
A győztes gólt Schäfer András szerzete a 26. percben:
A magyar csapat kedden Írországgal játszik felkészülési mérkőzést ugyancsak Újpesten, majd az Eb csoportkörében június 15-én a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadja a Puskás Arénában, június 23-án pedig a németek vendége lesz Münchenben.

A házelnök nagyobbnál nagyobb megfejtésekkel szórakoztatta a Hírtv műsorvezetőjét péntek este. Amikor szóba jött, hogy az Európai Bíróság elutasította a magyar kormány keresetét a Sargentini-jelentés ügyében, Kövér László azt mondta, hogy az Európai Parlament az európai demokrácia elleni legnagyobb merényletek egyike. Szerinte az EP nem az európai demokráciáért van, hanem az ellen dolgozik. (Ehhez képest a Fidesz mégis mindig küld ki képviselőket.)
„Nem veszi figyelembe azt, hogy Európa nem az európai emberek által lakott, hanem magyarok, flamandok, vallonok, franciák, olaszok stb. nemzetek lakják. Ezeknek megvan a maga hagyományrendszere, beleértve a jogrendszert is, megvan a maga kultúrája, nyelve, önazonossága, amihez ragaszkodnak, a történelme, amihez szintén ragaszkodnak, és tulajdonképpen ragaszkodnak a saját nemzeti döntéshozatali demokratikus mechanizmusaikhoz is. Mer csak addig demokratikus egy döntéshozatal, amíg a választó látja, hogy akit megválasztott, az mit csinál és miért csinálja. Lehet, hogy nem ért vele egyet, de akkor majd a következő választáson korrigálhatja a saját korábbi döntését” - magyarázta Kövér. Azokat pedig a bürokrácia és az oligarchia szekértolóinak tartja, akik szerint brüsszeli pártlistákról kell az Európai Parlamentben szavazni.
Aztán előkerült az is, hogy a parlamentben az ellenzéki pártok már azon versenyeznek, ki kap nagyobb büntetést Kövértől. „Érzem, hogy szándékosan hoznak olyan helyzetbe hétről hétre, hogy nekem ne legyen más választásom, mint szankciókkal élni. Mert két eset van: vagy elengedem a fülem mellett, akkor még rátesznek egy lapáttal a következő alkalommal, és akkor gyakorlatilag előbb-utóbb ellehetetlenül a parlament működése, vagy pedig a házszabály szellemében és betűjének megfelelően megálljt próbálok parancsolni a hülyéskedésnek” - mondta a házelnök. Ugyanakkor Kövér László tisztában van azzal, hogy ebből például Jakab Péter politikai hasznot tud húzni, „de hát engem ez nem kell, hogy befolyásoljon, mert attól még a magyar országgyűlés, az Országház mégsem kocsma, főleg nem a kocsma hátsó udvara”.
Arról, hogy az ellenzék „jóvátételt követel” az elmúlt 11 évért, Kövérnek az jutott eszébe: „Van annak egy diszkrét bája, amikor Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége az egyik erős figurája az egyesült ellenzéknek, amiben a valahai kisnyilasok hirtelen átöltöztek, mint a Terror Házában is van egy ilyen szoba, ami ezt a 45 utáni történelmi pillanatot örökíti meg, amikor ugyanez történt.” Ha ők kérnek jóvátételt, akkor a házelnök úgy érzi:
„Kinyílik az embernek a gumicsizmájában a bicska, tehát azért mindennek van határa”.
Kövér László egyébként világtendenciának tartja, hogy parlamenti viták alacsonyabb színvonalúak. Ennek az oka pedig az, legalábbis nála úgy állt össze, hogy „a világ, főleg a baloldal tobzódása révén, szellemi értelemben eljutott arra a pontra, hogy immár nincs közös nevező jobb- meg baloldal, demokrata és republikánus, fideszes és jobbikos között, hanem gyakorlatilag a politika átalakult egyfajta hideg polgárháborúvá”.

A Facebook 2023 elejéig felfüggesztette Donald Trump fiókját, mivel arra jutottak, hogy január 6-án a volt elnök provokált erőszakot a Capitoliumnál. A lejár a büntetés, szakértőkkel fogják értékelni, hogy Trump jelenléte a Facebookon még mindig veszélyt jelent-e a közbiztonságra.
A Facebook, a Twitter és a YouTube letiltotta Trump fiókját, miután az akkori elnök hívei egy gyújtó hatású beszéde után megostromolták az amerikai törvényhozás épületét január 6-án. A Capitoliumban a szenátus éppen az akkor még elnökjelölt, demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni. Az összecsapásokban öten meghaltak, köztük egy rendőr. Trump sohasem ismerte el vereségét, és folyamatosan arról írt a közösségi oldalain, hogy az elnökválasztást elcsalták.

A Facebook további döntésig zárolta Trump fiókját. Jelenleg ugyan elérhető Trump profilja, amin a régebbi posztjai olvashatók és kommentelhetők, de Trump vagy a fiókja kezelői már nem tudnak posztolni. Ezzel szemben például a Twitteren teljesen elérhetetlenné vált a fiókja.
A Facebook arra kérte független felügyelőbizottságát, hogy vizsgálja meg a lépés jogszerűségét. A testület arra jutott, hogy a Facebook szabályai nem teszik lehetővé a fiókok határozatlan idejű felfüggesztését, és arra kérte a közösségi oldal illetékeseit, hogy vizsgálják felül döntésüket. Ennek eredménye a kétéves eltiltásról szóló határozat. (APNews/MTI)

Kiemelt szerepet kap Magyarország gasztronómiája a Dubaji Világkiállításon a magyar megjelenés részeként. Az expo magyar pavilonjában, ami már 11,266 milliárdosra drágult, mind az étterem, mind a bisztró különleges, újragondolt fogásokkal várja a látogatókat 2021. október 1. és 2022. március 31. között.
A megszokott magyar ízeket újragondolt formában építették be a pavilon gasztronómiai kínálatába, amely illeszkedik a Dubaji Világkiállítás újító szellemiségéhez - közölte az MTI-vel pénteken a magyar részvételt szervező Expo 2020 Magyarország Nkft.
Magyarországon az elmúlt években jelentős gasztronómiai fejlődés, szemléletváltozás történt, hazánk az európai csúcsgasztronómia térképén is megjelent. A Dubaji Világkiállítás kiváló lehetőséget biztosít a magyar konyhaművészet széles körben történő megismertetésére és népszerűsítésére - hangsúlyozta Tóth Andrea, az Expo 2020 Magyarország Nkft. ügyvezetője.

A kézműves termékeket árusító gasztroshopban olyan, magas minőségű magyar élelmiszereket (például mézeket, lekvárokat, szörpöket) kínálnak a látogatóknak, amelyek egy része a pavilon étterem- és bisztrókínálatának ételeiben és italaiban is visszaköszön.
A Pintér Károly séf által összeállított bisztrómenüt Csapody Balázs, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke és Mautner Zsófia gasztroblogger mutatták be pénteken.
A bisztró könnyed, friss fogásokkal várja a látogatókat, modern felfogásban bemutatva a hagyományos magyar konyhát, külön ügyelve a szezonalitásra: novemberben például libaételek készülnek, decemberben karácsonyi és újévi, az ünnepre jellemző fogások kerülnek fel az étlapra, de helyet kap a kínálatban a farsangi fánk is.
Az étteremben kóstolómenük várják a vendégeket, amelyek bemutatják az évszakok hangulatát is. A hathetente változó menüsorok a négy évszak nevét viselve, azok legmeghatározóbb alapanyagaiból készülnek.
A helyi szigorú alkoholfogyasztási szabályokat betartva az érdeklődők megkóstolhatják a magyar borokat is, amelyek az ételekhez párosítva egyedülálló gasztronómiai élményt nyújtanak.

Péntek délután Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje éppen Egerben, a Széchenyi István utcában kampányolt, amikor az eseményen megjelent három ellentüntető, akik EL-KÚR-TUK feliratú táblát tartottak, miközben egy hangszóróról az őszödi beszédet játszották be.

Az Egri Ügyek beszámolója szerint emiatt szóváltás alakult ki a DK rendezvényére érkezők és a Dobrev ellen tüntető férfiak között, majd az egyikük előrántott egy gázpisztolyt, mert valaki bele akart rúgni a hangszórójába. A fegyvert végül nem használta.
A Demokratikus Koalíció az oldalán az incidensről azt írta, hogy miután Rónai Sándor EP-képviselő rendőrt hívott a fegyverrel hadonászó férfi miatt, a kiérkező rendőri egység golyóállómellénybe öltözött, és őrizetbe vette a provokátorokat. A kampányesemény ugyanakkor nem szakadt félbe.
A rendőrség közleménye szerint a helyszínen elfogták a 25 éves felsőtárkányi férfit és két egri társát. Mindhárom férfit előállították az Egri Rendőrkapitányságra, elszámoltatásuk folyamatban van. A rendőrség szerint a gázpisztolyt a férfi engedéllyel tartotta.
A három férfi a KESMA helyi lapjának, a Heol-nak azt mondta, hogy egy Eger Hangjai nevű civil szerveződés tagjai, céljuk pedig a találkozó megzavarása volt.

Június 12-étől hétvégén és munkaszüneti napon 8 és 20 óra között óránként 440 forintos parkolási díjat kell fizetni a Normafa újonnan épült parkolójában, közölte a Hegyvidéki Önkormányzat. A XII. kerületben állandó bejelentett lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkezőknek az önkormányzat 50 százalékos kedvezményt biztosít a parkolási díjból.
A parkoló területére 3500 kilót meghaladó súlyú, vagy forgalmi rendszámmal nem rendelkező gépjárművel behajtani és ott várakozni tilos. Motorral történő várakozás esetén a díjfizetés kizárólag mobilfizetés útján lehetséges.

Az országgyűlés május 26-án fogadott el új törvényt az ingatlannyilvántartásról, amelyben az eddigi papír alapú ügyintézést elektronikusra váltják a hatékonyság és gyorsaság érdekében. Az egyébként nem sokat akadékoskodó Áder János köztársasági elnök aláírás helyett pénteken visszaküldte a törvényt a parlamentnek, mert szerinte az elfogadott jogszabály hatályba léptető rendelkezései ellentmondásosak, a jogalkotói cél megvalósítására nem alkalmasak, így a törvény nem felel meg sem az alaptörvény, sem a jogalkotási törvény egyes követelményeinek.
Az alaptörvény szerint a jogszabályok szövegének értelmesnek, világosnak kell lennie, a jogalkotásról szóló törvény pedig azt írja elő, hogy a jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie.
Áder a Kövér Lászlónak címzett levelében azt írja, hogy az eredeti előterjesztéshez az országgyűlés törvényalkotási bizottsága egy olyan változtatást fogadott el, amely szerint a jogszabály egy jelentős része csak 2023 februárjától lépne hatályba. Ez azonban nem teszi lehetővé a kivételekkel nem érintett rendelkezés idei, június 15-ei hatályba lépését, az eredeti jogalkotói cél megvalósítását, másrészt értelmezhetetlen és alkalmazhatatlan is. (MTI)

Szlovákiában várhatóan június 7-én kezdenek oltani a Szutnyik V vakcinával, aminek a beszerzése március elején kormányválsághoz, majd kormányátalakításhoz vezetett. A Dennik N adatai szerint az 5,5 milliós országban kedd óta csak 5300-an regisztráltak erre az oltásra. A vakcina alkalmazását egyelőre még az Európai Gyógyszerügynökség sem hagyta jóvá.
A vakcinabeszerzésbe belebukott Igor Matovič jelenlegi pénzügyminiszter 200 ezer adag Szputnyikot rendelt Oroszországból. Ráadásul csak a 18 és 60 év közöttieket tudják oltani vele. Nemrég egyébként Matovič is azt mondta, hogy nem Szputnyikkal oltatná be magát, mivel miniszterként sokat kell utaznia.
A szlovák egészségügyi minisztérium pénteken javította a nem regisztrált orosz vakcina gyógyászati felhasználására kiadott engedélyt, mivel az eredeti változat, amit az előző miniszter írt alá, pontatlan adatokat tartalmazott a gyógyszer csomagolásával kapcsolatban. Az engedély eredeti formájában azt mondta ki, hogy a nem regisztrált gyógyszer alkalmazása esetén a kezelőorvos vállal minden felelősséget. De azóta történt egy módosítás, ami szerint az állam vállalja magára az esetleges felelősséget. (Parameter/ORF)

Csehországban csütörtökön 430 új, igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok, ez 75-tel kevesebb, mint egy hete. Az egészségügyi minisztérium legfrissebb kimutatása szerint csütörtökön egyetlen cseh állampolgár sem halt meg Covid-19 betegségben. Erre legutóbb tavaly szeptember 2-án, tehát kilenc hónapja volt példa.
Magyarországon csütörtökön még mindig 26-an haltak meg a koronavírus miatt. Nálunk tavaly szeptember 6-án fordult elő utoljára, hogy nem volt halálos áldozata a járványnak.
A járvány tavaly márciusi kitörése óta Csehországban 1,66 millió személy betegedett meg bizonyíthatóan Covid 19-ben, a halottak száma eddig 30 142. Míg áprilisban a napi halálesetek száma átlagban 84 volt, az utóbbi napokban már tíz alatt mozgott.
Miközben a koronavírus-járvány gyengül, az oltási folyamat erősödik. Szerdán és csütörtökön egyaránt mintegy 110 ezer adag vakcinát adtak be az embereknek. Jelenleg már a 16 évesek is jelentkezhetnek oltásra. Csehországban továbbra is csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákat használják. A beadott vakcinák 80 százaléka a Pfizer/BioNTech által gyártott Comirnaty. Az utóbbi hét napban százezer emberre 24 új fertőzés esett, május elején ez a mutató még száz felett mozgott.
A kórházakban közel 480 ember fekszik, ez a szám 40 százalékkal alacsonyabb, mint egy hete. Az orvosok szerint súlyos állapotban mintegy 70 beteg van. Minden kórház már visszatért a korábbi megszokott munkarendjéhez. (MTI)

„Mi a szándékuk azokkal, akiknél a második oltás után sem indult be, vagy nem kellő mértékben az antitest-képződés?” - tette fel a kérdést Kásler Miklósnak a DK-s Vadai Ágnes. A képviselő hozzátette, hogy „különösen a Sinopharmmal beoltottak közül igen sokan aggódnak, vajon csakugyan védettek-e, mert előfordult, hogy esetükben a teszt a második oltás után két héttel még mindig nem jelez érdemi, vagy legalábbis kellő mértékű antitest-képződést”. Több olvasónk is hasonló eredményről számolt be az antitest-tesztje után, és sokan keresnek erre megoldást.
Szerbiában is téma volt, az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben be is jelentették, hogy harmadik dózisra is lehet jelentkezni a Sinopharmból. Ugyanakkor Müller Cecília április közepén még nem tudta megmondani, hogy erre nálunk szükség lesz-e.
Most az Emberi Erőforrások Minisztériumának elvileg másfél hónappal több tudás állna a rendelkezésére, de szövegelemző szoftver legyen a talpán, ami Rétvári Bence államtitkár válaszából meg tudja fejteni, mi a teendő:
„Ön ismét egy olyan vakcinával kapcsolatban szeretne bizonytalanságot kelteni, amelyet a WHO engedélyezett, viszont Önök határozati javaslatban tiltottak volna be. Nem is olyan régen arról is beszámolt, hogy Ausztria nem fogja elfogadni a Sinopharmot, azonban Önt rögtön egy nappal később cáfolta az osztrák egészségügyi miniszter tájékoztatása, mely szerint mivel a WHO is jóváhagyta a vakcinát, így ők is elfogadják. Hiába mondja már a WHO is, hogy a Sinopharm vakcina hatásos és biztonságos, Önök továbbra is támadják. Ebből is látszik, hogy Önöket csak a vélt politikai előny érdekli, az emberek egészsége nem.
Nem ez az első eset, hogy pillanatok alatt, kártyavárként omlanak össze a baloldali álhírek. Az Önök érdekében is szeretnénk kérni, hogy adják már végre fel az oltásellenes politikájukat, vonják vissza oltásellenes országgyűlési határozatukat, és kérjenek bocsánatot a magyar emberektől!”

Miközben Szlovákia már Csehországgal, Ausztriával és Lengyelországgal is megállapodott az oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről, Magyarországgal egyelőre nem sikerült megegyezni. A szlovák külügyminisztérium a Paraméterrel erről annyit közölt, hogy „szakmai szinten” folynak az egyeztetések.
Ugyanakkor a felvidéki lap információi szerint a problémát az jelenti, hogy a magyar védettségi igazolványon nem szerepel az oltás típusa, és csak az első oltás dátuma van rajta feltüntetve.
A Konzuli Szolgálat tájékoztatója szerint Szlovákiába továbbra is 14 napos kötelező karantén és a karantén 8. napján fennálló tesztelési kötelezettség mellett lehet beutazni. Ráadásul a Szlovákiába történő belépésnél az üzleti célú út sem jelent kivételt a szlovák oldalon, üzleti célú beutazás karanténkötelezettség nélkül nem lehetséges.
Ugyanakkor bizonyos csoportok, mint például az ingázók, vagy a szomszédos államokban tanulóknál 7 napnál nem régebbi negatív antigén vagy RT-PCR tesztet kell bemutatni a határon.

A múlt héten váratlanul leváltották a Magyar Honvédség parancsnokát, Korom Ferencet. Már akkor írtunk róla, hogy az utódja Ruszin Romulusz helyettes államtitkár lehet, akit kedden már parancsnokjelöltként hallgatott meg az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága.

Ruszin a meghallgatáson megerősítette, hogy távozik posztjáról a jelenlegi parancsokhelyettes is. Böröndi Gábornak külföldi diplomáciai beosztást ajánlott, aki azt elfogadta. Korom Ferencet szintén külföldre küldték.
Ruszin hozzátette, ha a honvédelmi miniszter támogatja, akkor parancsnokhelyettese Sándor Zsolt lehet, aki jelenleg a Magyar Honvédség Tartalékképző és Támogató Parancsnokság vezetője.
Az MTI beszámolója szerint a meghallgatáson Ruszin fontosnak nevezte az egyéni harcászati eszközök beszerzésének folytatását, a kiberképesség fejlesztését, továbbá a logisztikai rendszer megújítását úgy, hogy minél több végrehajtó és minél kevesebb adminisztratív dolgozóra legyen szükség. Célja - amennyire lehet - a harcoló állomány létszámának növelése, továbbá az önkéntes tartalékos rendszer egyszerűsítése.
A parancsnokjelölt a kinevezése előtti meghallgatáson köszönetet mondott elődjének, Korom Ferencnek, aki - mint fogalmazott - pályára állította a Magyar Honvédség technikai megerősítését és megvalósította a minisztérium és a katonai vezetés szétválasztását. Értékelése szerit Korom Ferenc az elmúlt három évben történelmet írt.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter kiváló katonának nevezte a Magyar Honvédség parancsnokának jelölt Ruszint. Elmondta, hogy a vezérőrnagynak - akit régóta ismer - kiváló katonai tapasztalatai vannak Magyarországon és külföldön egyaránt.
Vadai Ágnes, a bizottság DK-s alelnöke azt mondta: nemmel fog szavazni, mert politikai kinevezettnek tartja, egyúttal sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy katonák politikai pozíciókba kerülnek. Erre reagálva Benkő Tibor honvédelmi miniszter azt mondta, a vonatkozó 2018-as törvény pontosan kimondja, hogy a helyettes államtitkár szakmai vezető, nem politikai. Tehát ezért szerinte Ruszin-Szendi Romulusz soha nem volt politikai beosztásban.
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága 6 igen, 2 nem és 1 tartózkodás mellett támogatta Ruszin-Szendi Romulusz parancsnoki kinevezését. (MTI)

A magyar állam 2019 végén vette meg a Mátrai Erőművet Mészáros Lőrinc alapkezelőjétől. Az csak később derült ki, hogy a magyar állam hatalmasat bukott, Mészáros Lőrinc és cseh partnerei pedig jót kerestek rajta.
Mészáros Lőrinc és üzleti köre 2018 tavaszán szerezte meg az erőmű 73 százalékát 5,9 milliárd forintért. De a magyar államnak ekkoriban valamiért nem kellett ennyiért, majd nem sokkal később már 17,4 milliárdért vehették meg Mészároséktól úgy, hogy addigra a tulajdonosok minden tartalékot kivettek belőle. (2018-ban a tulajdonosok 11,2 milliárdos osztalékot vettek ki az eredménytartalék terhére). Közben az elavult erőmű teljesen eladósodott, végül további 57,7 milliárdot, azaz összesen 75,14 milliárdot kellett költenie rá az államnak. Ugyanakkor a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.
A Telex most megnézte az erőmű 2020-as beszámolóját, ami szerint a társaság a 2019. évi 5,9 milliárd forint veszteség után
tavaly 42,7 milliárd forint veszteséget termelt.
És mindezt már kizárólag a magyar adófizetőknek kell benyelniük.

A beszámoló szerint a Mátrai Erőmű forgalma eközben 77,6 milliárd forintról 76,4 milliárd forintra apadt. Ugyanakkor a nem túl rózsás kilátások ellenére az állami MVM kijelentette, hogy 2021. december 31i-g elkötelezett a működés további finanszírozása mellett.
Az erőmű jelenleg lignit elégetésével termel áramot, ami rendkívül környezetszennyező. Az erőmű felelős jelenleg Magyarország szén-dioxid-kibocsátásának 14 százalékáért. A kormány tervei szerint 2025-ben gázra állítják át.

Kedden lemond Norbert Hofer, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke. Ezt először a Twitterre írta ki, de hamarosan törölte a posztot, és inkább hivatalosan is bejelentették a lemondást. Az utóbbi hetekben Hofer konfliktusba került Herbert Kickllel, a párt parlamenti frakcióvezetőjével arról, hogy ki legyen a listavezető a következő választáson. A kérdés Hofer lemondásával eldőlni látszik.
„Igen, lemondok. Ma érkeztem vissza a kezelésről, és mindent jól átgondoltam" - jelentette ki Hofer, aki porckorongproblémák miatt kezeltek Badenben. Egyben közölte, hogy meg akarja tartani tisztségét a Nemzeti Tanács (a parlament alsóháza) harmadik elnökeként. Hofer megjegyezte, hogy az Ibiza-botrány utáni időszak nem volt egyszerű a párt számára, de újra sikerült 20 százalék körül stabilizálniuk a támogatottságukat. (Presse/ORF)

„Az utóbbi években teret nyert az online kapcsolattartás, de az emberi kapcsolatok nem veszítettek a jelentőségükből” - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel kedden.
A hivatal elemzése szerint tavaly a 16 és 74 év közöttiek 79 százaléka naponta csatlakozott az internetre, ami 31 százalékponttal magasabb, mint 2010-ben. Az online jelenlét nem értékelte le az emberi kapcsolatokat, de életkortól függetlenül részben áthelyezte azokat a virtuális térbe.
Ma már 10-ből 8-an napi szinten interneteznek, 7-en az okostelefonjukról.

A közlemény szerint a járvány erősítette az összetartozás iránti igényt, amit az internet segített kielégíteni. Egy másik adatgyűjtés, az Európai lakossági egészségfelmérés megerősítette, hogy az erős társas támogatottsággal rendelkező embereknél ritkábban fordultak elő testi, lelki nehézségek.
A KSH Virtuálisan együtt, mégis egyedül? című elemzése szerint 2010 óta minden korcsoportban jelentősen nőtt a naponta internetezők száma 2010-hez képest. Arányuk az életkor előrehaladtával egyre kisebb, de 55 év alatt meghaladja a 80 százalékot.
A közösségi oldalak, az üzenetküldő felületek, a telefon- és videóhívások alkalmazása hasonló megoszlást mutat. A legfiatalabbaknál mindhárom területen 90 százalék feletti, vagy ahhoz közeli arányt mértek, de a 65 év fölöttieknél is megközelíti a 40 százalékot. A virtuális közösségi terek használata a családi állapottól is függ, leginkább a fiatal egyedülállók látogatják ezeket naponta. (MTI)

Hosszú idő után újra jelentkezett az oldalán Bányai Gábor fideszes képviselő, aki márciusban súlyosan kritikus állapotban került lélegeztetőgépre koronavírus-fertőzés miatt, majd a kiskunhalasi kórházból átszállították Szegedre, ahol műtüdőkezelést kapott.
Most annyi írt Ákos egyik számához:
„Hello, hello, újra itt vagyok!”
A képviselő február végén közölte, hogy a kiskunhalasi kórházban ápolják, miután meglátogatta édesanyját a kórházban, és ő maga is megfertőződött a koronavírussal.

Idén szeptember 18-26. között tartja a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd az ellenzéki előválasztás első fordulóját, október 4-10. között pedig a másodikat, ahol a miniszterelnök-jelölt személyéről dönthetnek a választók.
Most elindítottak egy oldalt, a elovalasztas2021.hu-t, ahol igyekeztek minden fontos információt összeszedni a folyamatról:
A következő hónapokban ez a honlap lesz az előválasztás hivatalos információs platformja, a nyár végén a jelöltek hivatalos listáját is itt publikálják majd.
Itt olvasható a hat párt vezetője által decemberben tett értéknyilatkozat is, valamint azok a közös kiállások, javaslatok, melyeket a hat párt vezetői és képviselői tettek az elmúlt időszakban. Az oldalon van egy gomb, amiről a közös program vitairatát lehetne elérni, de ez még feltöltés alatt áll.

Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester és Karácsony Gergely főpolgármester szerdán avatják fel azokat az utcanévtáblákat, amikkel a Fudan Egyetem tervezett helyén neveznének át közterületeket:
A Kínai Kommunista Párt befolyása alatt álló egyetem kampuszát a Diákváros területére építik, ami miatt a Szikra Mozgalom szombatra tüntetést is szervezett a Hősök terére. (via hvg)

Pénteken egy irányt tévesztett lövedék repült el az egyik úszómester mellett a szolnoki Véső úton nemrég megnyitott MÁV-strandon, írja a Magyar Narancs. A lövedék a szomszédos MÁV-lőtéren zajló lövészetről pattant át. Senki sem sérült meg.
Nagy Attila, a lövészklub társadalmi elnöke a lapnak azt mondta, megdöbbentette és nyugtalanítja az eset, ezért haladéktalanul intézkedéseket tett a biztonság fokozása érdekében. Hozzátette, hogy a lőtér rendelkezik üzemeltetési engedéllyel, fel van szerelve az előírt biztonsági elemekkel, a kiadott engedélyek szerint működik, minden feltételnek, előírásnak megfelel.
Egy környéken dolgozó a lapnak elmondta, hogy valószínűleg nem ez volt az első eset, tavaly a felújítás után, amikor még nem voltak feltöltve a medencék, már találtak egy lövedéket az egyik kismedencében.
Az ügyben a Szolnoki Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Valamint május 31-től határozatlan időre megtiltották a lőtéren a lövészetek megtartását.

A Pécsi Járási Ügyészség zsarolás miatt emelt vádat egy nő és párja ellen, akik kétmillió forintot zsaroltak ki egy férfitől.
Az egyik zsaroló az egyik barátnőjétől megtudta, hogy annak egy házas férfival van viszonya, aki az ügyészség megfogalmazása szerint „rendszeresen anyagi támogatást is biztosított szeretőjének”. A zsaroló először irigykedni kezdett, majd amikor elújságolta a barátjának, elhatározták, hogy a férjet megzsarolják, illetve megakadályozzák, hogy a férfi továbbra is kapcsolatot tartson a barátnőjével.
A pár 2018 második felétől rendszeresen figyelemmel kísérte a férj és szeretője kapcsolatát a közösségi médián keresztül, adatokat szereztek be kapcsolatukról, illetve rendszeresen dokumentálták is a férfi megjelenését a nőnél. Emellett adatokat gyűjtöttek a férfi vagyoni helyzetéről is.
Ezután a nő egy kamu e-mailcímről felvette a kapcsolatot a férjjel, és megírta neki, hogy tudnak házasságon kívüli kapcsolatáról. Azt is beadták a férjnek, hogy a felesége bízta meg őket mint magánnyomozókat, de ha kifizet nekik kétmillió forintot, nem juttatják el a bizonyítékokat a feleségnek.
Bár a férj kifizette nekik a pénzt, de mivel továbbra is fenntartotta a viszonyt a szeretőjével, a zsarolók bosszúból álnéven felkeresték a feleséget, akit tájékoztattak férje hűtlenségéről.Az ügyészség szerint mindez alkalmas a zsarolás bűntettének megállapítására, mely bűncselekmény büntetési tétele 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés. (Ügyészség)

A Párbeszéd képviselője hétfőn a Fudan Egyetemről kérdezte a miniszterelnököt. Szabó Tímea szerint a Diákvárosról szóló megállapodásban még egy szó sem esett a Fudan Egyetemről, ezért rákérdezett, hogy a saját embereinek is hazudott-e ezzel kapcsolatban. Végül megkérdezte Orbántól: „Mennyit kap ön vagy a családja azért, hogy kiárusítsa és elárulja a saját hazáját? Mert ez, a Kínai Kommunista Párt budapesti egyeteme egyetlen magyar embernek sem jó.”
Orbán a válaszában arról beszélt, hogy egyetemi várost építenek, aminek részeként minden megépül, amit vállaltak, de az összegekről még nem lehet tudni, mert jelenleg csak a koncepciótervezetnél tartanak. „Majd ha lesznek tervek, akkor majd lehet beszélni az egyetemváros építési költségeiről, hogy mennyi ebből a kollégium, mennyi ebből az oktatási részleg. De még tervek sincsenek, minden csak ködszurkálás, ködevés és hangulatkeltés. Végső döntést akkor fognak hozni, ha látjuk a terveket, és látjuk annak a költségvetését”.
Április elején a Dikerekt36 egy miniszteri előterjesztés alapján írta meg, hogy a kormány által 540 milliárdosra becsült építkezés jelentős részben kínai alapanyagokból, kínai munkával, nagyrészt kínai hitelből valósulna meg, amit Magyarország fizetne.
Szabó Tímea erre hazaárulónak nevezte Orbánt a 450 milliárdos kínai hitel miatt, amire a KDNP-s Latorcai János kikapcsolta a mikrofonját. Erre a képviselő odasétált a miniszterelnökhöz, hogy születésnapja alkalmából átadjon neki egy tükröt, amin „az elmúlt időszak legemlékezetesebb, általa elmondott 7+1 idézete szerepel”:

Mivel múlt pénteken Orbán Viktor arról beszélt a rádióban, hogy mint bérből és fizetésből élőt, őt is megviselte a járvány és a gazdasági válság, a DK-s Arató Gergely hétfőn a parlamentben felszólította, hogy mesélje el, pontosan milyen nehézségei voltak:
„Megszűnt az állása, és a harmadik hónap után már egy fillér állami juttatást sem kapott? Csökkent a jövedelme, mint 2,5 millió magyarnak? Elvesztette az állását, nem tudta fizetni az albérletét, és utcára került? Megszűnt a munkája, és pizzafutárként kellett dolgoznia? Szociális munkásként éjjel-nappal gondozta a járvány beteg áldozatait és az idős embereket, és kihagyták az 500 ezer forintos juttatásból? Pedagógusként elkapta a járványt az iskolában, és a kormány ígérete ellenére sem kapta meg a 100 százalékos táppénzt? Egészségügyi dolgozóként mentette önfeláldozó módon a saját élete és egészsége kockáztatásával mások egészségét, és utána a járvány tetején az orra alá dugtak egy olyan munkaszerződést, amelyik megfosztja minden jogaitól? Kérjük miniszterelnök úr, meséljen nekünk!”
Orbán Viktor azzal válaszolt, hogy a válság alatt az ellenzék valóban azért dolgozott, hogy ő elveszítse az állását, amiért ugyan nem neheztel, „de az az igazság, hogy semmifajta nemzeti összefogásban nem voltak hajlandóak részt venni. Egyetlen dolog érdekelte önöket, hogy hogyan gyengítsék, buktassák meg a kormányt”. Majd elmondta, hogy mindenki bérből és fizetésből élőnek számít, aki nem tőkejövedelemből él. Hozzátette, hogy Gyurcsány ezzel szemben tőkejövedelemből él. Erre Arató azt mondta Orbánnak, nem aggódik érte, hiszen mindig fordulhat családi segítségért az apjához, aminek a cégéből 1,1 milliárdos osztalékot vettek ki.
Végül Orbán azzal zárt, hogy fizetésből él, nem is akar átmenni a tőkések táborába, köszöni szépen, és a tervei szerint még egy ideig marad a parlamentben:
„Nem fognak tőlem megszabadulni akkor sem egyébként, ha a terveik teljesülnének, mert parlamenti képviselőként itt fogok maradni mint bérből és fizetésből élő még sokáig az önök nyakán. Ne reménykedjenek. Számíthatnak az együttműködésemre a következő 20 évben is.”

A Jobbik elnöke hétfőn arról kérdezte Orbán Viktort, hogyan szólíthatja, ha már a ficsúr szóért legutóbb 9,6 milliós bírságot kapott. Jakab Péter most is feszegette a szabályokat, amikor elvtársnak és kommunistának nevezte a miniszterelnököt, de most nem Kövér László vezette az ülést, hanem a KDNP-s Latorcai János. „Csak azt nem értem, hogy mire fel ennyire sértődősek. Hát önök itt szólítottak már minket csicskának, a szavazóinkat mosléknak, a nőket szánalmasnak, a gyermekeket közjószágnak, a melósokat prolinak, az orvosokat inasnak, engem büdös bunkónak.
Én meg akkor szólítsam önöket, nem tudom én, mókuskának, vagy hogy?”
Orbán Viktor válaszában arról beszélt, hogy Jakab Pétert már nem tudják komolyan venni, pedig havi 6 milliót fizetnek neki az adófizetők pénzéből. „Ön valójában egy komédiás, aki hétről hétre a szemünk előtt csinál bohócot magából. Ezek a bohócmutatványok egy kicsit sokba kerülnek a választópolgároknak: havi hatmillió forintba”. A miniszterelnök szerint Jakabot már Gyurcsány Ferenc alkalmazza, de nem az eszéért, ”hanem hogy egy csörgősipkát húzhasson a fejére, ön pedig szorgalmasan rázza, rázza és rázza”. Majd azzal zárta:„ 6 millióért szellemesebb mutatványokat várunk, kérjük, szedje össze magát”.
Végül Jakab arra jutott, hogy tolvajnak kellene neveznie a kormány tagjait, mert a KSH szerint egy átlag magyar háztartásnak 16 millió forint megtakarítással kellene rendelkeznie. „Rendelkezne is ennyivel, teszem hozzá, ha önök ezt a pénzt nem lopták volna el a magyar családoktól” - mondta Jakab. Majd amikor be akarta mutatni milyen sállal szurkolna egy fideszes börtönválogatottnak, elvették tőle a szót.
Orbán végül azt mondta, hogy szerinte a Jobbik a legkorruptabb párt, mert már az előző választásoknál is eladó volt. „Akkor is megvette önöket egy milliárdos, és most önök a Jobbikot egy másik milliárdosnak, Gyurcsány Ferencnek adták el” - mondta Orbán, majd idézett a Jobbik alapító nyilatkozatából, amiben lefektették, hogy eltávolítják a hatalomból a kommunista utódpártot és a vele összeforrt szélsőséges liberálisokat.

A csávókámozós videójában a múlt héten Gyurcsány Ferenc már utalt arra, hogy Orbán Viktor a kormányzás helyett inkább ellenzéki politikusként viselkedik, amikor gyurcsányozik. Hétfőn a parlamentben aztán a DK elnöke tovább gombolyította a gondolatot, és arra jutott:
„Mindaz, amit kormánynak látunk, az valójában nem kormány. Magyarországon a kormány látszólagos, valójában az ellenzék ellenzékét látjuk itt velünk szemben.
Az ellenzék ellenzékét, amely úgy látom, bár messze van még a választás, jó ideje nem tud mással foglalkozni, mint az ellenzék politikai vezetőivel, az ő hátterükkel és az általuk feltételezett személyi, politikai és egyéb kapcsolatokkal.”
A DK elnöke szerint ennél kormányozni kétségtelenül nehezebb lenne, és ha már népszuverenitásról beszélnek, akkor a legfontosabb döntésekről megkérdezhetnék a népet, sőt a nemzetet. Ilyen kérdés lenne Gyurcsány szerint az 500 milliárdért ide hozott kínai egyetem, a magyar egyetemek alapítványi kiszervezése, a 28 ezres öregségi nyugdíj vagy a paksi bővítés.
Gyurcsány szerint ezek helyett a Fidesz arról akar beszélni, hogy „a ficsúr jelző sérti-e az önök méltóságát vagy a Ház méltóságát”. Majd hozzátette a kedvenc fiataloskodó szófordulatát:
„Hölgyeim és uraim, ez nagyon lent van.”
Végül azt üzente a kormánynak: „Ha ellenzékben akarnak lenni, abban lesznek. meg tudom önöknek ígérni, teljesülni fog a kívánságuk: legyenek ellenzékben. Oda fognak menni.”
A válaszában Dömötör Csaba államtitkár arról beszélt, hogy
igazából az őszödi beszéd volt nagyon lent.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetés bírósági eljárásban bűntette miatt emelt vádat a volt rendőr alezredes ellen a Fővárosi Törvényszéken. A Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én, bűnszervezetben elkövetett korrupciós bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot Vizoviczki László és huszonegy társa ellen a Fővárosi Törvényszéken, amely ügyet a bíróság jelenleg is tárgyal.
Egy szerdán benyújtott vádirat szerint egy volt rendőr 2020 februárjában – azért, hogy a bíróságon folyamatban lévő fenti alapügyben a büntetőjogi felelősségre vonás alól mentesüljön – azt kérte vádlott társától, hogy egyes bűncselekmények elkövetését vállalja magára.
A volt rendőr a neki kedvező tartalmú terhelti vallomásért cserébe, meg nem határozott összegű rendszeres havi juttatást ígért. De a vádlott társ, – aki korábban a volt rendőr alezredes beosztottja volt – az ajánlatot visszautasította.
A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy a bíróság ítélje egy év négy hónap börtönbüntetésre és kettő év közügyektől eltiltásra. A volt rendőr a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa előtt folyamatban lévő alapügyben 2020. június 16-án elrendelt letartóztatás hatálya alatt áll. (Ügyészség)

Még az idén újraindítja a Szerencsekereket a TV2. A műsor eredeti verziója, a Wheel of Fortune a ViacomCBS formátuma. Magyarországon először 1993-ban indult a köztévén, majd 1997-től 2001-ig a TV2-n futott, majd több éves szünet után 2011-ben a Story4-en indult újra. De a csatorna közleményéből kiderül, hogy az új Szerencsekerék műsorvezetője nem a fideszes politikusnak állt Klausmann Viktor lesz, hanem Kasza Tibi.
A műsorban egyébként valamikor a 90-es években (talán 1997-ben) még Orbán Viktor is szerepelt:

Közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium, miután szerda este Áder János váratlanul felmentette Korom Ferencet, a Magyar Honvédség parancsnokát.
A minisztérium most azt mondja, a vezérezredes maga kérte a felmentését Benkő Tibor honvédelmi minisztertől, mert úgy látta: a Magyar Honvédség előtt álló új feladatok más típusú vezetőt kívánnak. Korom parancsnoki megbízatása eredetileg 2023. május 15-ig szólt.
A minisztériumi közlemény szerint a vezérezredes azzal indokolta a kérését, hogy a 2018-ban rá bízott feladatokat:
jó eredménnyel, maradéktalanul elvégezte, és sikeresen vezette a Magyar Honvédséget a járványhelyzetben jelentkező feladatok végrehajtásában is. „Korom Ferenc meglátása szerint azonban a Magyar Honvédség előtt álló új feladatok más típusú vezetőt kívánnak. Ugyanakkor tapasztalatait, tudását tervezetten továbbra is Magyarország szolgálatában, külföldön kamatoztatja” -írta a Honvédelmi Minisztérium.
Korom Ferenc parancsnoki utódjáról egyelőre nem született döntés.

Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja szerdán közölte a kínai Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját. Ez az első alkalom, hogy részletes eredményeket mutattak tudományos lapban a nálunk is használt kínai oltóanyag hatásosságáról. A klinikai tesztelésbe 40 382 embert vontak be az Egyesült Arab Emírségekből, Bahreinből, Egyiptomból és Jordániából. Az önkénteseket három csoportra osztották, akik közül az első kettő különböző dózisú oltóanyagot, a harmadik pedig placebót kapott.
A vakcina az első csoportnál ( WIV04 törzs, 4 mikrogramm/adag) 72,8 százalékos, a másodiknál (HB02 törzs, 4 mikrogramm/adag) pedig 78,1 százalékos hatékonyságot mutatott a tünetes megbetegedés kialakulásával szemben. A kísérletben mindenki 2 oltást kapott 21 napos időközzel. A vizsgálatba 2020. július 16-án kezdték beválogatni az embereket. A hatékonyságról szóló adatokat tavaly december 20-án, a mellékhatásokról szólókat pedig december 31-én zárták le.
Ugyanakkor kiderült az is, hogy a tesztalanyok közel 85 százaléka férfi volt, és csak kevesebb mint 2 százalékuk volt 60 év feletti. Többségük egészséges volt. Ezért ezeket az eredményeket nem lehet összehasonlítani más vakcinák hatékonysági mutatóival. A tanulmányról beszámoló Bloomberg megjegyezte, hogy emiatt továbbra is kevés bizonyíték van arra, hogy a Sinopharm elég biztonságos és hatékony a nők, az idősek és az alapbetegségben szenvedők számára.

A miskolci rendőrök kedd délelőtt állítottak meg egy 47 éves férfit a Szeles utcában, aki aztán az intézkedés alatt zavartan viselkedett, mozgása koordinálatlan volt. Az autó vezetője elismerte, hogy a vezetés megkezdése előtt bódító hatású szereket vett be, illetve jogosítvánnya sincs. Miután előállították, a drogtesztje is pozitív lett.
Közben a rendőrök arra is rájöttek, hogy
a férfinak aznapra volt idézése a rendőr-főkapitányságra egy korábbi közlekedési bűncselekmény miatti gyanúsítotti kihallgatás végett.A rendőrök büntető eljárást indítottak a sofőrrel szemben járművezetés bódult állapotban vétség megalapozott gyanúja, valamint engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást is kezdeményeztek, és őrizetbe is vették. (police.hu)

Az első Orbán-kormány oktatási minisztere, aki később a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is volt, kedden bejelentette, hogy elindul a miniszterelnök-jelöltségért az ellenzéki előválasztáson. Pálinkás József az ATV-nek azt mondta, nem fél különösebben attól, hogy jelöltségével céltáblává válik. A kampányban nem kíván beszállni a harsány hangok közé. Megfontolt embernek tartja magát, aki végigviszi a feladatokat.

Pártja, az Új Világ Néppárt (ÚVNP) kedden megtartott közgyűlésén szavazta meg, hogy ő legyen a miniszterelnök-jelöltjük a 2021 őszén megtartandó előválasztáson. AZ ÚVNP jelöltjei egyébként 25-30 helyen indulnak az előválasztáson. Arra kaptak ígéretet, hogy amennyiben az 5 főt eléri a győztes jelöltek száma, önálló frakcióként indulhatnak.
A pragmatikus, polgári, középpártra vágyó választóknak szeretnék bebizonyítani, hogy vannak olyan jelöltjeik, akik képesek kivezetni az országot jelenlegi nehéz helyzetéből.
Rajta kívül eddig Jakab Péter, Fekete-Győr András, Doberv Klára, Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely jelezte, hogy el tudná képzelni magát az ország élén. Az ellenzéki pártok megállapodása szerint a miniszterelnök-jelölt személye kétfordulós választáson dől el, a második fordulóba a legtöbb szavazatot kapott három jelölt jut tovább. Az első fordulót szeptember 18–26. között, a másodikat pedig október 4–10. között rendezik.

A látvány-csapatsportágak társasági adókedvezményen keresztüli támogatásának köszönhető a Pénzügyminisztérium államtitkára szerint, hogy megnőtt itthon az igazolt sportolók száma. Tállai András az MTI-nek azt mondta, hogy 2011 óta több mint négyszeresére nőtt az igazolt kézilabdások száma: amíg 2011. január 1-én 24 ezer igazolt játékos volt, addig 2021-ben már több mint 104 ezer. Valamint 2010-hez képest 220 százalékkal nőtt a focisták száma is, így 2020-ban már 281 ezer igazolt labdarúgó volt.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy 2011. július 1-jétől támogathatják a cégek a látvány-csapatsportágakat társasági adókedvezményen keresztül. A támogatás elsődleges célja az, hogy minél többen sportoljanak, hiszen ez az egészségmegőrzés egyik legfontosabb és egyben leghatékonyabb eszköze.
Egy korábbi összesítés szerint
a TAO-rendszer legnagyobb nyertese nem más, mint a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány.A társasági adóbevallást május 31-ig kell benyújtani az adóhivatalhoz, de mivel a koronavírus-válságban nem lehet szigorú szankciókat társítani a határidő elmulasztásához, ezért a járvány miatt nincs mulasztási bírság, ha június 30-ig beérkezik az igazolási kérelemmel együtt a bevallás és a fizetendő adó is.
Látványcsapatsport-támogatás esetén azonban fontos a május 31-ei határidő betartása. Az adóhivatal ugyanis akkor teljesíti a kedvezményezett szervezet részére az átutalást, ha a cég a bevallást határidőben nyújtja be, és az adót az esedékességig megfizeti. Főszabály szerint az adót is eddig az időpontig kell megfizetni. Ha a befizetés az eredeti esedékességig nem történik meg, akkor külön kérelem alapján az adóhivatal mégis átutalhatja a kedvezményezettnek az összeget, feltéve, hogy a befizetést a cég az esedékességet követő 15 napon belül pótolja. (MTI)

Nem szavazta meg a szlovén parlament szerdán a balközép ellenzék indítványát, hogy Janez Jansa kormányfő ellen indítsanak alkotmányos felelősségre vonási vádeljárást.

Azzal vádolták a kormányfőt, hogy megsértette az alkotmány egészségügyre, médiára, ügyészségre, valamint emberi és alkotmányos jogokra vonatkozó cikkelyét. A vádak között szerepeltek a vakcinabeszerzés körüli mulasztások, az STA hírügynökség finanszírozásának leállítása és az ügyészség befolyásolása is. Az ellenzék szerint Jansa autoriter irányba kormányozza az országot.
Az indítvány ellen 44-en, mellette 42-en szavaztak a 90 fős törvényhozásban. Ahhoz, hogy az alkotmánybíróság elé kerüljön az ügy, 46 szavazatra lett volna szükség.Az alkotmányos vádeljárást Marjan Sarec előző miniszterelnök pártja, a Marjan Sarec Párt (LMS), a Szociáldemokraták (SD), a Baloldal (Levica) és Alenka Bratusek volt kormányfő pártja (SAB) kezdeményezte. (ORF/MTI)

A szervezők a oldalukon közölték, hogy mivel „az egészségünk, biztonságunk mindennél fontosabb”, idén is elmarad az erdélyi fesztivál. A rendezvény már tavaly is elmaradt a koronavírus miatt. A szervezők bíznak benne, hogy 2022. július 19-24. között már megtarthatják a 31. Tusványost.
Az itthon leginkább Tusványosként emlegetett rendezvény egyrészt az a helyszín, ahol Orbán Viktor előadja aktuális világmegfejtéseit, mellette viszont az erdélyi magyarok legnagyobb fesztiválja is, több magyarországi zenekar fellépésével. A hangulatot mi is igyekeztünk bemutatni:

Olvasónk, Levente küldött néhány képet arról a német rendszámú Bentley-ről, aminek az ingyenes parkolás utolsó estéjén sikerült beállnia a Szalay utcai Bubi-állomásra.

Délutánra kiderült, hogy a parkolást Dzsudzsák Balázs követte el. A focista menedzsere a Telexnek azt mondta, hogy a Loki játékosa azt hitte, az egy parkolóhely, és a hibáért elnézést kér.
A lap hozzátette, hogy a Mol Bubi a napokban indult újra, és mivel addig egyfelől nem álltak kerékpárok a dokkolókban, másfelől az ingyenes parkolás miatt szabadabban parkoltak az emberek, Dzsudzsák is könnyen nézhette megszokott parkolónak az állomást.

A Lengyel Köztársaság parancsnoki keresztjével tüntették ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettest a budapesti lengyel nagykövetségen kedden.
Az elismerést, amelyben Andrzej Duda lengyel elnök részesítette Semjén Zsoltot, Jerzy Snopek budapesti lengyel nagykövet adta át. A nagykövet szerint Semjén Zsolt az egyik legkiválóbb magyar politikus. A KDNP elnöke, aki több ciklus óta országgyűlési képviselő, köztudottan Lengyelország és a lengyelek nagy barátja. (MTI)

Keddre a magyar kormány is reagált arra, hogy vasárnap a Ryanair Athén - Vilnius járatát egy fehérorosz katonai repülővel Minszkbe parancsolták, ahol az utasok közül letartóztatták Roman Prataszevicset, ismert fehérorosz ellenzéki újságírót és orosz állampolgárságú barátnőjét.
Miután az EU tagállamai döntöttek arról, hogy megszüntetik a légi közlekedést Fehéroroszország és Európa között, Szijjártó Péter Dublinban azt mondta, „elfogadhatatlan egy polgári forgalomban részt vevő repülőgép földre kényszerítése mindenfajta indok nélkül. Főleg úgy, hogy az a repülőgép két európai uniós ország, két európai uniós város között repült. Elfogadhatatlan és visszautasítandó mindaz, amit a belarusz hatóságok tettek. Én örülök annak, hogy az Európai Unió végre gyorsan, határozottan, kellő eréllyel és egységesen lépett fel ebben a kérdésben. Örülünk annak, hogy gyorsan sikerült megállapodni a válaszintézkedésekről. És azokat mi teljes egészében támogattuk és támogatjuk is természetesen”.
A külügyminiszter az ellenzéki újságírókat az interjúban külön nem említette.
Tavaly nyáron a magyar kormány sokáig meg sem szólalt, miközben Fehéroroszországban a rendőrök verték a tüntetőket. A helyzeten nem könnyített, hogy Szijjártó Péter akkor Szíjj László NER-vállalkozó luxusjachtjáról igyekezett lekövetni az eseményeket. Akkor nem sikerült egyértelműen elítélni a korábban barátinak tekintett Lukasenka-rezsimet, szerényen csak annyit mondtak: a lengyel álláspontot támogatják.

Lengyelországban egymillió zlotyis (~78 millió forint) lottót indítanak, hogy oltásra ösztönözzék az embereket. Michal Dworczyk, az oltási programért felelős miniszter szerint a lengyelek 69 százaléka beoltatná magát, de a legnagyobb kihívás, hogy ezt meg is tegyék.
Minden kétezredik ember, aki részt vesz a vakcinalottóban, nyer 500 zlotyit (~39 ezer forint), két ember pedig megnyerheti az egymilliót és egy hibrid autót. A településeket szintén arra ösztönzik, hogy minél nagyobb átoltottsági arányt érjenek el. Az első 500 olyan hely, ahol átlépi a 75 százalékot az átoltottság, 100 ezer zlotyit kap ( - 7,7 millió forint). (Reuters)

A közlekedési rendőrök hétfő délelőtt vették észre, ahogy egy piros kapucnis felsőt viselő biciklis a tilos jelzés ellenére szabálytalanul az úttestre hajtott. Felszólították, hogy álljon meg, de a férfi eltekert.
Pár perccel később a rendőrségi drón vette észre a már feketébe öltözött biciklist, így a járőrök rövid követés után elfogták. A férfi ruházatának átvizsgálásakor több gramm kábítószergyanús növényi törmelék került elő, amit lefoglaltak. A rendőrök N. Zsoltot előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt jelzett.
A rendőrök a 24 éves férfi ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja, valamint számos közlekedésrendészeti szabályszegés elkövetése miatt indítottak eljárást. (police.hu)

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megkezdte Szabadság téri székházának teljes rekonstrukcióját, az 1905-ben átadott műemléki épület felújításának költsége 54 milliárd forint - közölte a jegybank a honlapján kedden. A kívül-belül megújuló, eredeti fényét visszanyerő műemléképület ünnepélyes átadását a jegybank vezetése az intézmény 1924-es alapításának századik évfordulójára tervezi.
Az erről kiadott közlemény szerint a felújításra a jegybank a Raw Development Kft-vel kötött generálkivitelezői szerződést.

Ez a cég korábban azzal került be a hírekbe, hogy megbízást kapott a jegybank alapítványaihoz tartozó ingatlanok átalakítására jó pénzért, miközben több erős szálon is Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvéréhez kötődött. Amikor a Raw Development Kft-t 2014-ben létrehozták, egyedüli tulajdonosa az a Lakásépítő T.2-Invest Ingatlanforgalmazó Kft. volt, amit 2001-es alapítása óta Szemerey Tamás és egy másik cégen keresztül felesége is tulajdonolt egészen 2013 végéig. Aztán kiderült, hogy Matolcsy György fiának nyaralót és luxusloftot is kivitelez, egy másik Szemerey-kötődésű céggel pedig várbeli luxushotel-apartmant fejleszt.

Bár a céget később eladták a menedzsmentnek, a jegybanktól származó megbízások nem maradtak el, a volt Postapalota felújításával is őket bízták meg.

A perui védelmi miniszter megerősítette, hogy 16 ember, köztük két gyerek halt meg abban a támadásban, amit a Fényes Ösvény gerillacsoport hajtott végre vasárnap egy San Miguel del Ene nevű faluban. A holttesteken, amiket szétszórva találták meg, lőtt sebek voltak, és egy részüket - például a gyerekeket - meg is égették. A perui hadsereg mellett a halottak mellett ott voltak a Perui Kommunista Párt szórólapjai is, amikben arra szólították fel az embereket, hogy ne szavazzanak a június 6-i elnökválasztáson.
Bár a maoista csoport elvesztette a befolyását, amikor 1992-ben elfogták a vezetőjét, Abimael Guzmánt, máig aktív maradt a kokaintermelő régiókban, és ma már nem elsősorban forradalmárként, működnek, hanem összeálltak a helyi drogkartelekkel, hogy ellenőrizzék a szállítási útvonalakat. (BBC)
Orbán Balázs és Fekete-Győr András lefolytatták a vitát, ami semmit sem vitt előrébb.
Úgy számolnak, hogy ezzel 2,3 millióan kaphatnának többet kézhez.
Szélsőségesnek és terroristának minősítették őket, mert megváltoztatnák az alkotmányos rendet.
Rácsatlakozott a kormánytöbbségre.
Mostantól az ő portréja díszíti az MTVA-székház egyik folyosójának falát is.
Itt is különleges gazdasági övezetet hoznának létre, hogy az adóbevétel a fideszes vezetésű megyei önkormányzathoz folyjon be.
Az iszlamisták pedig 190 rakétát lőttek ki Izrael felé.
Pedig még el sem indult.
Regisztrálniuk sem kell.