Ráadásul a férfi csak a lebukás után fizette vissza a pénzt, és még mindig tartozik félmillió forinttal.
Ezt a Facebookon jelentette be a volt BKK-vezér, akinek olyanokat írtak vietnamiul az oldalára, hogy „halláskárosodás” meg „puffadási rendszer”.
Ki gondolta volna ezt azon az 1991-es spanyol focimeccsen?
1958-as szabadulása után évtizedekig nem írhatott, ennek ellenére ekkor is készített interjúkat nagy emberekkel.
1-0-ra győztünk Costa Rica ellen a Groupama Arénában.
Mondván, ezt a szektort is érinti a munkaerőhiány, és a cégek alacsony jövedelmezősége akadályozza a fejlesztéseket meg a megfelelő minőségű szolgáltatást.
Négy éjszaka alatt jutnak el a célig, a szerelvények hosszúsága 42, szélessége 4,8, magassága 5,6 méter, a legnehezebbik súlya 183 tonna.
Rossz helyre próbálták exportálni a nyugatos partybrokultúrát.
Rendkívüli kormányzati intézkedések, illetve civil és non-profit szervezetek támogatása alcímen.

Az állás: Magyarország – Costa Rica : 0 – 0. (A lefújásig érdemes felidézni Orbán Viktornak az Andorra elleni lebőgés előtti nyilatkozatát.)
Az Alkotmánybíróság nem fogadta el egy magánszemély alkotmányjogi panaszát.
Bratislav Zivkovic az oroszok oldalán harcolt Kelet-Ukrajnában, idén pedig többször járt Romániában, ahol titkos dokumentumok és katonai objektumok iránt érdeklődött.
A kormány szerint ez egy beavatkozási kísérlet a magyar politikába. De az amerikaiak szerint csak a parlamenti választás után utalnák a pénzt.
Tegye fel a kezét, aki meg van lepődve!
Ebben benne volt a „Magyarország erősödik”, az előző nemzeti konzultáció és a köszönőlevél is.
Országos akciót hajtottak végre, hogy egy webáruház alá szervezett, cégláncolatokat működtető bűnszervezetet felszámoljanak – közölte az adóhivatal és a Nemzeti Nyomozó Iroda.
Teljesen érthető a behódolás, mindenképp az Európai Unióban van a helye a magyar válogatottra történelmi vereséget mérő országnak.