Semjén Zsolt és Hölvényi György akkor is marad az Európai Néppárt EP-frakciójának a tagja, ha a Fidesz adott esetben távozna, tudta meg az ATV egy kormánypárti forrásból.
Az ATV forrása szerint a KDNP képviselői már csak azért is maradnak a néppártban, mert annak idején még Antall József és Helmut Kohl kancellár személyesen hívta meg a pártot.
„A KDNP régebb óta van az EPP-ben mint maga az EPP” - mondta Semjén szűk körben, majd azt is hozzátette „én maradok, és mivel a KDNP álláspontja nem változott, Hölvényi György is marad a Néppártban és a néppárti frakcióban.”
A forrás szerint még a vatikáni körök "magas szinten" is arra kérik a KDNP-t, hogy ha a Fidesz távozna is az Európai Néppártból, akkor is maradjanak, mert ez az üldözött keresztények ügye miatt is fontos.
Az Európai Néppártból már két éve szeretnék kizárni a Fideszt, és most ezt megkönnyítve módosítanának az alapszabályon, mire Orbán Viktor küldött egy levelet Manfred Webernek, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének, hogy megszavazzák a módosítást, akkor megelőzve a kirúgást kilépnek ők.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!