Nagyrészt az üzemanyagok drágulása és az adóváltozások miatt.
Az ismerős lábának egy részét amputálni kellett.
Egy könyvet formázó épületet építenek a könyveknek Piliscsabán.
De azt sem szavazták meg, hogy az alapfizetésükök felüli rész az egészségügyi dolgozókhoz kerüljön.
Annyira eltérően értelmezték a záróvonal szerepét, hogy beletört a védőplexi. Az egyik börtönt kapott, a másik csak pénzbüntetést.
Nem pénzt, hanem jobb körülményeket követelnek.
A magyar külügyminiszter szerint úgysem változik semmi, pedig nagyon sokat profitálhatnánk az együttműködésből.
De még legalább 2-3 hónapok várni kell az indulásig.
Biztonságosnak és hatékonynak minősítették.
De biztosan nem oldják fel a korlátozásokat húsvétra.
Pedig az egészségügyi inkább kiadásokat lefelé szorítottuk.
A cég szerint egy fillért sem kerestek az üzleten.
2021-27. között is okosan kellene felhasználni.
Így a vasárnapi meccsnek az oroszok ellen már nem lesz tétje.
A szerbeket már legyőzték 31-23-ra.
A szervezés miatt három ember ellen indult eljárás.
Ezután rezidens orvosok beszámolóit teszik közzé arról, mi történik a COVID-osztályokon.
Németországban több mint 200 vezető politikus mondta, hogy gond nélkül beadatnák maguknak.
Ezzel nagy terhet vesznek le a kórházakról.
A DK-s képviselő szerint a propaganda ugyanúgy mérgezi a magyar társadalmat, mint a ruandait.
A megmaradók pedig nyakig vannak az adósságban.
Órákat kell várakozni a reumatológiai osztály udvarán.
Előtt az EU-nek kellene leszállítaniuk a beígért mennyiséget.
Vagyis 26,35 millióan kapták meg legalább az első adahjukat.
Kaderják Péter januárig az ITM államtitkára volt.
Négyen osztoznak rajta.
Így már könnyebb lesz kezeléssel megelőzni a bajt.
Egy drága mobilért simított el egy ügyet egy vállalkozónak.
Erna Solberg elismerte, hogy megszegte a járványügyi szabályokat.
Ezért valószínűleg további szigorításokra lesz szükség.
Tobias Zech a saját nevén futtatta a vállalkozást.
A szokatlanul száraz periódust a klímaváltozás okozza.
A második negyedévre tervezett adagon felül még hoznak 10 millió vakcinát.
Az Őrségben a helyiek nem akarják, hogy a MOL mélyfúrásokat végezzen a természetvédelmi területen. Videóriport.
Talán jövő márciusban átadják.
De június közepétől már az autók sem járhatnak rajta.
Meg akarta tudni, hogyan sérült meg a kislánya, de nem engedték be az épületbe.
Hétfő délután riasztották a tűzoltókat a Visegrádi-hegységben található Rám-hegyhez, ahol egy kirándulónak megsérült a lába. Az egység a mentőkkel közösen levitte a turistát a mentőautóhoz. (Katasztrófavédelem)
Szerintük isten sem áldja meg a bűnt.
A járványhelyzetben akkor is tilos gyűlést szervezni, ha a résztvevők maszkot viselnek és tartják a távolságot.
A hevesi falu vezetője megmagyarázta, miért jár BMW-vel.
A veszélyhelyzet alatt akár önállóan is dolgozhatnak.
Ausztriában a szóbelit önkéntessé teszik.
1,2 millió háztartás gázellátását biztosíthatja.
A munkatársak kétharmada betegedett meg.
Az íróból lett kormánybiztos szerint csak a leszálló ágba kerülő és a tehetségtelen alkotók kezdenek politizálni.
A kerti gazégetések miatt eddig heten megsérültek, egyvalaki pedig meg is halt.