A püspökök észrevették, hogy az elmúlt évtizedekben nagy volt itt a korrupció, és egyes egyházi vezetők nem tettek meg mindent a gyerekbántalmazások megelőzéséért

Amikor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 1996-ban kiadta Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevelét, akkor azt kívánta rögzíteni az egyház vezetése, hogyan változott a magyar társadalom a rendszerváltás után. Szólt a ránk szakadt szabadságról, de a munkanélküliségről és a privatizáció igazságtalanságairól is. Olyan ön- és társadalomkritikus mondatok is bekerültek, amelyeket sokszor elő kellett volna szedni az elmúlt három évtizedben:

„Mélyen gyökerező, nemritkán rasszista előítéletek élnek sokakban (sajnos olykor magukat kereszténynek mondó emberekben is) a más vallásúakkal vagy más nemzetiségűekkel, a kisebbségekkel, végső soron minden idegennek tartott emberrel szemben.”

Az a körlevél a maga idejében nagy vitákat kavart, de alapvetően pozitív volt a fogadtatása, egyházon belül pedig történelmi jelentőségű dokumentumként kezelték – nem utolsó sorban azért, mert ilyen komplex, több mint száz pontból álló társadalmi tanítást azóta se adott ki az egyházi vezetés. A tizedik évfordulót nagy konferenciával és tanulmánykötettel ünnepelték, a körlevél fontosságát méltatták Mádl Ferenctől Tölgyessy Péteren át Pogátsa Zoltánig sokan. Aztán telt az idő, és már csak néhány katolikus értelmiséginek jutott néha eszébe, hogy esetleg a NER időszakáról is lenne mit mondania az egyháznak az olykor random, rövid közéleti reakciókon felül. Többször hallottam olyan pusmogást katolikus körökben, hogy a püspöki kar nem akar feszültséget az Orbán-kormánnyal, azért nem áll neki elemezni az ország állapotát.

Ez a látszat sokakat megcsalhat, ezért érdemes leszögezni, hogy az új körlevél összeállításáról bőven a kormányváltás előtt, tavaly decemberben döntöttek – rögtön azután, hogy a NER-ben lubickoló Veres András helyett Székely János lett az MKPK elnöke.

A hétfő este bemutatott dokumentum „az Evangélium fényében” vizsgálja „napjaink magyar társadalmát, annak kincseit és sebeit”. Előkerül számos, politikailag is kényes kérdés, és vannak benne olyan mondatok, amelyeket majd a Tisza és a Fidesz felhasználhat a saját narratívájához. De a legszembetűnőbb és leginkább reménykeltő első ránézésre mindenképpen az, hogy mennyivel szélesebb a katolikus egyház intellektuális horizontja, mint ami a közéleti vitákban általában megmutatkozik.

Kérdés a vitához: Milyen társadalmi kérdésekről várnának további megszólalást a katolikus egyháztól?