Marcus Rashford márciusban adománygyűjtő kampányba kezdett, hogy a járvány miatt elmaradt iskolai étkeztetést pótolja a szegény családoknak. Júniusban pedig már a kormányt szólította fel, hogy adjon enni a gyerekeknek. Johnsonék először lepattintották, de a 22 éves focista tovább nyomta a kampányt, és nyert.
Készen állnak a közös beszerzésre.
Így óvják az orosz elnököt a koronavírustól.
A nők elleni erőszak régóta probléma az országban.
Erről írt a szakszervezet.
A szegedi fesztiválokon az egyszer használatos műanyagot is betiltanák.
A Nógrád megyei férfi hónapokon keresztül zsarolt ki pénzt a szüleitől.
A Hódmezővásárhelyi Tankerület június 15-én értesítette a mártélyi önkormányzatot az iskola megszüntetéséről.
Egyelőre csak Amerikában az elnökválasztás miatt, de ősztől az USA-n kívül is.
A használt bútorokra egy év garancia is jár.
Hétfőn reggel zuhant a gép az Északi-tengerbe.
A dubaji rendőrség tesztje nem a tervek szerint alakult.
A kórházi látogatási tilalmakat részlegesen feloldották.
„Oroszország azt hitte, hogy a kémküldetésen lévő James Bondot fogta el, de igazából a szabadságon lévő Mr. Beant rabolta el” - közölte az elítélt amerikai.
A teszturisták a Baleár-szigeteken nyaralgathatnak.
Az elektronikus szerkezetet azok kapják, akik alkoholhoz kapcsolódó bűncselekményt követtek el.
A hirdetésben két meztelen pornósztár kopogtat be egy házba, és figyelmeztetik az anyát, hogy a fia gyakorlatilag éjjel-nappal pornót néz mindenféle eszközön.
Az orosházi férfinak az volt a tévképzete, hogy a lánya erkölcstelen, amiért fiúzik.
Volt olyan lakástulajdonos, aki a teljes lakbért elengedte.
És ebben még nincs benne a tűzijáték.
1998 óta nem volt ekkora GDP-csökkenés a G20 csoport gazdasági teljesítményében.
A Hegyalja úton buszsáv lesz, a Baross utcán biciklisáv.
Már a jövő héten.
A párt által készített videóban egy magát mentősnek kiadott nő azt állította, hogy 10-ből 9 kórházból hazaküldött beteg meghalt.
A leszbikus párok pedig spermaadományt is igénybe vehetnek.
A dolgozók ötlete volt, hogy a várótermekben lévő műtárgyakat adják el.
Halála előtt pár nappal még bejárt dolgozni.
A ghánai focista nem tudott időben hazajutni a lezárások miatt, pénze meg nem volt szállodára.
Az alacsonyabb halálozási arány mögött az enyhébb influenzajárvány állhat. A járvány megjelenése után, márciusban és áprilisban 1,4%-kal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest
Megoszlanak a vélemények arról, hogy iskolaőrség formájában rendőrök jelenjenek meg az oktatási intézményekben. Van olyan igazgató, aki szerint a pedagógus feladata a diákok megfékezése, de van olyan tanár is, aki a rossz tapasztalatai miatt üdvözli az ötletet.
A rendőrnek egy weboldalon adományokat is gyűjtöttek, hogy elhagyassa a börtönt.
A boltosok azzal védekeztek, hogy ez a policy.
Gázsprayt és gumibotot is használhatnának.
Talán nem annyira egyértlemű, hogy mit is tud tenni egy gyógytornász a koronavírus elleni harcban. Ők azok, akik köhögtették a COVID-os betegeket, segédápolói feladatokat is elláttak, a házi betegellátásban pedig a kórházi kiürítések miatt volt kulcsszerepük.
A HIV-ről a mai napig hatalmasak a tévhitek, amiből rengeteg diszkriminációs helyzet adódik. Ennek az egyik legnagyobb tere az egészségügyi ellátás, ahol az orvosok a tudatlanságuk miatt megalázzák a betegeket vagy egyáltalán nem is látják el őket.
A jelentés szerint Haitit sújta leginkább az élelmiszerhiány.
Az Európai Bizottság bemutatta azt a pénzügyi eszközt, amivel az Európai Unió túljuthat a válságon.
A korrupciógyanúba keveredett kispesti szocialista önkormányzati képviselő a 24.hu-nak próbálta megmagyarázni, honnan van ennyi pénze.
A második helyen a Manchester United, a harmadik helyen pedig az FC Barcelona áll.
Az országban május 14-én nyitottak újra az iskolák.
A járványhelyzetre tekintettel kapott több pénzt a Hunguest Hotels, de az nem volt feltétel, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el.
A Pécsi Ítélőtábla tíz évről nyolc évre enyhítette az ítéletet.
A szegénység leginkább az európai és a dél-ázsiai gyerekeket fogja érinteni.
Ő is a vállalat alkalmazottja volt, de kirúgták.
Újra elkezdett növekedni a fertőzöttek száma az enyhítések után.
Ez a legvalószínűbb forgatókönyv, de a legrosszabb esetben 16 hónapig is eltarthat a gazdaság visszaerősödése.
A cég már tavaly is veszteséges volt.