
„Hazudott az RTL, hamisan idézik a kormányhivatal válaszát. Olyan állítást tulajdonított az RTL Híradó a kormányhivatalnak, ami nem szerepelt abban a tájékoztatásban, amit a hivatal a csatornának küldött a CATL-nél zajló hatósági intézkedésekről”
– írta a lapunknak küldött közleményében a Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal, reagálva arra a cikkre, amiben az RTL-t szemlézve megírtuk, hogy a kormányhivatal szerint szabálytalanul tároltak veszélyes anyagokat a debreceni CATL-akkugyár területén.
Március elején írtunk arról, hogy két munkás rosszul lett a debreceni CATL-gyárban. „Szédültem, úgy éreztem magam, mintha be lettem volna rúgva. Zsibbadt a kezem, a szám, a nyelvem, égett a szemem […] Felmentünk, és onnantól képszakadás” – számolt be a Tisza Párt hajdú-bihari képviselői, Tárkányi Zsolt és Tompa Enikő által közzétett videóban az egyik magyar munkás. A videón az eltorzított hangú, kitakart arcú nő arról beszélt, hogy olyan munkafolyamat közben szenvedett mérgezést, amelyre nem volt képesítése, és ami nem is tartozott a munkaköréhez. Erről itt írtunk részletesen. Tárkányi Zsolt, a Tisza képviselőjelöltje március 11-én osztott meg a Facebookon fotókat veszélyes anyagra figyelmeztető matricákkal ellátott hordókról, amelyeket fémkordon vesz körül. A veszélyes anyagokat a csarnokban és a szabad ég alatt is tárolhatták.
Az RTL keddi riportja szerint egy ilyen üzemi területen szenvedhetett mérgezést egy nő február elején. A CATL először tagadta, hogy mérgezés történt volna, de aztán Tárkányi közzétette a mérgezésről szóló belső vizsgálat dokumentációját. Ezután szerinte megpróbálták elszállítani a veszélyes anyagokat, és egy sátorba rejteni őket. A kormányhivatal azonban arról tájékoztatta a híradót, hogy már az ezt megelőző napokban helyszíni szemlét tartottak a gyár területén, és szerintük is szabálytalanul tárolták az anyagokat. Megtiltották, hogy engedély nélkül használják az épületet, és környezetvédelmi eljárás is indult.
A kormányhivatal most azt írja, ők az alábbi tájékoztatást adták az RTL-nek kedden:
„Tárkányi Zsolt annak ellenére sem tett egy bejelentést sem a kormányhivatalnál, hogy – saját elmondása szerint – a közösségi médiában közzétett videója előtt már hetekkel tudomást szerzett a szabálytalanság gyanújáról. Ismételten felhívjuk mindenki figyelmét arra, hogy ha jogsértést tapasztalnak, akkor azt azonnal és közvetlenül a hatóságoknak jelentsék be, mert csak így biztosítható, hogy azonnal, késedelem nélkül kivizsgálják! A hivatkozott közösségi média bejegyzéstől függetlenül, már napokkal azt megelőzően az építésügyi és a környezetvédelmi hatóság is helyszíni ellenőrzést végzett, előbbi megtiltotta az engedély nélkül használatba vett épület használatát, utóbbinál pedig jelenleg is folyamatban van a vizsgálat. A két dolgozót érintő esetet, mint az már köztudott, a munkavédelmi hatóság vizsgálja. Ennek keretében helyszíni ellenőrzésre, iratvizsgálatra és tanúmeghallgatásokra is sor került már, az eljárás még itt is folyamatban van. A CATL az akkumulátorcella-gyártó tevékenységét még nem kezdte meg, ugyanis az ahhoz szükséges összes engedéllyel még nem rendelkezik. A kormányhivatal számos eljárást folytatott le mind a gyár beruházása, mind pedig a már működő összeszerelő üzem kapcsán. A hatóságok rendszeresen végeznek előzetes értesítés nélküli ellenőrzéseket a CATL-nél, más hatósági ellenőrzéseknél pedig jogszabály írja elő, hogy az ügyfelet előzőleg értesíteni kell.”
A kormányhivatal közleményében ezután úgy fogalmaznak, hogy az RTL – itt fontosnak érezték hozzátenni, hogy Tárkányi korábbi munkáltatója – szerintük ebből azt a „hazug következtetést” vonta le, hogy a kormányhivatal megerősítette, hogy veszélyes anyagokat tárolt a CATL és környezetvédelmi eljárás indult.
Azt írják, hogy „a valóság ezzel szemben az, hogy veszélyes anyagokról és raktározásról a kormányhivatal tájékoztatása nem is tesz említést, és az sem igaz, hogy környezetvédelmi eljárás indult az ügyben, ugyanis a hatóság jelenleg még vizsgálja az estet, eljárás majd a vizsgálat lezárása után indulhat el”.
Az ügyben kerestük az RTL-t, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!