
Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület.
A testület olyan szakembert keres, aki elkötelezett a közmédia alapértékei (a függetlenség, a sokszínűség, az egyetemes elérés, az igényesség és az elszámoltathatóság) mellett, és képes a közmédiát tartalmában és technológiájában is a közönség igényeihez igazítani, valamint biztosítja a közszolgálati célok magas színvonalú teljesülését – olvasható a közleményben.
A vezérigazgató alapbére kezdetben havi 2,9 millió forint lenne:
„A Korm. határozat 7. pontja alapján a vezérigazgató maximális bruttó havi alapbére 2.904.600,- Ft. Amennyiben a Korm. határozat a jövőben a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-t közepes komplexitású gazdasági társaságnak minősíti, úgy ezen összeg 3.193.650,- Ft-ra, amennyiben pedig magas komplexitású gazdasági társaságnak minősíti, úgy 3.482.700,- Ft-ra módosul.”
A felhívásban egyébként említik többek között a 444-et is:
„A jelen felhívás a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) 102. § (3) bekezdés a) pontja alapján az alábbi online felületeken kerül közzétételre:
a) a Testület honlapján, ahol a pályázati eljárással kapcsolatos valamennyi dokumentum és információ elérhető az alábbi linken: https://www.kozmediatestulet.hu/palyazatok/,
b) a Médiatanács honlapján,
c) a Telex, 444, Portfolio és a Népszabadság független online hírportálokon, valamint
d) a kreativ.hu, digitalhungary.hu, Mmonline, Media1 és Profession szakmai portálokon.”
Kérdés a vitához: Milyen szempontok alapján érdemes választani a közmédia vezérigazgatóját?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!