beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Egy új brit jelentés szerint 50-70 százalékkal kisebb eséllyel kerülnek kórházba az omikron-fertőzöttek, mint a korábbi variánso

Haszán Zoltán - 2021.12.24 01:57:00

Biztatónak nevezte a brit egészségügyi biztonsági ügynökség annak az elemzésnek az előzetes megállapításait, amiben azt vizsgálták, hogy milyen arányban kerülnek kórházba és intenzív osztályra az omikron variánssal megfertőződöttek. Dél-afrikai, dán, skót és angol adatokat vettek alapul.

Eszerint az omikronnal megfertőződöttek 50-70 százalékkal kisebb valószínűséggel szorulnak kórházi ellátásra, mint azok, akik a korábbi variánsokat kapták el.

Intenzíves kezeléseknél ez az arány 31-45 százalék.

Figyelmeztetnek ugyanakkor arra is, hogy ha sokkal többen kapják el a fertőzőbb omikront, akkor a kedvezők arányok ellenére is nagy nyomás alá kerülhet az egészségügy. (A briteknél rekordon van az új fertőzöttek száma, és nő a kórházban kezelt covidosok száma is.) Ráadásul most még főként fiatalok kerültek kórházba, a járvány nem érte el az idős korosztályt.

Megnézték azt is, hogy milyen védettséget adnak a vakcinák az omikron ellen. A két oltás „korlátozott védelmet” nyújt a megfertőződés ellen, de az emlékeztető oltás jelentősen javít ezen. 10 hét után ez a megerősített védelem 15-25 százalékkal csökken, de még mindig magasabb, mintha csak két oltás lenne. A súlyos betegségtől és a haláltól pedig továbbra is nagyon nagy eséllyel véd. (BBC)


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás