beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Nem mostanában fogják kiszabadítani a Szuezi-csatornában rekedt teherhajót

Fődi Kitti - 2021.03.26 13:29:00

Holland és japán mentőcsapatok is érkeztek a Szuezi-csatornába, hogy újratervezzék a zátonyra futott teherhajó mentési terveit, mivel egyre jobban tartanak attól, hogy a kiszabadítása hetekig is eltarthat.

Azért lenne fontos, hogy a hajó minél előbb elkerüljön az útból, mert keresztbe áll, így teljesen eltorlaszolja a csatornát, emiatt pedig egyre több teherhajó áll sorban a két kijáratnál, és egyre nagyobb fennakadást okozva a világkereskedelemben. 

Az Ever Given teherhajó kedd reggel hét óra körül, dél felől hajózott be a csatornába, Kínából a hollandiai Rotterdam felé igyekezve. Mintegy 24 kilométer/órás sebességgel haladtak észak felé, amikor 45 perc után a hajó keresztbe, orrával a csatorna keleti partja felé fordult.

Fotó: -/AFP

Eddig azzal próbálkoztak, hogy kotrógéppel eltávolítsák a hajó orra körüli homokot, miközben vontatóhajók húzzák az Ever Givent, de ez eddig nem vezetett eredményre. Az is elképzelhető, hogy a hajót ennyi súllyal nem fogják tudni kihúzni, ezért előbb le kell majd rakodni a konténereket, és leengedni belőle az olajat és a vizet.

A mérnökök azonban nem zárták ki, hogy ez akár 1-2 hétig is eltarthat. Ebben az esetben viszont muszáj lesz más útvonalat találni a kijáratoknál vesztegelő teherhajóknak. (Guardian)


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás