beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Lakhelyétől 160 kilométerre van az oltópont, ahová oltani hívták olvasónkat

Sarkadi Zsolt - 2021.03.05 03:20:00

Olvasónk, Éva megkapta a Vakcinainfo üzenetét, hogy a hétvégén beoltják. Az üzenetben az állt, hogy a Komárom-Esztergom megyei Kisbéren, a Batthyány Kázmér Szakkórházban kialakított oltóponton kell jelentkeznie.

Az egyetlen probléma, hogy Éva a Pest megyei Sülysápon él, ami Kisbértől autóval több mint 160 kilométer, tömegközlekedéssel pedig három és fél óra.

Lakhelyétől 160 kilométerre van az oltópont, ahová oltani hívták olvasónkat

„Tényleg így gondolták? Hogy random küldik a 76000 embert keresztül kasul az országon, és el is tudnak menni? Én sajnos ezt az oltást nem tudom beadatni” - írta Éva, kiemelve, hogy autóval már csak az útiköltség is 20 ezer forint körül lenne. Éva ráadásul krónikus beteg, éppen ezért kapna oltást a hétvégén.

Kérdeztük az operatív törzset arról, hogy Éva esete mennyire tömeges, és hogy mi alapján dől el, hogy egy-egy embert melyik oltópontra hívnak. Amint válaszolnak, megírjuk.

Egy másik olvasónk, Andrea pedig arról írt, hogy ő annak ellenére kapott csütörtökön értesítést a hétvégi oltásáról, hogy már február 25-én beoltották.

Ha önnel is hasonló furcsaság történt, írja meg a [email protected]!


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!