
Fanil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők hadműveleti kiképzési főosztályának vezetője hétfő reggel meghalt, miután az autója alá elhelyezett robbanószerkezet felrobbant – írja a BBC az orosz Nyomozó Bizottság alapján.
Az orosz média arról számolt be, hogy a robbanás Moszkva déli részén, egy lakóépület közelében lévő parkolóban történt reggel 7 óra körül. A nyomozók szerint a Kia Sorento alvázára rögtönzött bombát helyeztek el, ami az autó elindulása után néhány másodperccel felrobbant. A tábornok belehalt a sérüléseibe.
Szarvarovnak jelentős tapasztalata van a Kreml posztszovjet háborúiban, részt vett mindkét csecsen háborúban, később pedig szerepet vállalt Oroszország 2015-ös szíriai katonai beavatkozásának megszervezésében is.
A hatóságok vizsgálják, hogy az ukrán hírszerző szolgálatok állnak-e a támadás mögött, Ukrajna egyelőre nem kommentálta az esetet.
Az ukránok a háború kezdete óta több tucat, háborús bűncselekményekben való részvétellel vádolt orosz katonatisztet és tisztviselőt vettek célba – írja a Guardian. Tavaly decemberben Kijev magára vállalta Igor Kirillov altábornagy meggyilkolását, aki a hadsereg nukleáris, biológiai és vegyi védelmi csapatainak parancsnoka volt. Kirillovot egy elektromos rollerbe rejtett bomba ölte meg lakóháza előtt, egy nappal azután, hogy Ukrajna büntetőeljárást indított ellene.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptemberben arra utalt, hogy további támadások következhetnek magas rangú orosz katonai vezetők ellen. „Tudniuk kell, hol vannak az óvóhelyeik” – mondta, hozzátéve: „Ha nem állítják le a háborút, akkor mindenképpen szükségük lesz rájuk.”
A támadások rávilágítottak az orosz biztonsági szolgálatok kudarcaira is. Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly „súlyos baklövésnek” nevezte Kirillov meggyilkolását, és azt mondta, a biztonsági szerveknek tanulniuk kell az esetből, valamint javítaniuk kell hatékonyságukat.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!