Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint jó döntés volt a Sinopharm vakcina, de még nem dőlhetünk hátra, hangzott el a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Merkely Béla úgy fogalmazott, a lecsengő járvány nem jelenti azt, hogy a pandémia elmúlt, a harmadik hullám leszálló ágában is vannak figyelmeztető jelek. Példaként említette, hogy naponta nagyjából százan halnak meg a vírusfertőzés következtében, ezért nem szabad várni az oltakozással.
A Semmelweis Egyetem rektora ezért mindenkinek azt javasolta, használja ki a lehetőséget, és igényeljen egyet a rendelkezésre álló vakcinák közül, mivel mindegyik ugyanolyan hatást vált ki.
Merkely Béla megismételte, ötmillió beoltott elérése után nem fordulhat rossz irányba a koronavírus-járvány.
A rektor bátor és jó döntésnek nevezte, hogy Magyarország az Európai Unióban elsőként alkalmazta a kínai Sinopharm cég vakcináját, ami sokat tett hozzá ahhoz, hogy újrainduljon az élet Magyarországon.Kiemelte, biztos volt benne, hogy csak idő kérdése, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elismerje a Sinopharm-vakcina hatásosságát, amit szerinte hamarosan az európai és az amerikai gyógyszerügynökségek is megtesznek majd.
Elmondta, a Semmelweis Egyetemen csaknem hatezer koronavírusos esetet kezeltek, és egyszer-egyszer olyat is tapasztaltak, hogy valakinek két vakcinát követően kórházi ellátást igénylő megbetegedése lett, és ebben nem volt különbség az alkalmazott oltóanyagok között. (MTI)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!