beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Diogo Jota gyerekei kísérik elhunyt apjuk egykori csapatainak kabaláit a Liverpool–Wolverhampton meccsen

Bódog Bálint - 2025.12.26 13:48:20

Szombaton először játszik a Liverpool a Wolverhampton Wanderersszel azóta, hogy a mindkét csapatban megfordult Diogo Jota autóbalesetben meghalt nyáron – írja a BBC. A tervek szerint Jota három gyermeke közül kettő a kabalákkal együtt sétál fel az Anfield Road-i pályára.

A portugál szélső 2020-ban csatlakozott a Liverpoolhoz, miután három szezont játszott a Wolvesnál. Utóbbival 131 alkalommal lépett pályára és 44 gólt szerzett, a Liverpoolnál 65 alkalommal talált be és 182-szer volt a pályán. A portugál válogatott színeiben is szerepelt 49-szer.

A 28 éves Jota július elején halt meg, amikor 26 éves öccsével balesetezett Spanyolországban. A helyi lapok arról írtak, hogy az autó durrdefektet kapott, lesodródott az útról és kigyulladt. A helyszínre érkező mentők holtan találták a testvérpárt.

„Nem az én dolgom megmondani, hogy hol keressenek vigaszt, ha ez egyáltalán lehetséges, de remélem, hogy a szeretet és a ragaszkodás, amit Diogo továbbra is kivált, némi vigaszt nyújt nekik” – írta Arne Slot, a Liverpool menedzsere.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás

Karácsony este tűzgömb szállt el Miskolc felett

Bódog Bálint - 2025.12.26 13:29:45

Keressük a legkínosabb karácsonyi ajándékokat!

Jelinek Anna - 2025.12.26 06:09:59