beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Akár 30 millió iráni is részt vehet Ali Hámenei temetésén

Molnár Kristóf - 2026.07.03 15:06:07

Akár 30 millió iráni is részt vehet Ali Hámenei temetésén

Az 1979-ben kikiáltott Iszlám Köztársaság története legnagyobb rendezvényére készül. Irán ugyanis hat napon keresztül búcsúzik legfőbb vezetőjétől, a februárban megölt Ali Hámenei ajatollahtól.

A megemlékezések már csütörtökön elkezdődtek. Az amerikai-iráni háborúban elesett áldozatok családjainak tiszteletére tartott ünnepségen először mutatták meg Hámenei koporsóját a nyilvánosságnak. A koporsót később a teheráni Mosalla-mecsetbe szállították, ahol három napig őrzik őket. Az ajatollah koporsója mellé helyezték az amerikai csapásban meghalt négy családtagja koporsóját is, köztük 14 hónapos unokája apró koporsóját.

Pénteken Irán politikai, igazságügyi és katonai vezetői rótták le kegyeletüket a koporsónál. Mohsen Rezaee, az Iráni Forradalmi Gárda egyik parancsnoka nyilvánosan elsírta magát, de Masoud Pezeskian iráni elnök is könnyezett. A koporsónál Irak, Pakisztán, Örményország és Tádzsikisztán vezetője is megjelent, 12 ország pedig házelnöki szinten képviseltette magát. Nyugati politikusokat nem hívtak a megemlékezésre, mert az iráni külügyminisztérium szerint az európai országok az iráni háborúban a „történelem rossz oldalára álltak”.

Az iráni átlagemberek szombattól zarándokolhatnak el az ajatollah koporsójához. A hatnapos búcsúztatás Teheránban kezdődik, majd csütörtökön Masadban fejeződik be, Hámenei temetésével. Utóbbi eseményen akár 30 millió iráni is megjelenhet.

Az iráni hatóságok számára nem lesz könnyű feladat a tömeg szabályozása, ugyanis az első iráni legfelsőbb vezető, Homenei ajatollah 1989-es temetése és a Forradalmi Gárdát vezető Kászim Szulejmáni 2020-as temetése is káoszba fulladt. Homenei holttestét például kis híján elvesztették a gyászoló tömegben.

Irán jelenlegi legfőbb vezetője, Mojtaba Hámenei valószínűleg nem vesz részt apja temetésén. A férfi ugyanis megsérült az amerikai támadásban, és állapotáról a mai napig nincs biztos információ. Az elmúlt hónapokban csak írásbeli közleményeket adott ki. (via The Guardian)


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!