beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Kongóban betiltottak két popdalt, amikben Tshisekedi elnököt bírálták

Mészáros Juli - 2021.11.10 22:22:00

Kongóban betiltottak két popdalt, amikben Tshisekedi elnököt bírálták

A kongói cenzúrabizottság két dalt is betiltott, amikben Felix Tshisekedi elnököt és a hatalmon lévő réteget bírálják. A döntés szerint Kongó egész területén tilos lejátszani a tévékben és a rádiókban az MPR együttes Nini tosali té (Amit elmulasztottunk megtenni) című számát, illetve Bob Elvis Lettre a Ya Tshitshi (Levél Tshisinek) című dalát.

A cenzúrabizottság azzal indokolta döntését, hogy a szerzők és az előadók nem engedélyeztették előzetesen a dalokat, pedig az „elengedhetetlenül szükséges”.

Az MPR dalának szövege szerint „Boldogságot ígértek, miután Mobutu (az előző - diktátor - elnök) távozott, de csak azt látjuk, hogy semmi se változott”.

Bob Elvis pedig (a jelenlegi elnök Tshisi becenevű, néhai apjához írt levelében) arról rappel – az MTI fordítása szerint –, hogy: „Amióta elmentél, Félix fiad lett az elnök, a honatyák mindegyike nagyon feledékeny ülnök (...) csak rezsimet cseréltünk, nem pedig szisztémát, a dalomnak ez a helyzet adott komisz témát”.

A kongói kormány szóvivője, Patrick Muyaya Twitteren azt írta, hogy „minden állampolgár szabadon kinyilváníthatja véleményét a törvényes kereteken belül”. A Mediacongo.net információi szerint pedig a cenzúrabizottság várhatóan visszavonja a két dalra vonatkozó tiltást. (MTI)


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás