
Észak-Korea új képeket tett közzé az első nukleáris meghajtású tengeralattjárójáról. A felvételeken Kim Dzsongun egy föld-levegő rakéták indítására alkalmas, atommeghajtású tengeralattjárót tekint meg egy gyárban, a lányával közösen.
Kim már 2021-ben bejelentette, hogy építenének ilyen hajót, de a fejlesztés azután gyorsulhatott fel, hogy Dél-Korea amerikai jóváhagyást kapott hasonló technológiára. A hajó 8700 tonnás, vagyis akkorra, mint a legtöbb amerikai tengeralattjáró. Szakértők szerint már nukleáris reaktorral is felszerelhették, ami azt jelenti, hogy a vízre bocsátásig már csak pár lépés van hátra.
Kim szerint a tengeralattjáró fontos eleme Észak-Korea védelmi politikájának, ami a lehető legerősebb támadó képességekre fókuszál. A KNCA állami média szerint azt mondta, hogy Dél-Korea nukleáris meghajtású tengeralattjáró-programja közvetlen fenyegetést jelent, amire Phenjannak reagálnia kell.

A nukleáris meghajtású tengeralattjárók hosszú ideig képesek a víz alatt maradni, gyorsabbak és gyakran csendesebbek is a hagyományos meghajtásúaknál. Jelenleg csak néhány ország, köztük az Egyesült Államok, Oroszország és Kína rendelkezik ilyen technológiával. (CNN, MTI)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!