
A francia nagyvárosok utcáin a pusztulás látványa fogadta vasárnap a járókelőket a megélhetési problémák elleni tiltakozásul előző nap szervezett országos megmozdulás során történt erőszakos cselekmények és fosztogatások után, amelyek több százmillió eurós anyagi kárt okoztak – írja az MTI. A francia Kereskedők és Forgalmazók Szövetsége szerint a francia nagyvárosokban szombaton mintegy 1500 üzletet fosztottak ki.

A hírügynökség szerint az országszerte a rendőrség által engedélyezett útvonalon békésen tiltakozó több százezer iskolás, egyetemista, sárgamellényes, antifasiszta és klímaaktivista mellett több fekete ruhás fiatalokból álló csoport gyújtogatott, fosztogatott üzleteket, rongált meg kívül-belül középületeket és emelt égő barikádokat kordonokból és biciklikből a városokban.

A belügyminisztérium közlése szerint több mint 1800 embert vettek őrizetbe, és több mint 500 rendőr, csendőr és tűzoltó sérült meg az összecsapásokban. Párizsban szombaton 855 embert állítottak elő, amire korábban soha nem volt példa.


Az egyik legnagyobb felháborodást okozó pusztítás a 143 éves limoges-i városháza felgyújtása volt, aminek következtében összeomlott az óratorony. Egyeseknek a 2019-es Notre-Dame-tűzeset jutott eszébe a párizsi városháza mintájára épített épület leégéséről, míg a polgármester a rendőrhiány miatt panaszkodott. „Egy darab nemzeti rendőr sem volt, aki megvédte volna a városházát” – mondta a polgármester. „Ez az ország rosszul áll, nagyon rosszul áll, és ezt egy kis vidéki polgármester mondja.” (via MTI, Reuters)

Kérdés a vitához: Milyen intézkedések segíthetnék a békés tüntetések és a közbiztonság egyidejű biztosítását?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!