beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

21 éves nő lesz az indiai szövetségi állam egymillió lakosú fővárosának polgármestere

Horváth Bence - 2020.12.27 18:06:00

A 21 éves Arya Rajendran lehet a közel egymillió lakosú Tiruvanántapuram polgármestere. A város a baloldali és szövetkezeti hagyományairól ismert Kerala állam fővárosa, Rajendran jelölését is az Indiai Kommunista Párt helyi szárnyának szombati kongresszusán hagyták jóvá. 

21 éves nő lesz az indiai szövetségi állam egymillió lakosú fővárosának polgármestere
Arya Rajendran

A 21 éves nő jelenleg másodéves matematika szakos hallgató, mellette régóta tagja a párt ifjúsági szervezetének. Rajendran jelöltségét biztosan polgármesteri posztra válthatja majd december 28-án, mivel az őt jelölő baloldali tömbnek abszolút többsége van az állami közgyűlésben, ezzel ő lesz az ország legfiatalabb női polgármestere. 

A Hindu arról ír, hogy Rajendran nem fogja otthagyni a tanulmányait sem. A lap szerint a fiatal nő az elmúlt évben mutatta meg igazán vezetői képességeit, amikor az ifjúsági szervezet tagjaként a járvány kitörése után segítettek közösségi élelmezési pontokat létrehozni, gyógyszert szerezni a rászorulóknak, illetve tájékoztatni a helyieket a járvány veszélyeiről. Rajendran emellett külön figyelmet fordított arra a programra, melyben a diákokra a járvány miatt leselkedő mentális problémákkal foglalkoztak. 

Ennek a munkájának köszönhetően került be a városi közgyűlésbe, ahol első napján az országban kormányzó nacionalista BJP veterán helyi politikusa, Ashok Kumar is gratulált neki. Rajendran szerint az, hogy fiatal, segíti őt abban, hogy a másik politikai oldal képviselőivel is megtalálja a hangot. A fiatal politikus is hallott azokról a hangokról, akik szerint a pártszövetsége csak bábunak használja, és az ő kinevezésével akarják megszólítani a fiatalokat, de azt ígérte, hogy a cselekedetei révén fogja megmutatni, hogy nem ez a helyzet. (Times of India, The Hindu)


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!