beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

A holland kormány nem fizet kárpótlást a külföldről illegálisan örökbefogadottaknak

Herczeg Márk - 2021.06.07 20:29:00

A holland ügyvivő kormány úgy döntött, nem fizet kárpótlást az 1960-as évektől az 1990-es évek végéig tartó illegális, határokon átnyúló örökbefogadási gyakorlat áldozatainak – írja a Dutchnews holland hírportál.

Az örökbefogadási folyamattal kapcsolatos, 1967 és 1998 közötti visszaéléseket és a holland kormány felelősségét egy 2019-ben megbízott különbizottság vizsgálta, amit Sander Dekker jogvédelemért felelős miniszter bízott meg.

A testület elsősorban bangladesi, brazil, kolumbiai, indonéz és Srí Lanka-i gyerekek örökbefogadását tanulmányozta, és a korrupció, okirat-hamisítás, gyerekkereskedelem és gyerekrablás több esetére derített fényt.

Kiderült, hogy a holland kormány már az 1960 évek végétől tudatában volt a visszaéléseknek, és mivel az eseteket vizsgáló bizottság arra utaló jeleket is talált, hogy a mai napig történnek visszaélések, a kormány februárban azonnali hatállyal felfüggesztette az örökbefogadásokat külföldről.

A kárvallottak csoportját képviselő, Indonéziából örökbefogadott ügyvédnő, Dewi Deijle kárpótlási kezdeményezését Sander Dekker visszautasította. Deijle, aki egy olyan programot támogatott volna, ami finanszírozná az áldozatok biológiai családjainak felkutatását, azt nyilatkozta, hogy a miniszter döntése nagyon kiábrándító.

Dekker ugyan a kormány nevében a jelentés közzétételekor bocsánatot kért azért, hogy a holland állam évekig szemet hunyt a visszaélések felett, de pénzügyi kárpótlást az áldozatoknak nem helyezett kilátásba. A miniszter ehelyett kb. 36 millió eurót különített el egy olyan központ létrehozására, ami jogi és pszichológiai támogatást nyújt az áldozatoknak, és megkönnyíti az aktáikhoz való hozzáférést.

A Dutchnews azt írja, tizenkét, Srí Lankáról örökbe fogadott ember felelősségre vonási keresetet nyújtott be az állammal szemben, hogy megtérítse a rokonaik felkutatására fordított költségeiket. (MTI)


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás