Fájnak Moszkvának a szankciók, de hogy mire lesznek elegek, azt még nem lehet megmondani

Ukrajna lerohanása után példátlan mennyiségű és méretű szankciót vetettek ki a nyugati országok Oroszországra. Arról, hogy ezek a szankciók mennyire hatékonyak, alkalmasak-e arra, hogy megállítsák az orosz katonai agressziót, nagyjából február vége óta zajlanak komoly viták. Szerdán a Friedrich Ebert Alapítvány, a Jelen és a Political Capital szervezett egy beszélgetést, ahol szintén ezt a kérdést járták körül.

A beszélgetést megelőzően röviden bemutatták a Political Capital (PC) új elemzését, ami a szankciók hatékonyságáról szól. Berkes Rudolf, a PC elemzője elmondta, hogy a szankciókkal kapcsolatos kutatások eleinte, még az ötvenes-hatvanas években arra jutottak, hogy jó, ha az esetek harmadában éri el a szankciót kivető ország a célját, de azóta már jóval tágabb perspektívából szokás nézni a hatékonyság kérdését.

Példátlan lépték

Ugyanis belátták azt, hogy a szankciók hatékonysága nem olyasvalami, ami önmagában mérhető, hanem számításba kell venni azt is, hogy milyen alternatív forgatókönyveket vált ki, és azoknak milyen költségei lennének. Azaz azt kéne valahogy végiggondolni, hogy ha nem lenne szankció, az vezetne-e a konfliktus eszkalálódásához, és ha igen, annak milyen külpolitikai és katonai következményei és költségei lennének.

Azt mindenesetre most egyértelműen látni, hogy az oroszokkal szemben kivetett szankciós rendszer példátlan méretű, egyes becslések szerint több mint 10 ezer szankció van jelenleg érvényben. Mivel Oroszország tagja az ENSZ BT-nek, nem léphettek életbe ENSZ által felhatalmazott szankciók, így csak a nyugati szövetségesi rendszer és pár partnerországuk vetette ki a szankciókat Moszkvával szemben. Berkes elmondása szerint ez rontja ugyan a szankciós rendszer hatékonyságát, de így is robusztus csomagról van szó. Az eddigi elemzésekből azt látni, hogy a legkomolyabb és közvetlenebb hatást a technológiai szankciók jelentették, ezek ugyanis hamar és érezhetően rontották az oroszok harcképességét.

Berkes ugyanakkor az előadása végén pont azt hangsúlyozta, amit aztán a beszélgetés résztvevői is elmondtak: hogy a gazdasági szankciókat nem lehet egyetlen eszközként értékelni.

Deák András György, a Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa épp azt emelte ki, hogy a gazdasági nyomásgyakorlásnak önmagában nincs külön célrendszere, és csak egy ország külpolitikájával és katonai lépéseivel együtt értelmezhető. Épp ezért nagyon nehéz mérni a hatékonyságukat is. Ez már nem Deák példája volt, de az orosz-ukrán háború esetében egyszerre fejtenek ki hatást a nyugati szankciós csomagok, a fegyverszállítmányok Ukrajnának, a diplomáciai tárgyalások, a hadgyakorlatok és így tovább, így azt megmondani, hogy ebből egyetlen tényező mire volt képes, lehetetlen feladat.

Győrffy Dóra közgazdász, a BCE oktatója a Krím elfoglalása, 2014 után meghozott nyugati szankciók példáját hozta fel: bár azok a szankciós lépések eltörpültek a február óta életbe lépett szankciókhoz képest, egy elemzés szerint ezek évente 2,5-3 százalékkal csökkentették az orosz GPD-t, és létezik egy olyan narratíva, hogy akkor Putyin épp az elrendelt szankciók hatására állt meg a Krímben. Győrffy szerint a szankciók szerepét aszerint is érdemes vizsgálni, hogy milyen alternatív lehetőségek lettek volna még, és ezekhez mit szólt volna a közvélemény. Ukrajna lerohanása esetén a légtérzár elrendelése vagy a katonák küldése merülhetett fel még a nyugati országok számára opcióként, és világos, hogy a szankciók voltak a leginkább elfogadható lépések a nyugati közvélemény számára.

Krekó Péter, a Political Capital igazgatója is azt emelte ki, hogy a legutóbbi felmérések szerint még mindig az EU-s közvélemény több mint kétharmada támogatja az Oroszországgal szembeni szankciókat. Ugyanakkor Krekó nem biztos benne, hogy ez egy év múlva is így lesz még, amikor kialakul az emberekben egy háborús fáradtság és a háború és a szankciók gazdasági hatásai jobban begyűrűznek majd az árakba.

Emellett sosem lehet figyelmen kívül hagyni a morális szempontokat sem, ha szankciókról van szó: mert Krekó szerint lehet, hogy a szankcióknak önmagukban nem feltétlenül értékelhetőek a céljaik, de azt viszont lehet mondani, hogy van mögöttük egy erkölcsi alap, ami a jelenlegi kutatások szerint a nyugati társadalmak számára is fontos.

És a szankciós politikának lehet egy védelmi funkciója is: Oroszország ugyanis a hibrid hadviselés eszközei révén nemcsak Ukrajnával, hanem az egész nyugattal is háborúban áll Krekó elmondása szerint, és épp ezért lehet a nyugati országok célja, hogy Putyinnak kevesebb erőforrása legyen erre a háborúra.

A szankciókkal szemben gyakran felmerülő kritika, hogy ritkán látni olyat, hogy a szankcionált ország társadalma háborogni kezd, és elkergeti a vezetőit. Ez Krekó szerint így is van, sőt, a szankcionált ország vezetője még mondhatja is, hogy a külföldi erők a népet támadják. És ebben szerinte is nehéz alternatívát nyújtani. „Próbáljon meg valaki alternatív hangot bevinni az orosz nyilvánosságba, ahol még a háború szót sem lehet kimondani” – mondta erről a problémáról.

A háború ára

Ennek ellenére a szankciók a beszélgetés résztvevői szerint érzékenyen érintik az orosz gazdaságot, de hogy mennyire, azzal kapcsolatban egyelőre mindenki sötétben tapogatózik. Egyrészt azért, mert a háború kezdete óta Moszkva nem nagyon tesz közzé adatokat a gazdaság állapotáról, illetve a kereskedelmi mérlegükről. Ami persze már önmagában is árulkodó jel lehet.

Győrffy Dóra elmondta, hogy a különböző, általa olvasott előrejelzések az orosz gazdaság 10 és 30 százalék közötti visszaesését várják a következő évre. Moszkva ugyan azt szokta hangsúlyozni, hogy továbbra is rengeteg energiaforrást értékesítenek, és emiatt tudták megvédeni a rubel árfolyamát, de Győrffy szerint a helyzet annyival árnyaltabb lehet, hogy bár valóban rengeteg devizája van Moszkvának, de nem tudják mire költeni. Kutatók a partnerországok exportstatisztikáit megnézve jutottak arra, hogy az orosz import 50 százalékkal csökkenhetett a háború kezdete óta. Azaz itt is megerősítést nyert, hogy a technológiai szankciók sújthatják leginkább az orosz gazdaságot, és alapvető fontosságú termékekről van szó. Akadozik emiatt az autógyártás, az orvosi eszközök gyártása, a hadiipar, és különösen nagy gondot jelent a félvezetők és mikroprocesszorok hiánya.

Győrffy elmondása szerint létezett ugyan egy előzetes várakozás, hogy a szankciókhoz nem csatlakozó Kína révén pótolhatják majd ezeket az oroszok, de ez egyelőre nem történt meg. Vélhetően azért, mert az amerikaiak a saját eszközeik értékesítésének korlátozásával fenyegettek meg mindenkit, aki besegít az oroszoknak, és az amerikai technológiáról a kínai ipar sem akart lemondani.

Deák András György is azt emelte ki, hogy pusztán az orosz gazdaság mérete miatt is ez lehet a valaha volt legnagyobb szankciós rendszer, ugyanakkor azt is látni, hogy nem sikerült úgy körbeölelni vele az orosz gazdaságot, mint ahogy korábban Irán vagy Észak-Korea esetén történt. Az orosz exportbevételek valószínűleg sok éves csúcson vannak, rengeteg devizájuk lehet, de közben elemi szükségleti cikkek nem elérhetőek az orosz gazdaság számára. Deák szerint nagy kérdés, hogy mennyire van szó átmeneti sokkhatásról és logisztikai problémákról, és mi az, amit közép- és hosszabb távon sem tudnak majd pótolni az oroszok.

Győrffy szerint amúgy a legnagyobb gazdasági kárt nem is közvetlenül a szankciók okozzák, hanem hogy otthagyják az orosz gazdaságot a nyugati vállalatok. Eddig mintegy ezer vállalat jelentette be, hogy távozik az országból, és az egyelőre maradó cégeken is nagy a nyomás. Kutatások szerint az 1990 és 2020 között érkező külföldi befektetések az orosz GDP 43 százalékát tehették ki, a távozásuk pedig jelentős tőkebefektetési és technológiai űrt fog hagyni, és kérdés, hogy a most széteső ellátórendszer mikorra épülhet majd vissza. A közgazdász is hangsúlyozta, hogy

a szankciók pontos hatását nem ismerhetjük még, de szerinte arra jó eséllyel lehet számítani, hogy Oroszország el fog szegényedni.

A Political Capital igazgatója is azzal folytatta, hogy ami a háború kezdete óta zajlik, az nagyon fáj Oroszországnak. És az oroszok részéről zajlik ugyan egy információs háború arról, hogy nem is annyira érintik őket ezek a szankciók, de Krekó szerint az szinte biztos, hogy Putyin elmérte, hogy a nyugat milyen választ fog adni az invázióra, azt hitte, hogy Európa megosztottabb lesz.

Válaszcsapások

Meglepve fogadta Deák András György, hogy a nyugati szankciókhoz képest mennyire enervált volt eddig az orosz válaszreakció. Főleg csak fenyegetőzést lehetett látni Moszkva részéről, illetve lekapcsolták pár olyan ország gázszállításait, melyek amúgy is lejöttek volna az orosz gázról és/vagy csak kis tételben veszik az oroszoktól az energiájukat. Pedig Deák szerint lenne még mozgástere Putyinnak, hogy belemenjen egy eszkalációs játszmába, és kérdés számára, hogy ez eddig miért nem történt meg.

Győrffy ugyanakkor hangsúlyozta, hogy rendkívül aszimmetrikusak az erőviszonyok: míg az orosz gazdaság a globális GDP 2 százalékát teszi ki, addig a szankciót kivető nyugati országok több mint a felét. Ezért nehéz érdemi ellencsapást tennie az oroszoknak. Amit látni, azaz például a gabonaszállítmányok útjának blokkolását a kikötőkben, az sem a nyugati országoknak fog igazán fájni, hanem azoknak a fejlődő országoknak, melyek nem is támogatták a szankciókat. Győrffy szerint épp ezért elképzelhető, hogy Putyin migrációs válság kiváltásával próbálhatja meg destabilizálni Európát, és ehhez lehet eszköz az élelmiszerháború.

Krekó Péter szerint is lehet egy olyan elvárás Moszkvában, hogy meg kell próbálni aláásni a nyugati közvéleményben Ukrajna támogatottságát. És elképzelhető, hogy miközben az élelmiszerellátási problémákért 99 százalékban Moszkva lesz felelős, de nem minden országban ez lesz az uralkodó narratíva, és lesznek politikusok, akik Brüsszelre hárítják majd az emelkedő energia- és élelmiszerárakat, az inflációt.

Szerinte ezeknek a hangoknak fél vagy egy év múlva jobb lesz az akusztikájuk: arra számít, hogy az európai társadalmakba beüt majd egy háborús fáradtság, már látni a jeleit, ahogy normalizálódik a háború, az emberek kevésbé követik a híreket, érzelmileg is elfordulnak tőle, és közben egyre jobban érzik majd a pénztárcájukon az áremelkedéseket. Akkor eljöhet majd azoknak a politikusoknak az ideje, akik a nyugat által kivetett szankciókat fogják majd okolni a kialakult helyzetért.

Győrffy ehhez azt tette hozzá, hogy érdemes emlékezni rá: a háború nélkül is rosszul néztek már ki a világgazdasági kilátások. Tíz évnyi nagyon intenzív növekedés után már megjelentek a lassulás jelei, majd jött a koronavírus, mellé pedig az infláció és a kamatemelések. És erre rakódott rá a háború.

Krekó hangsúlyozta, hogy nemcsak Magyarországról van szó: a francia elnökválasztáson például 42 százalékot kapott a Moszkvával kifejezetten jó kapcsolatot ápoló Marine Le Pen, de az olasz-osztrák szélsőjobb se veszített a támogatottságából a háború hatására, hiába ápoltak szoros kapcsolatot az oroszokkal.

Deák pedig azt emelte ki, hogy a Moszkvával szembeni szankciós politika fő korlátja, hogy az EU elment nagyjából a lehetőségei határaiig. Most még zajlik egy vita az olajembargóról, de szerinte azon felül már látni, hogy hirtelen már nem tudna az unió mit elővenni. Mint fogalmazott, ő nem tudna most mondani olyan intézkedést, amit a következő három hónapban még ki lehetne vetni Oroszországgal szemben, azaz az EU dolga az lehet majd, hogy kivárják, hogy az eddigi intézkedések hassanak.

A beszélgetés végén még röviden szóba került az orosz olaj- és földgázról való európai leválás kérdése, illetve hogy az egységes európai olajembargót jelenleg Magyarország látszik blokkolni. Deák András György szerint ugyan valóban nem világos, hogy az orosz olajról való magyar lemondásnak pontosan milyen költségei lennének, de azt látni, hogy alapvetően megvalósítható projektről van szó. Azaz politikai akarat kérdése az egész, nálunk viszont az jelenleg látványosan nincs meg hozzá.

Deák szerint ezzel a témával kapcsolatban sok kérdés felmerül, amit tényleg érdemes megfontolni, például hogy van-e értelme az ilyen feszített ütemű leválásnak, és ha az megtörténik, akkor milyen veszélyeket jelenthet, ha csak mi meg esetleg még pár ország maradunk rajta az orosz vezetéken. A kutató mindenesetre arra számít a német fordulatot is látva, hogy 3-4 éven belül sokkal kevesebb energetikai-gazdasági kapcsolat lesz az EU és Oroszország között, mint akár csak nemrég erre bárki számított volna, ez pedig szerinte valójában csak növelni fogja a konfliktusok kockázatát, és Európa most használja el épp a gazdasági szankciók eszközeit. És szerinte ez nemcsak Putyinról szól:

bizonyos taktikai kérdések megoldódhatnak Putyin távozásával, de a nagyobb, stratégiai kérdések nem fognak, és szerinte nem érdemes arra számítani, hogy egy nyugodt, konszolidált frontvonal alakul majd ki Ukrajna közepén.

Krekó is arról beszélt, hogy komoly politikai szándék esetén megvalósítható lenne az orosz energiáról való leválás, de ehhez képest 2014 óta azt látni, hogy a magyar kormány mindig eltúlozva értékeli az oroszokkal szemben kivetett szankciók hatását a magyar gazdaságra. Mint fogalmazott, a kormány retorikai szinten rendre felnagyítja ezt a kérdést, hogy fontosabbnak láttassa az oroszokkal való kapcsolatunkat, mint amilyen valójában, és ez működik is: korábbi kutatásokból látni, hogy a magyarok nagyon felülértékelik Oroszország gazdasági, politikai és katonai súlyát a valósághoz képest.