A brazil elnök folyamatosan aláásta a koronavírus elleni védekezést.
Még két kérdésnek kell átmennie ahhoz, hogy megkezdődhessen az aláírásgyűjtés.
Ha az ellenzéki összefogás nyerné meg a 2022-es parlamenti választásokat.
Nincs újabb hallotja a járványnak Magyarországon.
A július eleji baleset óta alpinistákkal mentik a bajba jutott ernyősöket.
A kormánykritikus rádiónak 2021. február 12-én jár le a szerződése.
A látogatási tilalmat a fertőzöttek számának emelkedése és a szennyvízben talált koronavírus-örökítőanyag miatt rendelték el.
A katonák még májusban kíséreltek meg egy partraszállást, hogy bejussanak a fővárosba és elfogják a venezuelai elnököt.
Ha nem tudnak megegyezni a munkáltatóval, akkor fizetetlen szabadságra kell menniük.
A szervezet arra kéri a kormányt, hogy legkésőbb augusztus 24-ig találják ki, hogy mi legyen az oktatással.
A főpolgármester szerint nagy lesz az ára, ha most nem tartjuk be a járványügyi előírásokat.
Félő, hogy az ingatlantulajdonosok modern házakat húznak majd fel a történelmi épületek helyére.
Ezzel oldanák meg az élelmiszerpazarlást.
Biden szerint nem meglepő, hogy Trump megijedt egy olyan erős nőtől, mint a frissen alelnökjelöltnek kinevezett Kamala Harris.
Eddig 90 együttes mondott igent az államilag támogatott raktárkoncertekre.
A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.
Az Egészségügyi Világszervezet több kórházat is alkalmatlannak nyilvánított.
Az Athlete A az amerikai tornászválogatottban kirobbant zaklatási botrányt dolgozza föl. A Károlyi házspár kegyetlen edzésmódszere, vasszigora tökéletes közeget teremtett a pedofil szexuális ragadozónak.
Szerbiában körülbelül 6000 újszülött tűnhetett el a kórházak szülészeti osztályairól 1970-től napjainkig. Évek óta próbálnak a szülők és az Európai Unió nyomást gyakorolni a szerb államra, hogy vizsgálják ki az eltűnéseket, de elég nyögvenyelősen megy.
Június 18-án megszűnt a koronavírus miatt vészhelyzet Magyarországon, de az elítélteket még mindig nem látogathatják a szeretteik. Senki sem érti, hogy miért, és senki sem tudja, hogy mikor oldják fel a korlátozást.
A nőt korábban meggyanúsították vízumcsalással és a kínai hadsereggel való kapcsolatának eltitkolásával.
A második világháború idején 17-18 éves volt, de nem ismerte be tettét.
Úszásra 1,328 milliárd forint helyett 1,062 milliárd jut, a kajak-kenura 920 millió helyett 728 millió.
Az új funkció ujjlenyomattal vagy arcfelismeréssel lesz feloldható.
Az optimista 3 százalékos jóslat helyett 5 százalékkal is csökkenhet a magyar GDP.
A győri férfi egy barátja Facebook-bejegyése alá kommentelte oda, hogy Radnóti Ákos alpolgármester egy fasz. Az alpolgármester ezt valahogy megtudta, bíróságra vitte az ügyet, ahol nem volt hajlandó megbocsátani, végül a férfit elsőfokon három év próbára bocsátották.
Az orvos azt mondta, hogy az 50 ezer forint kevés, mert ő kocsival jár fel a Balatonról.
Az országban csütörtökön 14 új fertőzöttet regisztráltak, és senki nem halt meg koronavírusban.
A felszínen négy férfi kapta el a 10 és 3 éves gyerekeket.
A nyílvessző lepattant a szalmabáláról.
A győri jótevő áprilisban még Lamborghiniből osztogatta a maszkokat, most pedig lekapcsolta a NAV adócsalás miatt.
Derek Chauvin és felesége 38 000 dollárnyi adót nem fizetett be.
A tálibok korábban megölték a gyerekek szüleit.
Robert Lee tábornok, a konföderációs seregek vezetőjének szobra is kikerül a csarnokból.
Viszont kötelező maszkviselés és létszámkorlátozás jöhet a szomszédoknál.
Az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt.
Magyarországon 2005 óta zéró tolerancia van a gyerekek testi fenyítésével kapcsolatban, mégis rengeteg gyerek szenved el családon belüli bántalmazást. Gyerekkorukban bántalmazott, terrorizált fiatal felnőttek és szakértőkkel beszélgettünk.
1520-ban orvosok azt hitték, hogy a művész szifiliszes, ezért félrekezelték.
A csecsemőket feltehetően elrabolták a kórházból és külföldön örökbe adták őket.
Szijjártó Péter szerint ha fizikailag is jelen van külföldön a magyar vállalatok, akkor nagyobb lesz az exportteljesítményük.
Pedig most van öt éve, hogy Orbán Viktor és Simicska Lajos összevesztek.
A bányanyitáshoz szükség dokumentumokat még decemberben kezdték el beszerezni, csak a lakóknak nem szóltak.
A budapesti férfi megbízott két embert, hogy verjenek meg és raboljanak ki egy nőt.
Mára nagyjából 25 ezer jegesmedve él vadon.
A miniszterelnök szerint a jogállamiság fogalmát tisztázni kell a jövőben.
Az ausztráliai Dreamworldben négyen vesztették életüket 2016-ban egy vízi baleset miatt.
A férfi a VI. kerület utcáin is sokat sétálgatott a lopott televízióval.
Nyolc fővel emelkedett a fertőzöttek száma.
A csődtörvény értelmében az állam hozzájuthatott a csődeljárás végén lévő orvosi eszközöket gyártó céghez.
Attól tartanak, hogy a Hongkongnak kiadott személyeket Kínába küldenék.