A Magyar Nemzet azt írja, „Szájer József a mai nappal kilépett a Fideszből”, a „volt EP-képviselő a párttagságáról való lemondást Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának címzett egymondatos levelében jelentette be”.
A Magyar Nemzetnek Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke így értékelte Szájer kilépését:
„Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele. Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett Európai Parlamenti mandátumáról lemondott, és a Fideszből kilépett. Döntését tudomásul vettük.”

Kedden derült ki, hogy péntek éjjel Szájer Józsefet, a Fidesz alapítóját, az Alaptörvény szövegezőjét, a Fidesz és az Európai Néppárt közti híd fenntartóját egy homoszexuális orgiából az ereszcsatornán mászva, meztelenül menekülve, vérző kézzel, ecstasyval a hátizsákjában találta meg a belga rendőrség.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!