beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

A KSH úgy elemezte a többlethalálozási adatokat, hogy azt az időszakot is nézte, amikor nem is volt járvány itthon

Haszán Zoltán - 2021.03.22 22:42:00

A Népességtudományi Kutatóintézet friss tanulmányára hivatkozva tegnap írtuk meg, hogy a koronavírus járvány jelentősen, akár 14 ezerrel növelhette a magyarországi halálozási adatokat. 

A szerző, Tóth G. Csaba szerint a becsült többlethalandóság nagyjából a másfélszerese annak, ahányan a hivatalos statisztika szerint elhunytak közvetlenül a koronavírushoz kapcsolódóan 2020-ban. 

Ennek számos oka lehet, nem teszteltek minden áldozatot, az egészségügyi rendszer túlterheltsége, a válsággal kapcsolatos pszichológiai ártalmak, a halaszthatónak ítélt kórházi műtétek korlátozása, valamint a fertőzésveszély miatt elhalasztott, vagy végleg meghiúsult orvoslátogatások is érdemben növelik az egészségügyi kockázatokat.

Szóval, a hivatalosan nyilvántartott áldozatokon felül bőven lehet még halálozást növelő tényezője a járványnak (ahogy csökkentő tényezők is vannak, bár kevesebb). 

Csakhogy a nyilatkozott ma a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, Vukovich Gabriella az MTI-nek. És azt mondta, hogy KSH számításai szerint 8 331-gyel nőtt a halálozás Magyarországon 2020-ban a korábbi évek átlagaihoz képest. (Ami jóval kisebb szám a a Népességtudományi Kutatóintézet által kiszámolt 14 ezres többletnél.)

A jóval alacsonyabb számot alapuló véve a KSH-elnöke azt mondta, hogy az EU 27 tagállama közül csak öt országban volt arányaiban kevesebb a többlethalálozás, mint Magyarországon. És levont még egy következtetést is: transzparens az a magyarországi gyakorlat, ahogy nyilvántartják a vírus áldozatait, hiszen „tavaly 9 884 elhunytat soroltak hivatalosan a vírus áldozatai közé, míg a többlethalálozás ennél kevesebb, 8 331 fő volt”. 

Vagyis a KSH-nak úgy sikerült számolnia végül, hogy a kimutatott többlethalálozás nemhogy másfélszerese lenne a koronavírus járvány hivatalos áldozatainak a számánál, de még alacsonyabb is annál. 

Miből adódik a különbség, és miért fontos ez az adat?

Viszonylag egyszerű: a Népességtudományi Kutatóintézet tanulmánya arra volt kiváncsi, hogy a járvány milyen hatással volt a magyarországi halálozásra. Ezért értelemszerűen azt az időszakot nézte, amikor megjelent a vírus Magyarországon. (A 12. héttől vizsgálta az 52. hétig a többlethalálozási mutatókat.) 

A KSH ezzel szemben a teljes évet vizsgálta, vagyis belevette a januárt-februárt is, amikor még nem is volt regisztrált koronavírus-fertőzött Magyarországon, így hivatalos áldozat sem. Miután a 2020-as influenzajárvány jóval enyhébb volt a 2019-esnél, januárban és februárban viszonylag alacsonyak voltak a halálozási adatok Magyarországon, ami értelemszerűen a teljes év adatát is befolyásolja. 

Akár érdekes is lehet a teljes évet is nézni, ahogy a KSH csinálta, de az éppen arról nem ad pontos képet, hogy a járvány hogyan befolyásolta a magyarországi halálozásokat, így következtetést is nehéz levonni belőle. 

Ha pedig összehasonlítjuk ezt a teljes éves, kedvezőbb adatot más EU-s országokkal, akkor már a politikai kommunikáció terepére kerülünk. 

Éppen most a többlethalálozás az az adat, amivel a kormányzati kommunikáció azt próbálja bizonygatni, hogy Magyarország nem is teljesített rosszul a járvány elleni védekezésben, Orbán Viktor is többször utalt már erre, azzal, hogy csak pár EU-s országban jobb ez az adat. (Korábban az egymillió főre vetített halálozási adatokat emlegette a miniszterelnök is, ám ebben egyre rosszabbul állunk. Összesített halálozásban ötödikek vagyunk jelenleg a világon, az egymilliónál nagyobb lakosú ország közül csak Csehország és Belgium van előttünk. Az elmúlt héten pedig a világon nálunk volt a legrosszabb az egymillió főre vetített halálozás.) 

Gulyás Gergely is a kedvező tavalyi többlethalálozási adatokra hivatkozott ma a Parlamentben, amikor a legfrissebb, világviszonylaban is kiemelkedő magyarországi hakálozási adatokról kérdezték. „Magyarország a legeredményesebben védekező országok első harmadába tartozik" – mondta Gulyás. A miniszter egyetlen év, a 2019-es adatait hasonlította össze a 2020-as adatokkal. 

Megnéztük a KSH 2019-es és 2020-as számait. Az látszik, hogy 2020 első két hónapjában (amikor nem volt járvány) sokkal kevesebben haltak meg, mint 2019-ben. A tavaszi első hullámban, márciusban és áprilisban valóban alacsony volt a halálozási többlet, de a második hullámban már óriási volt a különbség. 

Szeptember és december között 14 754-en többen haltak meg Magyarországon, mint 2019 hasonló időszakában. Ez 35 százalékos többlet. 

Ha valóban arra vagyunk kiváncsiak, hogy a járvány milyen hatással volt a magyarországi halálozásra, akkor mégiscsak pontosabb lehet a Népességtudományi Kutatóintézet tanulmánya, ami március közepétől december végéig hasonlította össze az elmúlt évtized halálozási statisztika adatait a 2020-assal. És az alapján már az jön ki, hogy 

  • a becsült többlethalandóság nagyjából a másfélszerese annak, ahányan a hivatalos statisztika szerint elhunytak a járványban. Vagyis nem alacsonyabb a többlethalálozás a covid hivatalos áldozatainak a számánál.
  • a koronavírus járvány akár 14 ezerrel növelhette a magyarországi halálozási adatokat, ami jóval magasabb szám, mint a KSH egész évre, nemcsak a járvány idejére vonatkozó 8 331 fős számítása. 

Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás