beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

A gyógyszerészeti hatóság a vészhelyzetre hivatkozva 90 napos határidőt kért ahhoz, hogy emailben átküldje a Sinopharm-vakcina e

Haszán Zoltán - 2021.03.23 14:36:00

Nehéz elképzelni, hogy miért veszélyezteti az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet „veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatainak ellátását”, hogy emailben átküldjenek egy kész dokumentumot csatolva. 

De az OGYÉI szerint veszélyezteti. Emiatt mailben küldtek egy csatolt dokumentumot arról, hogy nem küldik el a kért dokumentumot. Ráadásul most már másodszorra. 

Még február 4-én nyújtottunk be közérdekű adatigénylést az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez, hogy adják ki a kínai Sinopharm vakcinájára kiadott engedélyt. Egészen pontosan „a veszélyhelyzeti gyógyszer behozatalról és alkalmazás engedélyezéséről szóló határozatot”. Ez ugyanis nem volt megtalálható az OGYÉI honlapján. 

Azért érdekes a dokumentum, mert a Sinopharm behozatalát egy január 28-i kormányhatározat könnyítette meg, ami eltekintett az OGYÉI korábbi szigorú engedélyeztetési eljárásától. Az új szabályozás szerint már elég az is, ha a vakcinát - amit legalább egymillió embernek beadtak - három országban engedélyezték, közülük egy legyen azért olyan, ami ha nem is EU-s ország, de legalább csatlakozási tárgyalásokat folytat az EU-val. Ez volt Szerbia, ami ekkor már engedélyezte a Sinopharm oltóanyagát. 

A szerbek engedélyével a vakcina megfelelt a könnyített magyar feltételeknek is, azonnal meg is kapta a hazai jóváhagyást, és hamar alá is írták az 5 millió adagról szóló szerződést. (Azóta egy másik kínai vakcina kedvéért tovább könnyítették ezt a feltételt is.) 

A kért dokumentumból kiderült volna, hogy valóban a könnyített módon kapta-e meg az engedélyt a kínai oltóanyag, vagy megelőzték előzetes vizsgálatok a vakcina magyarországi felhasználását. 

Kikértünk tehát egy létező dokumentumot február 4-én. Nem olyat, amit a kedvünkért fáradtságos munkával, „a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatok ellátását” félretolva kellett összeállítani. 

Az engedély csatolása és elküldése pont annyit időbe telt volna, mint annak a levélnek, amiben február 19-én - az adatigénylés hagyományos, 15 napos határidejének utolsó napján - közölte az OGYÉI, hogy hiába kértük, egyelőre nem kapjuk meg a vakcina engedélyét. Mert az adatigénylés teljesítése veszélyeztetné az intézet „veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatainak ellátását”. Ezért majd 45 nap múlva térjünk erre vissza.

A 45 nap is letelt most. A csatolt engedély helyett újabb, csatolt levelet kaptunk, amiben ismét közlik, hogy az adatigénylés teljesítése (vagyis a kész engedély átküldése), veszélyeztetné az intézet „veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatainak ellátását. 

Ami azt jelenti, hogy az OGYÉI-nek összesen három hónapra van szüksége egy olyan dokumentum átküldésére, amit január 29-én már elkészített. És talán alap lenne, hogy a kiadása pillanatában eleve bárki számára hozzáférhető legyen az intézet honlapján. (Így aztán megelőzhető lenne az is, hogy például a legújabb kínai vakcina engedélyéről ne a gyártótól vagy a kínai pártlapból, és nem az OGYÉI-től szerezzen tudomást a magyar közvélemény.)

Az újabb és újabb határidő attól még furcsább, hogy közben ugyanezt az engedélyt már megküldték Hadházy Ákosnak, a politikus ki is posztolta március 5-én, itt megnézhető.

Az engedélyből egyébként az derült ki, hogy az OGYÉI szakemberei megvizsgálták a kínai gyárat, és azt rendben találták. De annak nincs nyoma, hogy saját egyéb vizsgálatot is végeztek volna magán a vakcinán az engedély kiadása előtt. A magyar hatóság a vakcinát alkalmazó országok bárki által elérhető közleményeit, és a gyártó nyilatkozatait nézte még meg. 

Ez nem jelenti azt, hogy a kínai vakcina rossz lenne, az engedély kiadásáig és azóta sem jelentettek máshonnan komoly problémát az oltóanyagról. Ahogy itthonról sem azóta, amióta elindult a kínai oltóanyaggal is az oltás, pedig sok embert beoltottak már vele, a már beérkezett 1,1 millió Sinopharm-vakcina fontos eleme a magyar oltási programnak. 

Ezért is érthetetlen, miért nem küldte át az engedélyt az OGYÉI, és miért vár vele három hónapot. 


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás