

Az Egyesült Államokban befagyasztott orosz kintlévőségeket a harcok során károkat szenvedett területek helyreállítására lehetne felhasználni az orosz-ukrán békeegyezmény megkötése után - jelentette ki Vlagyimir Putyin, az ukrajnai háborút elindító és így a károkozásért leginkább felelős orosz elnök.
A befagyasztott összeg körülbelül 6 milliárd dollár, és Putyin szerint Oroszország 1 milliárd dollárt már át is tudna utalni ebből a Béketanácsnak, még mielőtt végleges döntés születne részvételéről. A részleteket az amerikai kormányzat képviselőivel is megvitatják, mondta Putyin, és megerősítette, hogy Steven Witkoff és Jared Kushner csütörtökön Moszkvába érkezik, hogy folytassa a párbeszédet Ukrajnáról.
A Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére létrehozandó Béketanácsról azt mondta Putyin, hogy Oroszország mindig is támogatta a nemzetközi stabilitás megerősítésére irányuló erőfeszítéseket, és az orosz külügyminisztérium megvizsgálja a testülethez való csatlakozásra vonatkozó meghívást, konzultál majd szövetségeseivel, és Moszkva ezt követően válaszol. Megköszönte amerikai hivatali partnerének az invitálást. (Moscow Times, MTI)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!