beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

A fukusimai katasztrófa után 15 évvel Japánban jóváhagyták a világ legnagyobb atomerőművének újraindítását

Benics Márk - 2025.12.22 06:03:12

Másfél évtizeddel a fukusimai katasztrófa után Japán hétfőn megtette az utolsó lépést a világ legnagyobb atomerőművének újraindítása felé, ami mérföldkőnek számít az ország nukleáris energiához való visszatérésében – írja a Reuters.

A Tokiótól mintegy 220 kilométerrel északnyugatra fekvő Kasivazaki–Kariva erőmű azon 54 reaktor egyike volt, amit 2011-ben állítottak le.

2011. március 11-én a 9-es erősségű földrengés rázta meg Fukusimát, az azt követő szökőárban 18 446 ember halt meg, illetve tűnt el, az atomerőmű-baleset után a sugárzás miatt 123 ezer embernek kellett elhagynia otthonát.

Azóta Japán a még üzemképes 33 reaktorából 14-et indított újra. A Kasivazaki–Kariva lesz az első olyan erőmű, amit a fukusimai erőművet is üzemeltető Tokyo Electric Power Company (TEPCO) működtethet. Hétfőn Niigata tartomány közgyűlése támogatta Hanazumi Hidejo kormányzót, aki korábban az újraindítás mellett szólalt fel. A döntés a lap szerint gyakorlatilag elhárította az utolsó politikai akadályt is.

A közszolgálati NHK szerint a TEPCO január 20-án indíthatja újra az erőmű hét reaktora közül az elsőt. A vállalat szóvivője azt ígérte, hogy mindent megtesznek a balesetek elkerülése érdekében, de sok helyi továbbra is bizalmatlan: egy októberi felmérés szerint a lakosok 60 százaléka úgy véli, nem teljesültek az újraindítás feltételei, és közel 70 százalék aggódik amiatt, hogy a TEPCO működteti az erőművet. A szavazás előtt mintegy 300 tüntető gyűlt össze a közgyűlés épülete előtt, „No Nukes” és „Ellenezzük a Kashiwazaki–Kariwa újraindítását” feliratú transzparensekkel tüntettek.

A kormány ugyanakkor az energiabiztonság erősítésével indokolja a döntést. A két hónapja hivatalba lépett Takaicsi Szanae miniszterelnök célja, hogy 2040-re 20 százalékra növeljék a nukleáris energia arányát az energiatermelésben, csökkentve az importált gáz és szén szerepét. A hétfői döntést kulcsfontosságúnak nevezte a kormány, az első reaktor újraindítása önmagában mintegy 2 százalékkal növelheti a tokiói térség áramellátását


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás

Orbán átadta az M4-es autóút új szakaszát

Benics Márk - 2025.12.22 12:48:45

Grönlandi különmegbízottat nevezett ki Trump

Benics Márk - 2025.12.22 11:46:00

Biciklis zaklatót fogtak el Monoron

Benics Márk - 2025.12.22 10:53:33

Karácsony előtt megbénulhat Budapest

Jelinek Anna - 2025.12.22 09:41:56

Maduke Okoye ott van, ahol a part szakad

Benics Márk - 2025.12.22 09:21:32

Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában

Benics Márk - 2025.12.22 08:01:56