
Válaszlevélben reagált Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, miután az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László kijelentette, hogy nem fogadja el a szervezet által felajánlott Nemzet Művésze elismerést.
„Folytatom válaszlevelének zárómondatát: annyira szomorú vagyok, hogy ezt kell olvasnom” – kezdte levelét Turi Attila, aki azt írta, azért reagál nyilvánosan, mert Krasznahorkai nyilvánosságra hozta a neki írt válaszlevelét, így nem tehet mást. Turi szerint a magyar kultúra rangját emeli, ha méltán elismert kiválóságaink együttműködnek, érdemi dialógust folytatnak vagy közelítik egymáshoz az eltérő nézőpontjaikat. Ez ugyanis a magyar és az egyetemes kultúra iránt viselt felelősségből származó kötelesség is.
„Az egymással szembeni kérlelhetetlen elutasítás hosszú évtizedek óta lassú méregként emészti fel közös jövőnket. Lankadatlan elszántsággal számolja fel az együttműködés lehetőségét és iktatja ki a mindenkor elengedhetetlen párbeszéd szerepét.”
Turi szerint ez a gondolkodásmód álságos módon azt a képzetet hiteti el, hogy problémáink mindenekelőtti és első számú felelőse a „másik” oldal. „Az a »másik« oldal, amellyel – tetszik vagy sem – együtt alkotjuk a teljességet. […] Szívből remélem, hogy lesz annyi bölcsesség mindannyiunkban, hogy a jövőt a kívánatos együttműködésekre és közös értékeinkre építjük.”
Az MMA elnöke azt írta, a közös nevező egyik legnemesebb formája a Nemzet Művésze díj, ami a közvélekedéssel ellentétben nem áll közvetlen összefüggésben az MMA-tagsággal.
„A megtisztelő elismerés elfogadása egyszerre szimbolikus jelentőségű és nagyon is valóságos üzenettel bíró lépés lenne a »gyöngeségeinken való felülemelkedés«-hez. Annak a jótékony jelzése nemzeti közösségünk számára, hogy nincs olyan ellentét, kifogás, akadály vagy dühödt értetlenség, amelyet ne lehetne a közjó érdekében leküzdeni. S akkor talán majd egy ilyen elnöki levél is azzal fejeződhet be: annyira örülök, hogy ezt olvashatom”.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!