
A korábban az ügyészség által közöltnél is több gyanúsítottja van már a gázkereskedelemre épülő óriási áfacsalásos ügynek. „Az eljárás során eddig összesen 46 főt hallgattak ki gyanúsítottként, illetve a jövőben további gyanúsítotti kihallgatások várhatóak” – közölte a 444 kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, aminek bűnügyi főigazgatósága különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomoz az ügyben.
Csütörtökön mutattuk be részletesen a két éve, 2024 őszén a gázkereskedelemmel összefüggő óriási áfacsalás miatt indult nyomozás állásáról. A történet lényege dióhéjban: gázimportőrök, valamint strómanok nevén minimális jegyzett tőkével alapított, „dobható” kft.-k hatalmas mennyiségben importáltak – a dolog jellegéből adódóan áfa nélkül –, majd értékesítettek a hazai piacon, már áfával gázt. A birtokunkba került adatok szerint az így keletkezett 67 milliárd forintnyi áfát aztán nem fizették meg az államnak, hanem elektronikai termékvásárlásról szóló fiktív számlákkal eltüntették.
A dobható cégekhez rövid idő, akár néhány nap alatt befolyt hatalmas összeget, mindent összeadva mintegy 300 milliárd forintot – tehát nemcsak az áfát, hanem az árbevétel jelentős részét is – azonnal kiutalták az országból szlovákiai bankszámlákra, ahonnan az brit számlákra került tovább. A pénz egy jelentős részének sorsa ismeretlen, bár a NAV-tól kapott tájékoztatás szerint „az eljárás során több mint 41 milliárd forint biztosítására, zár alá vételére, lefoglalására került sor belföldi és külföldi pénzintézeteknél vezetett számlákhoz köthetően”.
Az ügyben kezdetben mintegy harminc gyanúsított volt, az ügyészség április végén már 41 gyanúsítottról kommunikált. A NAV mostani közleménye értelmében tehát a terheltek száma azóta öttel nőtt. Eddigi információk szerint két embert tartóztattak le az ügyben, egyikükkel, a tavaly január óta előzetes letartóztatásban lévő L. Péterrel az ügyvédje, Kálmándy László közvetítésével sikerült felvennünk a kapcsolatot. Neki nyáron egyszer már megszüntették az előzetesét, ám az ügyészség fellebbezése nyomán ismét letartóztatták – mint megírtuk, ebben a folyamatban számos furcsa hiba történt, például az ügyészség fellebbezését a védelem a mai napig nem kapta meg.
Az adóhivatal a 444 kérdésére azt is közölte, hogy nyomozóhatóságként „17 ország felé 47 előterjesztést tett nemzetközi jogsegélykérelem iránt a vagyon visszaszerzése érdekében” a büntetőeljárásban. A NAV az írásos válasza szerint „külföldi társszervektől jelentős számban kérte nyomozati cselekmények végrehajtását az eddig ismert haszonhúzókon túl, további elkövetők azonosítása és büntetőjogi felelősségre vonása céljából”.
Ez azért fontos, mert, mint korábbi cikkünkből kiderül, az eddigi ismert gyanúsítotti kör főleg a kishalakból áll. Például a dobható cégeket nevükre vevő strómanokból, akik jellemzően 50 ezer forintot kaptak, hogy nevükre vegyenek cégeket, és akik között vannak olyanok, akik arra sem emlékeztek, férfi vagy nő volt az ügyvéd, akinél „céget alapítottak”. Árulkodó, hogy a közel ötven terhelt többségét csak okirat-hamisítással vádolnak.
Az előzetesben lévők egyike is egy vidéki gázkereskedő, a másiknak, L. Péternek pedig egyelőre annyi kimutatható kapcsolata van az üggyel, hogy volt az, aki megbízás alapján az energiahivatalhoz beadta a cégek úgynevezett korlátozott földgáz-kereskedelmi engedélykérelmét. Az ügylet valódi haszonhúzói, akik százmillió eurós nagyságrendű pénzből felépítették a hálózatot, valószínűleg még nem kerültek képbe, amint arra a NAV közleménye is utal.
Kérdés a vitához: Milyen információk segíthetnének feltárni az ügyben a hálózat valódi haszonhúzóinak szerepét?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!