
„475 milliárd forint, majdnem 23 ezer szerződés. Súlyos visszaéléseket tártunk fel a Kisfaludy turisztikai program átvilágítása során. Ezért a mai napon különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és versenykorlátozó megállapodások gyanúja miatt feljelentést tettem”
– közölte Facebook-videójában Kapitány István gazdasági miniszter.
„A Kisfaludy Program eredeti célja az volt, hogy 2030-ig 300 milliárd forintból megújítsák a magyarországi szálláshelyeket, a kisebb panzióktól kezdve a nagy szállodákig”, ehhez képest azonban Kapitány elmondása szerint „éveken keresztül csak azt láttuk, hogy a kormányközeli szállodákhoz állami milliárdok kerülnek, miközben sok kisebb vidéki szállásadó a túlélésért küzdött, vagy ellehetetlenült”.
Kapitány szerint az előző kormány 2026-ig 475 milliárd forintot, az eredetileg tervezett összeg több mint másfélszeresét költötték el, és ennek több mint felét pályázaton kívül egyedi döntésekkel osztották ki. Az összes támogatás jó háromnegyede a szerződések mindössze 1,5 százalékához kapcsolódik. 108 darab szerződés keretében összesen 288 milliárd forintot ítéltek meg.
A miniszter úgy fogalmazott, hogy „ez a fajta aránytalanság már bőven elegendő lenne ahhoz”, hogy megindítsák a vizsgálatokat, de emellett több visszatérő, gyanús mintázatot is azonosítottak: dupla állami finanszírozásra, összefonódásra utaló jeleket, gyanúsan testre szabott pályázatokat és milliárdos támogatásokat magántulajdon fejlesztésére.
Az érintett beruházások mögött olyan ismerős nevek és üzleti körök tűnnek fel, mint Mészáros Lőrinc és a Hunguest szállodák, Pintér Sándor köre a Hotel Lovasberénynél, az Apáti kör pedig a debreceni Hiltonnál.
Kapitány úgy fogalmazott, „ezeket a körülményeket alaposan ki kell vizsgálni, a magyar emberek pénzével el kell számolni, aki visszaélt vele, annak felelnie kell”, és mindent megtesznek azért, hogy a jogtalanul megszerzett közpénzt visszaszerezzék.
„A hatóságok feladata lesz kideríteni, hogy történt-e bűncselekmény, és ha igen, abban kik az érintettek. A turizmus támogatását pedig új alapokra helyezzük. Átlátható pályázatokkal és egyenlő esélyekkel segítjük a vidéki panziók, családi vendégházak és helyi vállalkozások fejlődését” – közölte Kapitány.
A Kisfaludy-program az az állami turisztikai támogatási rendszer volt, amit a Magyar Turisztikai Ügynökség kezelt Guller Zoltán vezérlése alatt. Guller Zoltánról, pontosabban arról, hogy százmilliárdokat osztott szét a haveroknak, Orbán Ráhel szívügyeit intézte, és most eltűnne a ködben, nemrég írtunk ebben a nagyobb cikkben.
FRISSÍTÉS
Kapitány István nyilatkozatára nem sokkal később a Fidesz is reagált a Volt Miniszterelnök Titkársága nevében. Közleményük szerint a Kisfaludy-program „az elmúlt 40 év legnagyobb és legsikeresebb fejlesztése volt, amelyre egész Magyarország büszke lehet”, és szomorúan látnak, hogy Kapitány István ezt nem kívánja folytatni. „Felhívjuk a kormány figyelmét, hogy az idegenforgalom az elmúlt hónapokban megtorpant, sőt visszaesett. Ezért azt javasoljuk a kormánynak, hogy az előző évek sikeres turizmusfejlesztési programjainak leállítása és támadása helyett folytassa azokat, és segítse ki a Facebook-kormányzás mulasztásai miatt bajba került magyar vállalkozásokat” – írják.
Kérdés a vitához: Milyen szempontok alapján lehetne átláthatóbbá és igazságosabbá tenni a turisztikai támogatások elosztását?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!