
„Akik most bejutottak, azok nem azok az emberek, akikre szükségünk lesz. Most más erőviszonyok vannak, másfajta emberek kellenek, másfajta képviselők.”
Ezt mondta Orbán Viktor bukott miniszterelnök a választási vereség után adott első interjújában a Patriótának. A névsort ugyanis győzelemre és egy száz főnél is népesebb nagy frakcióra, nem 52 fős kicsire tervezték. (Technikailag két frakcióról van szó, a Fideszéről és a KDNP-jéről, de valójában ez egy csoportosulás, Navracsics Tibor például hiába lépett át korábban az egyikből a másikba, maradt, ahol volt.)
Orbán ezekben a napokban is egyeztet a bejutókkal és a kimaradókkal. A célja úgymond egy ütőképes frakció létrehozása. Vagyis nem a lista első 42 helyezettje ül be a Fidesz és a KDNP frakciójába a tíz egyéniben győztes jelölt mellé.
Hasonlóról számolt be Kocsis Máté frakcióvezető is egy Facebook-posztban. „A parlamenti frakcióba viszont nem férnek bele azok, akik már nem tudnak teljes erejükkel harcolni, vagy megunták, elfáradtak – írta. – Most a spártaiakra van szükség, nem az athéniakra. Azok sem férnek bele, akik nem tudnak elszámolni a vagyonukkal, a rájuk bízott feladatokkal, hivatalukban töltött idővel. A barátság és bajtársiasság megtartása mellett azok sem, akik a liberális lejárató gépezet áldozatai lettek, és ezért már nem tudnak hozzátenni.”
Kocsis itt nem állt meg. Hétfőn már arról beszélt, hogy a bejutott képviselők többségét le kell cserélni.

Megnéztük, hogy a lista bejutó helyeiről kiknek lehet félnivalójuk.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!