Tíz ember vesztette életét, amikor egy szupermarketben tüzet nyitott egy férfi hétfőn az egyesült államokbeli Colorado államban, közölték a helyi hatóságok.
Az incidens a Denvertől mintegy 45 kilométerre észak-nyugatra lévő Boulderben történt, helyi idő szerint 14:30-kor, amikor a tettes belépett a King Soopers szupermarketbe , majd azonnal lövöldözni kezdett. 20 perccel később a helyi rendőrség a Twitterre írta ki, hogy fegyveres incidens történt a szupermarketben, két órával később pedig még mindig arra kérték a lakosokat, hogy kerüljék el a helyszínt.
„Azt hittem, meg fogok halni” - mondta egy 35 éves férfi, aki a King Soopers húsosztályán dolgozott,, amikor lövések sorozatát hallotta, majd látta, hogy az emberek a kijárata felé futnak. Azt gondolta, hogy ő is meg fog halni, ahogy a lövések egyre közelebbről hallatszottak, de végül sikerült a hátsó kijáraton keresztül kimenekülnie.
Egy 21 éves pár épp bevásárolt a boltban, amikor a nő puffanást hallott. Először csak azt hitte, leesett valamit, de a puffanást másik 15-20 gyors lövés követett. A férje ekkor kiabált rá, hogy fusson, végül mindketten megmenekültek és hívták a 911-et.
Egy arrajáró gyalogos videófelvételre vette, ahogy áldozatok hevernek a szupermarket közelében, majd ismét lövést hallott és látta, ahogy valaki összesett, ezután viszont elfutott a bolttól. A videófelvételen innentől kezdve már csak az látszik, ahogy kiérkeznek a rendőrök és körbeveszik a boltot.

Az áldozatok között van egy 51 éves rendőr is. A támadó elkapták, a felvételek szerint egy rövidnadrágos férfit vezettek ki bilincsben az épületből, a rendőrség közleménye szerint pedig kórházba szállították a sérülései miatt. A rendőrség nem közölt többet a támadóról, csupán annyit mondtak, hogy nagyon komplex az ügy és legalább 5 napig fog tartani kideríteni, hogy mi történt.
A CNN amerikai hírtelevízió egy meg nem nevezett rendőrségi forrástól úgy értesült, hogy a támadó egy AR-15 típusú gépkarabélyból nyitott tüzet.
A rendőrség későbbre ígért részletes tájékoztatást. A helyszínelés és a tanúk meghallgatása még zajlik.

Michael Dougherty megyei ügyész tragédiának és rémálomnak nevezte a Boulderben történteket.
Ez volt eddig a hetedik tömeggyilkosság idén az Egyesült Államokban a szerint az adatbázis szerint, amelyet a legalább négy halálos áldozatot követelő lőfegyveres támadásokról vezet az AP hírügynökség, a USA Today című lap és a Northeastern University. Előzőleg a déli Georgia államban március 16-án egy fegyveres támadó masszázsszalonokba belépve nyolc embert lőtt agyon, köztük hat ázsiai származású nőt.
A tavalyi, 2020-as évben - feltehetően az új koronavírus okozta járvány hatására - átmeneti nyugalom állt be a korábban rendkívüli módon elharapózott fegyveres támadásokban, és számuk az elmúlt több mint egy évtized legalacsonyabb szintjére esett vissza. (BBC, NewYorkTimes, MTI)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!