beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

A KSH elnökének számai a saját hivatalának adataival sincsenek összhangban a tavalyi többlethalálozásról

Haszán Zoltán - 2021.03.24 00:16:00

Rövid időn belül két, jelentősen különböző adat jelent meg arról, hogy a koronavírus járvány milyen hatással volt a magyarországi halálesetekre tavaly. Ezért fontos ez a mutató, mert nem pusztán az számít, hogy az operatív törzs naponta milyen adatot közöl. Van olyan tényező, ami növeli a halálozást, például a túlterhelt egészségügyi rendszer, ami nem tudja megfelelően ellátni a nem covidos betegeket, és olyan  tényező is, ami csökkenti a halálozást, például az influenzajárvány elmaradása. 

Mindkét többlethalálozási adatról írtunk, de röviden megismételnénk.

Az egyik adat a Népességtudományi Kutatóintézet munkatársának tanulmányában szerepel. Ebben a szerző, Tóth G. Csaba az előző tíz év halálozási adatait vetette össze a 2020 március közepi-december végi időszakkal. Vagyis azzal, amikor megjelent a járvány Magyarországon. Tette ezt azért, mert arra volt kiváncsi, hogy a járvány milyen hatással volt a magyarországi halálozásokra. Az ő számításai szerint 13 700-zal növelhette meg a magyarországi halálesetek számát a koronavírus-járvány tavaly. A tanulmány elkészülte óta frissített KSH-s adatok szerint a többlethalandóság meghaladhatta a 14 ezret is. 

Ezzel szemben a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, Vukovich Gabriella, az MTI-nek hétfőn azt nyilatkozta, hogy 2020-ban 8 331-gyel nőtt a halálozás Magyarországon a korábbi évek, 2015-2019-es átlagához képest. (Az eltérés jelentős, több mint 5000 fős a Népességtudományi Kutatóintézet munkatársa és a KSH elnökének számításai között.)

A különbség abból adódik, hogy Tóth G. Csaba azt az időszakot elemezte, amikor ténylegesen megjelent a járvány Magyarországon. A KSH elnöke viszont belevette a többlethalálozási időszakba a január-februárt is, amikor még nem volt hivatalosan koronavírus fertőzött Magyarországon, így járvány sem. 

Ami egy teljes rendben lévő számítás, de arról például, hogy a koronavírus miatt mekkora lehet a többlethalálozás Magyarországon, alighanem pontosabb képet ad, ha azt az időszakot vizsgáljuk, amikor megjelent a koronavírus. 

Így aztán van egy adatunk arról (a Népességtudományi Kutatóintézet munkatársától), hogy a járvány hivatalosan nyilvántartott áldozatainak a számánál akár másfélszer magasabb lehetett a koronavírus és az azzal járó helyzet valódi áldozatainak a száma. És van egy másik (a KSH elnökének kalkulációja), ami szerint nemhogy magasabb lenne a tavalyi többlethalálozás, de még kevesebb is az operatív törzs által jelentett koronavírusáldozatok számánál, mert ahogy Vukovich Gabriella nyilatkozta, „tavaly 9 884 elhunytat soroltak hivatalosan a vírus áldozatai közé, míg a többlethalálozás ennél kevesebb, 8 331 fő volt”. 

Ez viszont már azért sántít, mert a KSH-elnök a teljes éves többlethalálozást hasonlította össze a háromnegyedéves járványhalálozással, a KSH-almát az operatív törzs körtével. Ebből pedig levonta azt a következtetést is, hogy milyen transzparens az a magyarországi gyakorlat, ahogy nyilvántartják a vírus áldozatait.

Csakhogy, nem stimmelnek azok a számok, amit a KSH elnöke közölt. Azt mondta, hogy a 2015-19-es évek halálozási adatait vették alapul, és azt hasonlították a 2020-as teljes év halálozási adataival.

A KSH elnök tájékoztatása szerint tavaly összesen 140 900-an hunytak el Magyarországon. Majd ezzel folytatódik az MTI-hír: „Az Eurostat honlapján is elérhető adatok szerint az ezt megelőző öt év, azaz a 2015-2019. közötti időszak átlagos halálozási adatához képest a növekedés 8 331 fő, ami 6,3 százalékos emelkedést jelent”. Számoljunk vissza: 140 900 - 8 331 = 132 569. Ennyi volt ezek szerint a 2015-19 közötti halálozás éves átlaga, amihez viszonyította a tavalyi adatokat a KSH elnök.

Csakhogy a hivatkozott Eurostat honlapján lévő adatok szerint ez nem stimmel. Az ő adataik alapján 2015-19-ben kevesebben haltak meg Magyarországon, mint amit a KSH elnök alapul vett. Az ötéves átlag náluk 130 338. Márpedig ha ez az adat alacsonyabb, akkor nagyobb lesz a különbség, ha 2020-hoz viszonyítjuk. Újabb számítás: 140 900 - 130 338 = 10 562. Ennyi a tavalyi többlethalálozás, ha az Eurostat alapján számolunk. A 6,3 százalék helyett pedig 8,1 százalékos volt a növekedés. Még úgy is, hogy a KSH elnök beleszámolta a január-februári időszakot is, amikor nem volt járvány Magyarországon. 

Lehet az is, hogy a KSH elnöke mégsem az Eurostat adatait vette alapul, hanem a saját hivataláét. Megnéztük azt is. A statisztikai hivatal táblázata szerint a 2015-19-es éves halálesetek átlaga 130 214. Valamennyire eltért az Eurostat adataitól, de nem sokkal. Ha ezt vesszük alapul, akkor még nagyobb a többlethalálozás: 140 900 - 130 214 = 10 686. A növekedés 6,3 helyett 8,2 százalék. 

Vagyis a KSH saját adatai szerint sem jön ki, amit az elnöke állít. Lehet sztenderdizálni népességre, figyelembe véve a lakosságszám változását, de akkor is 10 575 a többlethalálozás, ami 7,54 százalék. 

Ennek a jelentősége pusztán annyi, hogy a kormány arra hivatkozva minősíti sikeresnek a járvány elleni védekezést - még most is, amikor a magyar halálozási adatok kiugróan magasnak számítanak világszinten is - , hogy európai összehasonlításban milyen alacsony volt a többlethalálozás tavaly Magyarországon. A KSH elnök által kiszámolt adat szerint valóban. 

Megkérdeztük a KSH-t is, kaptunk is választ, bár ettől nem kerültünk közelebb a megoldáshoz. 

444: Vukovich Gabriella elnök az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy "tavaly Magyarországon 140 900-an hunytak el. Az Eurostat honlapján is elérhető adatok szerint az ezt megelőző öt év, azaz a 2015-2019. közötti időszak átlagos halálozási adatához képest a növekedés 8331 fő, ami 6,3 százalékos emelkedést jelent. A KSH adatai szerint 2015-19 között az éves átlagos halálozás 130 214. És ha tavaly 140 900-en haltak meg, akkor a többlethalálozás valójában 10 686, és nem 8 331. 6,3 százalékos növekedés helyett pedig 8,2 százalék.Mi a különbség oka?"

KSH: Mivel az interjú EU tagállamok adatainak összehasonlításáról szól, ezért ezen adatok forrása – minden tagállam esetében - az Eurostat heti bontású adattáblája.

444: „Illetve, a koronavírus áldozatainak a számának és a többlethalálozásonak az összevetésénél, ami alapján az elnök asszony azt állapította meg, hogy Magyarország transzparens gyakorlatot folytat, miért nem a járványidőszakot vették alapul, miért a teljes évet?”

KSH: Egyrészt az interjú tárgya az éves halálozási statisztika volt, másrészt az egyszerű, átlátható  nemzetközi összehasonlíthatóság szempontja is az éves adatok felhasználása mellett szól.”


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás