A Világgazdaság írta meg, hogy a Magyar Építő Zrt. és a Záév Zrt. tartalékkeret nélkül nettó 47 milliárd forintos közös ajánlata nyerte a kőbányai multifunkcionális sportcsarnok és uszoda építésének jogát, és alvállalkozóként a Mészáros Lőrinc előtti időszak Mészáros-cége, a Simicska Lajos oligarchakorszaka alatt szebb napokat is látott Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt.-t is bevonná a munkába.

A felhívás 2020. novemberben jelent meg, a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. is adott be pályázatot, de azt a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. érvénytelennek minősítette.
A kőbányai sportkomplexum tervei egy éve készültek el, miután a főváros X. kerülete megkapta a szükséges állami támogatást a projekthez. A létesítmény két, a Mázsa teret is magában foglaló, önkormányzati tulajdonú telken jön létre. Az ajánlatkérés tárgya:
A kiírás szerint az érdemi építkezés átfutási ideje kb. 1,5 év lehet.
A Magyar Építő azt írja: „A kűzdőtéren a kosárlaba mellett más labdajáték is űzhető: a burkolaton a tervezők helyet biztosítottak a röplabdának, kézilabdának, és a teremfocinak is. A létesítményben ezeken kívül külön megközelítéssel és öltöző csoportokkal, 300 - 300 négyzetméteres edzőtermeket alakítottak ki az ökölvívásnak, valamint a birkózó és a szumó sporttal komolyan foglalkozni kívánó fiatalok számára.”
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!