
Őrizetbe vette a Hokkaido Simbun című japán lap egyik újságíróját az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) azzal a gyanúval, hogy a távol-keleti Szahalin szigeten adatokat gyűjtött az orosz védelmi képességekről.
Az FSZB közönségkapcsolati központjának keddi közleménye szerint az újságírót, akinek a nevét a szolgálat nem hozta nyilvánosságra, Moszkvába szállították és előzetes letartóztatásba helyezték. Az illető lapja juzsno-szahalinszki irodájának az orosz külügyminisztériumnál akkreditált, japán állampolgárságú tudósítója. A Meduza úgy tudja, hogy az újságíró a 34 éves Yuki Imai, aki idén nyáron érkezett Oroszországba. Meglátogatta a Primorszki körzetet, többek között Vlagyivosztokot és Nahodkát, és az 1945-ös szovjet–japán háború, valamint az orosz–japán kapcsolatok érdekelték.
A gyanúsított az orosz szolgálat információi szerint egy japán szakszolgálat érdekében kémkedett. Az újságírót egy nappal azelőtt vették őrizetbe, hogy elutazott volna Oroszországból. Előzetes letartóztatását a moszkvai Lefortovo kerületi bírósága rendelte el.
Az elfogásáról szóló és az FSZB által közreadott videóból kiderült, hogy a japán férfi a gyanú szerint olyan katonákról gyűjtött információkat Kuril-szigeteki lakosoktól a japán Nemzeti Hírszerző Hivatal számára, akiket az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban való részvételre mozgósított, illetve akik önkéntesen jelentkeztek erre. Tisztában volt azzal, hogy ezek bizalmas adatok. A felvételen az FSZB egyik munkatársa elmondja: a letartóztatott „elismerte közeli ismerőseinek, hogy kapcsolatban áll a japán szakszolgálattal”. (via MTI, Meduza)
Kérdés a vitához: Milyen hatással lehet a nemzetközi kapcsolatokra egy újságíró kémkedés gyanújával történő őrizetbe vétele?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!