beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

A kockázatos magyar út

Herczeg Márk - 2021.12.23 14:42:00

Még jobb reggelt, mint tegnap! Az idő olyan, amilyen: elkezdett befagyni a Balaton, de karácsonyra várhatóan elolvad a jéghártya.

4 kiemelt cikk a 444-en:

Ez a 444 reggeli hírlevele, méghozzá idén az utolsóelőtti, legközelebb egy hét múlva jelentkezünk. Erre és a többi hírlevélre itt lehet feliratkozni.

Novák Katalin államfőjelölt bement a Mokkába és azt mondta: „Ennyi!” Azt mondta, van egy elképzelése „arról, hogy egy köztársasági elnöknek mi a feladata az ország első polgáraként”. A miniszter azóta le is mondott, hogy minden erejével az előtte álló feladatra koncentrálhasson. Novák egyébként már évek óta cukrászinfluenszereket megszégyenítő módon ontja magából a süteményes posztokat.

A Foreign Policy arról írt, hogy belső harcok bénítják a Fidesz ellen küzdő ellenzéket. Az amerikai külpolitikai szaklap szerint repedések mutatkoznak az ellenzéken belül, míg a Fidesz már kampányüzemmódra állt. Pedig Hadházy Ákos és Horváth Csaba pont kibékült, legalábbis elindult köztük egy párbeszéd.

A fideszes Balla Mihály a saját arcképével díszített nápolyis vödrökkel jótékonykodik. A karácsonyi ajándékot roma vállalkozók küldik roma családoknak, a Nógrád megyei képviselőt csak „a jótékonysági akció fővédnökének választották”.

Káel Csaba úgy véli, „majd jön másik” sztár azok helyett, akik „az LMBTQ-téma miatt nem akarnak Magyarországon forgatni”. A filmügyi kormánybiztos szerint nem azért van élen Európában a magyar filmipar, mert „olcsók” vagyunk.


Orbán Viktor bejelentette, hogy a kormány októberi szinten rögzíti a lakossági jelzáloghitelek kamatait, az intézkedés január elején lép hatályba és az első félév végéig tart. Budapesten már 150 ezer forint az átlagos bérleti díj, de a különbségek óriásiak, és januárhoz képest 13 százalékos a növekedés országosan.

Közben 755 milliárdos kiadáscsökkentést jelentett be a kormány.

Magyarország januártól garantált kapacitásban szállít földgázt Kijevnek: 2022 elejétől Ukrajna akár napi 8 millió köbméter gázt szerezhet be Magyarország felől, ez az ukrán főváros fogyasztási mennyisége. 2014 óta most növeli először Ukrajna a garantált gázszállítási kapacitását Európa felől.

Bige László kérelmét elutasították, de még nem kell kifizetnie a milliárdos bírságot, mert ha a Nitrogénművek csoport fellebbezést nyújt be, akkor a büntetést az idén már biztosan nem utalja át.

Ο

Csökkenő tesztelés mellett javulnak az adatok, 5100-ra csökkent a kórházban ápoltak száma, de így is volt 139 új áldozata van a járványnak. A jelek szerint Magyarországon is villámgyorsan terjed az omikron: a variáns Magyarországon először kimutató magánlaborban a pozitív mintáknak már a negyedében az új mutációt találták meg. A német egészségügyi miniszter szerint 4. oltás is kelleni fog.

De vajon Európa jelentős része túl óvatos, vagy a magyar kormány túl vakmerő? Az omikron-csapda: 4-5 hét, mire kiderül, hogy valóban enyhébb tüneteket okoz-e, mint a delta variáns. Ha nem, addigra benne leszünk az újabb hullám kellős közepében. Több országban magas oltottság mellett is időt nyernének, ezért szigorítanak, például Belgiumban, de a magyar kormány kockáztat. Spanyolországban egy nap alatt 50 ezer új koronavírusos megbetegedést regisztráltak, ami rekord, ott mostantól a szabadban is maszkot kell hordani.

Közben Oroszországban bejegyezték a MIR-19 nevű, SARS-CoV-2 elleni gyógyszert, ami a fertőzés megelőzésére és gyógyítására is szolgál, és orron át vagy belégzéssel juttatható be a szervezetbe. A tesztek szerint az emberre nem káros, nincsenek mellékhatásai, a vírus replikációját „kapcsolja ki”. Ausztrál kutatók pedig vérhígítót tesztelnek orrspray-ként a koronavírus ellen: szerintük a heparin semlegesítheti a Covid-19 tüskefehérjéit, vagyis akadályozhatja a koronavírus terjedését.

§

Az Eötvös Károly Intézet nem látja a legjobb előjelnek Sulyok Tamás „segélykérő” levelét, szerintük a túszul ejtett Alkotmánybíróság kollaboráns elnöke a túszejtők védelmét kéri. Közben lemondott a bíró, aki annak idején szembehelyezkedett Handó Tündével, Áder János már fel is mentette.

Megtámadták a gyerekvédelmikénbt emelgetett népszavazást az Alkotmánybíróságon, az indítvány épp a határidő lejárta előtt, december 15-én érkezett meg az Alkotmánybírósághoz.

Lomnici Zoltán volt főbíró szerint minden ötödik európai bíró Soros-féle szervezetektől érkezett, ezért sem mindegy, hogy független, a tisztességes eljárás követelményeit betartó bírák vannak-e az Emberi Jogok Európai Bíróságán.

Silvio Berlusconi köztársasági elnökként térhetne vissza az olasz politika csúcsára: hiába a jogerős ítélet és a rengeteg botrány, a 85 éves milliárdos államfői jelöléséről egyre több szó esik.

Férfiruhába öltözött afgán nő a nőjogok legnagyobb mai ikonja – ez nem egy vicc, legfeljebb túlzás. Az biztos, hogy kevés nő van, akinek olyan elnyomással kell szembesülnie, mint Bibi Hakmeenanak, aki a tálibok uralta Afganisztánban is kitart.

Kazahsztánban óvodások játszottak el egy 1986-os koncepciós pert és kivégzést, az előadás az ország függetlenségének 30. évfordulójára készült.

Brüsszel olyan irányelvet javasol, ami minimális tényleges adókulcsot ír elő a nagy multik globális tevékenységeire.

Könyörgöm, állítsa meg valaki Juszt Lászlót, mert ezt már nézni is rossz! A 69 éves riporter az MSZP-közeli Balra Magyar szerint naponta csinál komplett hülyét az őrjöngő (néha örjöngő) Orbánból, aztán páros lábbal beleszáll majd rendre meggyomrozza. Ilyen brutális balos fizikai terror még sosem volt ebben az országban.

Árpa Attila nem érti, miért 65 perc alatt érkezett meg a mentő az édesanyjához. A színész-rendező szerint akik hagyták, hogy ilyen szarban legyen az egészségügy, azok is várjanak majd 65 percet a mentőre, ha legközelebb baj van.

Visszatérés Orbán sajtótájékoztatójához, amin megkérdeztük, miért nem jött be a legendás jóslata a magyar fociakadémiákról. A Felcsútról irányított magyar futballtámadás jegyében 7-8 éve már magyar játékosoknak kellett volna elárasztaniuk a világ legjobb bajnokságait. Elment rá sok 10 milliárd, de nem jött össze Orbán terve.

  • Dárdai Pált – akit november végén küldték el a Hertha kispadjáról – Isztambulba hívták, de még bizonytalan a sorsa.

Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás