Ha igaz, amit a zuglói polgármester mond, akkor nem volt ilyen.
A csattanó: a taxis elhúzott a 3 millió forintos hangszerrel.
A miniszterelnök Mészáros Lőrinc televíziójában így védte azt, hogy a média nagy részéből kormányzati propagandaszócsőt csináltak.
Pontosabban Szergej Lavrov tárgyalt a magyar kollégájával.
Korábban még csak 13,5 évet kapott a gyerekeit brutálisan meggyilkoló karcagi nő.
Vagy csak volt, ha még létezik az első csillagoknál is öregebb fekete lyuk. A megfigyelők olyannak láthatják, amilyen az ősrobbanás után 690 millió évvel volt.
Cristina Kirchner a vád szerint akadályozta a Buenos Aires-i zsidó központ elleni, 85 halálos áldozatot követelő és több száz embert megsebesítő 1994-es merénylet ügyében folytatott vizsgálatot.
Nem túl meglepő a szövetségi fellebbviteli bíróság ítéletét ebben a súlyos virginiai történetben, ami abból indult, hogy a 17 éves Trey Sims szextingelt a 15 éves barátnőjével.
Épül, szépül Józsefváros.
Szerintük mindenekelőtt az a kérdés, üzletel-e még egymással Kovács Béla és Szabó Gábor jobbikos pártigazgató.
A bíróság előtt ezt első fokon nem tudta bizonyítani. A Fidesz-alelnök beadványában – amiben őt csak „Sziszikének” nevezik – valamiért szerepel Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ kormányközeli civil szervezet igazgatójának a neve is. ¯\_(ツ)_/¯
Szegény Csöbör Katalin ezzel a botrányos kiállással két gigantikus erő harapófogójába zárta magát!
A baleset kőbányai helyszínéről segítségnyújtás nélkül elmenekülő férfit elfogták.
Legalábbis egy készülő kormányprogramban ingyen adnának malacokat a mangalica és báznai sertésfajták tenyésztőinek.
A NFM államtitkára ezt arra válaszolta, hogy most akkor közpénz-e az a félmilliárd, amit az MVM Zrt. a CÖF-CÖKA-nak adott, és amit Lázár meg az adatvédelmi hatóság is annak nevezett. A kormány szerint továbbra sem közpénz a teljesen állami cég pénze, amit a folyamatosan az ellenzék ellen kampányoló békemenetelők kaptak.
Az elítélt, közügyektől 6 évre eltiltott, 81 éves volt olasz kormányfőt Orbán márciusban hívta Magyarországra, de egyelőre nem került sor a pofavizitre.
Több török volt tisztségviselőt is megvádoltak egy New York-i törvényszéki eljárásban az Irán elleni amerikai szankciók kijátszásával. A török-iráni Reza Zarrab azt állítja, Erdogan személyesen engedélyezett tranzakciókat Teheránnal.
Ezt mondta ki a grúziai alkotmánybíróság. Hol vagyunk mi még Grúziához képest?
Miután októberben kis mennyiségű béta-sugárzó 106-os ruténium jelenlétét mutatták ki a légkörben Európa-szerte, Franciaországban szigorítottak a bevitt élelmiszerek ellenőrzésén.
Kilenc nő állt elő, köztük a Beastie Boys tagjának középiskolai barátnője, aki azt állítja, Israel Horovitz megerőszakolta. Egy másik áldozat azt állítja, 16 éves volt, amikor a színházi rendező fogdosni kezdte.
A Nyílt Társadalom Alapítvány megpróbál fellépni a kormányzati támadásokkal szemben, hogy népszerűbbek legyenek.
Na jó, volt bent vagy 10 képviselő, aki kíváncsi volt a legfőbb ügyésznek a hatóság tavalyi tevékenységéről szóló beszámolójára.
Őket a szerepüktől függően hivatalos személy elleni erőszakban, testi sértésben és zaklatásban találták bűnösnek.
Ő és az egyik vádlott is meghalt a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében történt robbantásban.
Sadiq Khan ezt nyilatkozta, miután az amerikai elnök egy elítélt neofasiszta brit vezetőt retweetelt.
Az állam 2014-ben Andy Vajna filmügyi kormánybiztost hozta helyzetbe. Az ítélet jogerős, és a magyar bíróság előtt még több száz hasonló per van. Az Európai Unió Bíróságának döntésével összhangban ők is nyerhetnek.
Az Origót védő Kontra-Végső Judit azzal érvelt, ők „meglévő sajtóértesülésből dolgoztak”, és leírták azok Róna általi tagadását is. De hogy kié egy ingatlan, az ellenőrizhető ténykérdés.
Hadházy Ákos, az LMP másik társelnöke 100 ezer forintos büntetést kapott ugyanezért.
Emberi történet Michiganből.
A
A közútfenntartó ezzel sikeresen kezelte a helyzetet, és nem is lesz vele több gondja kb. 1 napig.
A fiatal férfi a honvédelmi miniszter előadásán azt is megkérdezte, hogy ha a Fidesz kormányon marad, minden ugyanígy kötelezővé válik-e. A rektor erre a hivatalába invitálta a kérdezőt, hogy ott, „egy kávé mellett” megbeszéljék a kérdést.
Az ISIS-nek felajánlkozó lány egyik célpontja egy zsidó iskola volt.
Lesz, aki meghozza a karácsonyi Erzsébet-utalvány mellé az Alibabáról rendelt cuccokat.
A brit rendőrség szerint ez az egyik első eset, hogy ezt sikerült rögzíteni.
G. I. K. ellen védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt indult eljárás.
A kormányfőnek csak néhány másodperce volt egy-egy állami vezetőre a budapesti Kína–Közép-Európa csúcstalálkozón, Senida Mesinek ez jutott.
Legfőbb ügyészként vett részt a Pécsi Tudományegyetemen rendezett konferencián.
A kínai hitelből, kínaiak által épített kb. 1000 milliárdos beruházás akár 2400 év alatt is megtérülhet.
A kommunista vezetés megpróbálta eltussolni a halászatban és turizmusban dolgozók megélhetését veszélybe sodró ügyet, de az így is hatalmas botránnyá dagadt. Államellenes propaganda vádjával ítélték el a környezetvédő Ngujen Van Hoát.
Ezt érdemeljük: a Kossuth téren felállított tököli fenyő ronda, barna, és hullanak a tűlevelei.
Ennek örülhetünk, hiszen ezek szerint Rómára vagy Barcelonára bezzeg a kutya sem kíváncsi!
Walkie talkie-val üzenték meg Jurij Milnernek, hogy nem látják szívesen.
Erről beszélt a miniszterelnök a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó gazdasági és kereskedelmi fórumának megnyitóján.
A bíró nem adta meg Lionel Messi gólját, így 1-1 lett a Valencia-Barcelona vége.
Lezárások, terelések, dugó, dugó és dugó.
A számítógépeket az ingyenes internettel szociálisan hátrányos helyzetű, egyedül élő és egészségkárosodott 65 felettiek kapják meg.
A Digiconomist azt írja, a bitcoinbányászathoz egy évre vetítve 29,8 terawattóra energiára van szükség. (Ez a szám napról napra nő.) Hogy érzékeljük, ez mennyi: a KSH szerint a magyarországi erőművek 2015-ben 30,3 terawattóra áramot termeltek. (G7)