beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Magyarok raboltak ki egy 80 éves nőt Ausztriában

Inkei Bence - 2026.03.19 08:17:33

Magyar férfiakat vádolnak azzal, hogy bűncselekményt követtek el Salzburg mellett: brutális rablótámadást hajtottak végre egy 80 éves nő ellen.

A salzburgi ügyészség vádirata szerint három magyar „bűnöző turista” (44, 31 és 19 évesek) – akik közül a két idősebb már többszörösen büntetett előéletű – kifejezetten azért utazott Ausztriába február 11-én, hogy ott bűncselekményeket kövessen el. Már előre kinéztek egy célpontot: egy 80 éves nő házát a Salzburg melletti Wals-Siezenheimben. Amikor az asszony délelőtt kiment az újságért, majd visszatért a bejárati ajtóhoz, két támadó rárontott, és a földre lökte, majd brutálisan letépték a nyakláncát, ami fájdalmas zúzódást okozott a nyakán. Ezután az egyik elkövető átkutatta a ház szekrényeit és fiókjait. A rablók készpénzzel és különféle ékszerekkel menekültek el.

A rendőrség végül egy trolibuszon fogta el a három feltételezett elkövetőt, akik mindannyian magyar segédmunkások. Egyiküknél a teljes zsákmányt is megtalálták, és már beismerő vallomást tett. Mindhárman előzetes letartóztatásban vannak, és rablás vádjával májusban kell bíróság elé állniuk a salzburgi tartományi bíróságon.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás