Nem sikerült megnyugtatnia a képviselőket.
Ezzel gyakorlatilag megszűnik a magyar államigazgatás bírói ellenőrzése.
Kisebb lökdösődés alakult ki a teremben.
Lezárták a feljáratokat. Ezzel akarják megakadályozni a rabszolgatörvény megszavazását.
A héten már elnapolt egy szavazást, mert nem érezte maga mögött a többséget.
Van olyan vadon élő csorda, aminek 90 százalékkal esett vissza a létszáma.
Több ezer ember vonult végig a városon, hogy a Fidesz túlóratörvénye ellen tiltakozzon.
A 19 éves lányt az anyja nevelte, nem igazán volt kapcsolata a színész apjával.
A berendezési tárgyak kaptak lángra egy konyhában. 940 embernek kellett elhagynia az épületet, amíg kiszellőztettek.
Az államtitkár szerint így a gyerekek jogai sérülnének.
Hogy a felmelegedés károkat okozna a gazdaságnak? Ugyan már!
Május 5-én indították útnak. Két éven át vizsgálja a bolygó mélyét.
Több képviselő is attól tartott a parlamentben, hogy Porosenko elnök el akarja halasztani a jövő márciusra kitűzött elnökválasztást is.
A helyi gazdák szórhatták ki a szőlőbirtokaikon.
Nyár óta legalább 24-szer szólított meg nőket az egyetemi városrészen, hogy előttük elégítse ki magát.
A miniszterelnök elvesztette a fonalat, amikor a nemzetközi botrányait sorolták a parlamentben.
Pedig a miniszterelnök szerint a lókupecség az egy tisztességes szakma, és meg is haladja az ő képességeit.
Több játékos megsérült, az sem biztos, hogy megtartják a döntőt.
A házelnök szombat este a lengyel közszolgálati tévé nézőit szórakoztatta.
Inkább az átlátható és biztonságos betegellátásban hisznek.
A kanyarban vette észre, hogy nem működik a fék.
A támadó a férjét genetikai hulladéknak nevezte, amiért szemüveg volt rajta.
A viharos időjárást gyanítják a háttérben.
Befejeződött a mentés a Puskás Ferenc Stadionnál. Szombat délután 13 óra körül a metró egyik szerelvényén a Puskás Ferenc Stadionnál többen rosszul lettek, amikor valaki paprikaspray-t fújt ki. Az utasokat a felszínre hozták, miután egyikük meghúzta a vészféket. A metrót a Deák Ferenc tér és az Örs vezér tere között buszokkal pótolták. A rendőrség ismeretlen tettes ellen, garázdaság miatt indított nyomozást. (MTI)
Az 5 éves Ashánál csütörtök jelentkeztek az aggasztó tünetek, később már enni sem tudott.
Így már a spanyol kormány is kész megszavazni a Brexit-megállapodást.
Azt követelik a kormánytól, hogy szüntessen be minden felsőoktatási és kutatási cenzúrát.
Többen rosszul lettek, a vészjelzés után a szerelvény még az alagútban megállt.
A lakók nyugalmát féltik a sok turistától, ezért több pénzt szednének be.
A nálunk menedékjogot kapott politikus ellen újabb két pontban emeltek vádat otthon, így már hat eljárás zajlik ellene.
Az egyik olyan, mint a másik.
De örülnek, ha külföldi állampolgárok is összejön az üzlet.
Az állatvédők azt akarják, hogy teljesen szűnjön meg a kutyahús fogyasztása az országban.
66,8 eurót kell befizetnie.
Korábban a hatóságok letiltották a fellépését.
Ezért felmentettek két orvost, akik lányokat csonkítottak meg.
Helyszíni figyelmeztetést pedig 259 ember kapott.
Nem értik mi a gond azzal, ha a hallgatóik hátrányos helyzetben lévő embereket támogatnak.
Megbízott valakit, hogy pénzért szerezze vissza a jogosítványát, de átverték, és most le is bukott.
Michael Ignatieff figyelmeztette Szijjártó Pétert, hogy őt is terheli a felelősség azért a kárért, amit a magyar felsőoktatás kivonulás miatt elszenved.
Nem akarta, hogy hozzájuk költözzön a lánya.
A férfi dühös volt, amiért a lánya összeköltözött a barátjával.