„Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet esetén a Kormány rendeletben meghatározhatja az érintett építési övezet és építési telek vonatkozásában a településrendezési és építési követelményeket. A területileg érintett települési önkormányzat – a fővárosban a fővárosi vagy a kerületi önkormányzat – hatályban lévő településterveinek a Kormány rendeletében meghatározott szabályokkal ellentétes szabályai nem alkalmazhatóak.”
A nyugat.hu írta meg, hogy a fenti idézet szerepel abban a törvényjavaslatban, amit szerda késő este nyújtott be az országgyűlésnek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
A törvényjavaslat lehetővé tenné a kormánynak, hogy az önkormányzat akaratával szembemenve átminősítsen területeket, akár zöldterületeken is beruházhasson, és megvonná azt a jogot az önkormányzatoktól, hogy saját területükön meghatározzák a rendezési tervet, és ezen belül az építési szabályokat – írja a lap. A kormány ennek értelmében akár el is törölheti az érvényes önkormányzati rendeleteket.
A 2015-ös menekültválság, a határzár kiépítése és a vonatkozó jogszabályok szigorítása után már alig érkeztek hozzánk menekültek, de a kormány folyamatosan meghosszabbítja a válsághelyzetet, pedig a válsághelyzet elrendelésének már rég nincsenek meg a törvényi feltételei. (Nyugat)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!