Mert az visszaélésre is alkalmas volt, és vissza is éltek vele: az átvert áldozatokkal akár 15 ezer forintot is utaltathattak saját számlájukra a csalók.
A Kremlhez ezer szállon kötődő Paul Manafort az óvadékmegállapodásban foglaltak ellenére kapcsolatba lépett azokkal, akik tanúskodnának pénzmosási és adócsalási ügyében.
A Starbucks vezére a pletykák szerint 2020-ban demokrata színekben indulna az amerikai elnökválasztáson.
A mentőalakulatok attól tartanak, hogy a romok és a hamu alatt még sok halott lehet. A kitörés Pompeiit idéző morbid tájat hagyott maga után.
Ez az az élelmiszeripari termék, amely leginkább felelőssé tehető a globális elhízásjárványért.
A fogyasztáson, tehát egy áldozat nélküli bűncselekményen kapott kábítószer-fogyasztókra ráterhelhetik a bűnügyi eljárás költségeit, így ők is bíróságon köthetnek ki, tovább növelve azok leterheltségét.
A lap szerint Orbán a szövetségeseit próbálja hatalomba juttatni a Balkánon, hogy ezzel is erősítse pozícióját az EU-ban.
Kevesebb mint 24 órával a bajnokcsapat Philadelphia Eagles fehér házi látogatása előtt visszamondta a meghívást.
9000 kilométert fog úszni, ha minden a terv szerint alakul. Fél év alatt fog eljutni Japánból az Egyesült Államok nyugati partjáig.
A techóriások harcának most a felhasználók lehetnek a nyertesei.
Ron Rockwell Hansent éppen egy Kínába tartó gépet próbált elérni, amikor a seattle-i reptérre menet letartóztatták.
Vitaminok nélkül meghalnánk. De ez nem jelenti azt, hogy marokszámra kéne tolni a táplálékkiegészítő pirulákat, sőt! Jóból is megárt a sok, hát még vitaminból.
A légköri széndioxid növekvő szintje elvben segíti a fotoszintetizáló létformák növekedését, cserébe egyre kevesebb tápanyagot kell felszívniuk a földből. Így egyre kisebb az ásványianyag- és vastartalmuk, cserébe egyre több bennük a cukor és a keményítő.
Retteghetsz, undorodhatsz tőlük, de ha jót akarsz magadnak, ne öld meg a pókokat, tök hasznosak.
Egy dolog biztos: a nap káros sugarai ellen védeni kell magunkat. De hogy mivel? A naptejek egy része felboríthatja hormonháztartásunkat, mások hatóanyaga napfény hatására káros összetevőkre bomolhat. De vannak megfelelő védelmet nyújtó, a környezetet se károsító termékek is.
Így tényleg sokkal hatékonyabban tudják kipusztítani a veszélyeztetett állatokat.
Bill Browdert állítólag egy, Oroszország által kiadott interpolos körözés alapján tartóztatták le. Az ő ügyvédje volt az a Szergej Magnitszkij, akinek a vizsgálati fogságban bekövetkezett halála miatt súlyos szankciókkal sújtották Oroszországot.
Akit egy, a Vezúvból kilövellő hatalmas kő csapott agyon annyira, hogy máig kiáll egy szikla a csontvázából.
"Menedékjogot kérni alapvető emberi jog, nem bűncselekmény" - mondta az UNHCR Európai Irodájának igazgatója.
A képen látható férfi több millió dollárt tudott kicsalni azzal, hogy a szaúdi királyi család tagjának adta ki magát.
Azért csak gyakorlatilag, mert hivatalosan nem állapodtak meg, de a Hamász megígérte, hogy nem fog támadni, Izrael pedig azt, hogy tiszteletben tartja ezt.
Több amerikai egyetem közös kutatása szerint "jelentős" összefüggés van a hőhullámok és az iskolai teljesítmény romlása között.
És ugyan a halálozások száma is csökkent, így némileg lassult a természetes fogyás, azért még mindig fogyunk.
A színésznők a Felhők felett című egyiptomi sorozat epizódját forgatták Budapesten, amikor egy járókelő kiabálva kérte ki magának, hogy a nőkön fejkendő van.
A sok csalódás miatt már hónapok óta készül a civil életre, írta a Facebookon a Jobbik frakciójának keddi döntése után.
Egy utas viccelődött azzal, hogy bomba van a fedélzeten.
A Led Zeppelin gitárosa attól tartott, hogy a földmunkák kárt okoznának a házában.
Közben azt is szeretné, ha az EU feladná megszorító gazdaságpolitikáját, mert az csak a populistákat erősíti.
Ülésezik a Fővárosi Közgyűlés!!!
Az otthonában lefoglalt robbanóanyagok és más bizonyítékok nem egyeztek a bűntény helyszínén vett mintákkal.
Éppen el akarták távolítani a gépről, ahol a személyzettel kötekedett.
Mondjuk a Tesla szerint a robotpilótájuk nem is alkalmas balesetek elkerülésére, a sofőröknek nem szabadna mindenben a robotra hagyatkozniuk.
Mondjuk jól eldugták a helyreigazítást, amire a bíróság kötelezte az állami hírügynökséget.
Csudaszép az idő, ennél nyarabb nyár már nem is kellhet.
A San Diegó-i állatkertnek elég változatos dns-mintái vannak a fajtáról, amelyből már csak két nőstény él a világon. De még ha fel is támasztanák a fajt, az vadon már aligha élhet.
Elröpülök én is!
Önök, drága olvasók, maradjanak még! Négyig Herczeg Márk, négytől Horváth Bence gondoskodnak a tájékozódva szórakozásról. Viszlát!
De hoverboardozni, elektromos rollerezni, elektromos gördeszkázni, elektromos kerékpározni és riksázni is tilos lesz. Az utóbbi két közlekedési eszközzel amúgy a KRESZ szerint se lehetne sétálóutcán közlekedni.
Pedig 1927-re sikerült kiirtanunk ezt az állatfajt. Az ötvenes évek Lengyelországában feltámasztott bölényekről eddig azt hitték, hogy erdőlakó állatok, de kiderült, hogy a homokdűnék közt is remekül elvannak.
Az új büntetőeljárási törvény alapján már megalapozott gyanúra sincs szükség ahhoz, hogy titkosszolgálati eszközökkel figyeljenek meg bárkit, bárki barátait, sőt, bárki "közvetett kapcsolatait" is.
A pécsi szurkolók zokon vették, hogy a bíró előbb megadta, majd les miatt érvénytelenítette a gólt, amivel csapatuk nyerhetett volna.
Ez bonyolultabb volt, mint gondolnánk. Az USA-ban bejegyzett több mint kétmillió márkavédjegy közül csak 12 vonatkozik szagra.
A 93 éves korában elhunyt politikus-vállalkozó vagyonát 26-27 milliárd dollárra becslik.
Ki van táblázva, hogy csak 2,7 méter magas, de időről időre akad egy bátor vállalkozó, aki megpróbálja áttuszkolni alatta a kamionját.
Queensland államnak akár 9300 milliárd forintjába is kerülhet a probléma a következő harminc évben.
De az, hogy az elmúlt 30 ezer év kataklizmáit túlélte, nem jelenti azt, hogy a mostanit túl fogja.
A tengerpartok úsznak a szívószálban, fülpiszkálóban és műanyag villában, és ez már az életünket és egészségünket fenyegeti.
A francia ügyészség szülői kötelességei elmulasztásával vádolja, ezért akár két év börtönt is kaphat.
Már a nyitott gerinccel született lányáért is folyamatosan küzdenie kellett a gyámüggyel, unokája négy évvel ezelőtti születése óta hetente kellett bizonyítania, hogy tud gondoskodni a kisfiúról.