
Nem csak az fordulhatott elő a Tisza kétharmados győzelme után, hogy leadtak egy Magyar Péter-interjút a közmédiában, miközben tovább tolták a fideszes lózungokat. A köztévé híradóját egy éve figyelő Republikon Intézet friss elemzése ennél komplexebb képet mutat.
Nézzük meg, például, ezt az ábrát, amely azt mutatja, hogy a politikusok mennyi időt szerepeltek képpel vagy hanggal a képernyőn múlt héten és egy évvel korábban az M1 esti híradójában, illetve hogy ezt milyen módon keretezték: pozitívan, negatívan vagy semlegesen.

Fontosabb tanulságok:
A Republikon kiemeli, hogy 2025-ben egy hét alatt 16 politikust szólaltatott meg közvetlenül a közmédia, ebből 11 a Fidesz-KDNP, 3 a Mi Hazánk, 2 pedig a Jobbik tagja.
A választás utáni héten egyetlen, közmédia által készített kormánypárti interjút adtak le (Gulyás Gergellyel), míg ellenzéki politikusok 9 alkalommal nyilatkoztak.
Legtöbbet a megválasztott miniszterelnök, de a már említett Toroczkai Lászlóval és Karácsony Gergely főpolgármesterrel készült interjúkat is több alkalommal válogattak be a híradó anyagába. (A Republikon elemzéseiben a Mi Hazánkat konzekvensen az ellenzéki pártnak tekintik.)
A szakértői megszólalásoknál kisebb az eltolódás: tavaly az egy hét alatt politikai témában megszólaltatott 26 szakértő mindegyike egyértelműen a Fideszhez kötődött, a tiszás kétharmad után a 14 nyilatkozó között 11 volt fideszes, és három nem az (két külpolitikai szakértés és Hann Endre). Azt a Republikon is elismeri, hogy „számos olyan hír is bekerült, amit módszertanunk ugyan nem mér, de egyértelműen a Tisza Párt kapcsán kívánnak vele negatív üzeneteket sugalmazni”.
De ami az információk forrásait illeti, nagyot fordult a világ. Tavaly ilyenkor ezekre a médiumokra hivatkozott a köztévé híradója:
Múlt héten:
Megtörtént még ez is:
Jól látja a kedves olvasó: a 444 cikkét szemlézi a közmédia, ráadásul személyesen Orbán Viktornak is kellemetlen értesüléseket. „17 éve írok politikáról, de nem emlékszem olyanra, hogy a közmédia hiteles forrásként idézte volna valamelyik cikkemet” – írta oldalán a cikk szerzője, a fideszes propaganda egyik legfontosabb krónikása, Rényi Pál Dániel. Aki azért hozzátette: „A múlt héten többször idézték hitelt érdemlően a független sajtót az M1-en. Ez persze csak a felszín – ennél mélyebb szembenézésre lesz szükség, hogy helyrehozzák a tizenhat évnyi hazudozás és gyűlölködés okozta károkat. Meg persze garanciákra és új rutinokra, hogy a közmédia dolgozóit ne öncenzúra vagy megfelelési kényszer vezesse, amikor híreket szerkesztenek. De kezdetnek nem rossz.”
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!