beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Klopp készen áll arra, hogy átvegye a német válogatottat

Diószegi-Horváth Nóra - 2026.07.04 09:50:49

Klopp készen áll arra, hogy átvegye a német válogatottat

Tegnap, miután kiderült, hogy azonnali hatállyal megszüntetik Julian Nagelsmann szövetségi kapitányi szerződését, egyből felreppentek az iparági pletykák, miszerint Jürgen Klopp veheti át a német válogatott irányítását.

Azt már a német futballszövetség, DFB is megerősítette, hogy tárgyalnak Kloppal.

Mostanra viszont Klopp is konfirmálta a híreket, miszerint ő ülhet be a Nagelsmann távozásával megüresedett edzői székbe. Klopp a MagentaTV-nek adott interjújában azt mondta, hogy még beletelhet némi időbe, amíg sikerül mindenben megegyezniük a DFB-vel. Mint mondta: „intenzív tárgyalásokra lesz szükség, mert a jelenlegi problémáink nem Julian Nagelsmann személyéhez kapcsolódnak”.

Az 59 éves Klopp a Mainznak hét, a Dortmundnak hét, a Liverpoolnak kilenc éven át volt vezetőedzője az elmúlt két és fél évtizedben. Hazájában eddig háromszor választották az év edzőjének, a Dortmunddal két, a Liverpoollal egy bajnoki címet szerzett, utóbbival 2019-ben a Bajnokok Ligájában is győztesek lettek. Innen 2024 nyarán távozott, azóta nem vállalt vezetőedzői feladatot.

„Mostanra kellőképp feltöltődtem, szóval készen állok” - nyilatkozta Klopp, aki emellett elődjét is dicsérte, mondván, Nagelsmann „rendkívüli edző”, és a dolgok egészen máshogy alakultak volna, ha Németország nem kap ki Paraguay ellen.

Kis probléma egyébként, hogy Kloppnak 2029-ig van szerződése, ő vezeti jelenleg a Red Bull globális futballhálózatát, ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy „ideális esetben” a Red Bullnak képesnek kell lennie a helyzet kezelésére.


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!